Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

JUHÁSZ KATALIN: A famelencétől a fürdőszobáig. Adalékok a paraszti tisztálkodás eszközkészletének és helyének változásához a 20. század első felében

Az új kulturális elemek befogadásának és ezzel egyidejűleg a régiek megőrzésének számtalan variációja figyelhető meg. Tény, hogy az újítások bevezetésében mindig a tehetősebb és/vagy polgárosultabb rétegek jártak elöl, példát mutatva környezetük kevésbé polgárosult tagjainak. Az adott személy, vagy család polgárosultságának fokát az is jellemzi, hogy a beszerzett újdonságokkal valóban él-e, vagy csak puszta reprezentációként használja. A használatba vétel azonban gyakran nemcsak szándék kérdése. Számtalan példát ismerünk arra, amikor az újítás szándéka megvan, azonban a valóságos alkalmazást az adott körülmények gátolják. Tudjuk, hogy a két világháború között jelentősen megnőtt az akkulturációt segítő tényezők - iskolázottság, sajtó, városba költözés, városi munkavállalás, falusi polgári rétegek erősödése - hatása. A megismert polgári minták hatására egyre többen változtattak tisztálkodási szokásaikon és alakítottak ki saját kútról üzemeltethető vízvezetéket, valamint fürdőszobát a lakóházukban. Azonban a szennyvízelvezetés megoldatlansága, a fűtés és vízmelegítés nehézkessége megakadályozta a fürdőszobák mindennapos használatát, így a paraszti tisztálkodási szokások változása is nagymértékben elmaradt a viszonylag kis számú hideg-meleg folyóvízzel rendelkező lakásokban lakó városi polgárokétól. Alapvető változás ezen a téren csak az 1960-as évek végétől következett be, amikor a Kádár-korszak életszínvonalemelő politikájának eredményeképpen a falusi lakóházakban is tömegesen jelenhetett meg a vezetékes víz és a fürdőszoba. Ennek megfelelően a vidéki lakosság jelentős részének tisztálkodási szokásai megfelelő körülmények hiányában gyakorlatilag az 1970-es évekig parasztpolgári mintát követhették. A 19. század kezdetétől fogva folyamatos és élénk társadalmi átrétegződés „mobilizáció" következtében számos olyan a társadalmi réteghelyzetére nézve egyébként jól meghatározható háztartást találunk, amelyek „nehezen tipizálható, anakronizmusokkal zsúfolt átmeneti jelleget öltöttek".

57 Ez a tisztálkodás (és még sok egyéb jelenség) vonatkozásában azt jelenti, hogy egy családon (háztartáson) belül gyakran egyidejűleg lehetnek jelen történetileg meghatározhatóan heterogén elemek. Ezeknek egy-egy adott háztartásban meglévő kombinációját, illetve annak eredetét családonként külön-külön elvégzett komplex, több generációra visszamenő kutatással lehetne csak felderíteni. Az olyan példák, mint a vízvezetékes ház nyári konyhájában lévő teljes parasztpolgári mosdófelszerelés (mosdóállvány, lavór, fésűtartó, tükör, vizespad vödrökkel, vízmerítő edény), vagy a fürdőszobai kád sarkára téve használt lavór

58 azt jelzik, hogy az egyes szakaszok között nem húzható éles határ több okból is: egyrészt az átalakulás tájanként, társadalmi rétegenként, sőt akár családonként is különböző gyorsasággal zajlik, másrészt még az átalakulás megfelelő üteme mellett is maradhatnak a kultúrában olyan régies elemek, amelyek egy korábbi fejlődési szakaszra jellemzőek.

59 A tisztálkodás korábbi módjai, elvei, eszközei tehát napjainkban is tovább élhetnek, hiszen az idősebb generáció igen nehezen vagy egyáltalán nem tudja elsajátítani a vezetékes víz használatának újfajta szabályait és elfogadni az abból adódó lehetőségeket és előnyöket, mivel ezt pazarlásnak tekinti. Ugyancsak jelentős és gyakori korlátozó tényező a csatornarendszer hiánya, vagy a kis jövedelműeknél a víztakarékosság, melyek sokakat szintén a hagyományos gyakorlat továbbéltetésére késztetnek.