Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

SZILÁGYI MIKLÓS: A népi iparművészet és a néprajzi muzeológia

JEGYZETEK 1. FÉL Edit-HOFER Tamás-K. CSILLÉRY Klára 1980. 744. 2. KATONA Imre 1980. 742. 3. Lásd a népművészetkutató LENGYEL Györgyi emlékezését az 1952-es győri néprajzi tanácskozásra, ahol ORTUTAY Gyula - nem is először - „felszólította a néprajzkutatókat, hogy segítsék a népművészet továbbfejlődését" (BELLON Tibor-FÜGEDI Márta-SZILÁGYI Miklós [szerk.] 1998. 99). 4. Meghatározó jelentőségű ebből a szempontból GYÖRFFY István (1939) „művelődéspolitikai végrendelete , melyben a korábbi fél évszázad népművészet-pártoló törekvéseinek a mérlegét is megvonta a két világháború közötti etnográfia legnagyobb hatású mestere. 5. Kivéve az olyan történelmi helyzetet, amikor (az amúgy a „művészi érték" tekintetében hallatlanul igényes!) etnográfusnak „a népművészet új felvirágzása" példáiként kellett idéznie és dicsérnie az aktuálpolitikai megrendelésre (az adott esetben Rákosi Mátyás 60. születésnapjára) készült kvázi-népművészeti tárgyakat: KRESZ Mária 1952. 6. Mivel évtizedek óta magam is tevékeny részese lehettem és lehetek ennek az „intézményes felügyeletnek", a NIT-zsűrizések közben szerzett tapasztalataim, szeretve tisztelt kollégáimmal/barátaimmal, legelsősorban az „érték"-szempontokat mindannyiunknál következetesebben egyeztető FÜZES Endrével folytatott beszélgetéseim, olykor vitáim számottevően hozzájárultak az itt - korántsem véletlen, hogy éppen itt! - elmondandóakhoz. 7. A magyar népművészet „felfedezésének" évtizedeiről lásd összefoglalóan: KRESZ Mária 1968.; SÁRMÁNY Ilona 1976.; FEJŐS Zoltán 1991.; HOFER Tamás 1994. 8. Lásd erről a HERMAN Ottótól, GELLÉRI Mórtól, JANKÓ Jánostól, ÁCS Lipóttól idézett szemelvényeket: BELLON Tibor-FÜGEDI Márta-SZILÁGYI Miklós (szerk.) 1998. 63-71. 9. Mezőkövesden például: „Saját használatra tovább vitték, sőt gazdagították az előző évtizedekben kiformált lokális stílust, mellette azonban eladásra egyre tömegesebben készült ennek egy felhígított, olcsó anyagon, nagyobb öltésekkel kivitelezett, a századelő polgári ízléséhez alkalmazkodó, tompa színekre transzponált változata".; FÜGEDI Márta 1997. 61. 10. Lásd a matyó, illetve a sárközi népművészet befolyásolási törekvéseiről készített kiváló összefoglalásokat: FÜGEDI Márta 1997.; 2001.; FLÓRIÁN Mária 1990.; VERES Péter és ERDEI Ferenc két világháború közt megfogalmazott komoly fenntartásait: BELLON Tibor-FÜGEDI Márta-SZILÁGYI Miklós (szerk.) 1998. 81-86. 11. Az irányítást-ellenőrzést ellátó hivatal, a Népi Iparművészeti Tanács akkori vezetője, NAGY László (1983. 5.) a 30 éves jubileumra készült reprezentatív népi iparművészeti kiállítás katalógusában így fogalmazott: „Pár hónapja múlt 30 éve, hogy hivatalos okiratban használták a szót: népi iparművészet. A Magyar Népköztársaság Kormánya 1953-ban népi iparművészetünk egyes kérdéseinek szabályozásáról rendeletet adott ki. [...] Ma már megállapíthatjuk - 30 év távlatából -, hogy egy művészeti ág alapjait rakták le." - 1953-t egyébként a népi iparművészet múltját, jelenét, jövőjét akár az eredményeken lelkesülve, akár kritikus hangvétellel elemző etnográfusok (hallgatólagosan legalábbis) rendre elfogadták „korszakhatárnak" (például: KRESZ Mária 1980.; DOMANOVSZKY György 1983.; BODROGI Tibor 1985.; FÜZES Endre 1985.). 12. Lásd például MADARASSY László 1934.; MANGA János 1954.; DOMANOVSZKY György 1955.; DOMANOVSZKY György 1970.; BELLON Tibor 1978.; MOLNÁR László 1961. 13. Egy személyes példa: tanúja voltam, amikor egy Szekszárdon, az 1970-es évek végén megrendezett országos szőttes-kiállításon díjazott-jutalmazott idős sárközi szövő asszonyt: sokszorosan elismert „népművészet mesterét" egy újságíró hölgy a „tiszta forrás" jellegéről, a „merítés" körülményeiről faggatta, és Mári néni - felettébb lelkesen, teljes meggyőződéssel - a Sárközben a két világháború közt a népművészeti árutermelést eredményesen szervező PILISY Elemért jelölte meg „tiszta forrásként". (ÁCS Lipót kezdeményezése - ő a 20. század első évtizedében foglalkoztatta a szövésre-hímzésre megélhetési okokból vállalkozó, néhány idős asszony által a már-már kiveszett régies technikákra „betanított" sárközi aszszonyokat-lányokat - ekkorra már alighanem feledésbe merült - vagy PILISY Elemér lehetett karizmatikusabb személyiség, s talán törekedett is rá, hogy homályban hagyja ÁCS Lipót érdemeit.) - Tolna megye népi iparműveszeiéről összefoglalóan és adattárszerűén: BALÁZS-KOVÁCS Sándor-DELI Erzsébet 1999. 14. Példák az iparművész-tervezők (részben „bevallott", részben homályban hagyott) szerepére jelentőségére a szőttes kultúrában: FLÓRIÁN Mária (szerk.) 1994.; 1997. 15. Iránymutató tanulmányokká fogalmazva: ZELNIK József é. n.; Lásd még KERÉKGYÁRTÓ István értékelését az amatőr népművészeti mozgalomról: BELLON Tibor-FÜGEDI Márta-SZILÁGYI Miklós (szerk.) 1998. 106-110. 16. Vö: VOIGT Vilmos 1987.; 1990. 17. Lásd VEREBÉLYI Kincső 1997. 18. A kecskeméti állandó kiállításról mondottak személyes tapasztalataimon alapulnak. 19. íme, két példa (FEJŐS Zoltán [főszerk.] 2000. 92., 243.): az állattartási-pásztorművészeti gyűjteményt