Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KECSKÉS PÉTER: Mezővárosi és falusi borkultúra a 18-19. századi Kárpát-medencében

9. kép. A zúzott szőlő és a másodbor neve a 19. század közepén a) csomoszolt/taposott vörös szőlő neve: csemege (csömöge) zúzott fehér szőlő neve (jelöletlenül): törköly/törkő, törkölyre/csemegére felöntött lé, másodbor neve b) csiger (csinger, csűgör) c) lőre (nyelvjárási változataival) (Forrás: MNYA 1986. 588.; RMNYA 1996. 329. térkép.) A néprajzi kutatásban axiómává merevült az a tétel, hogy a Kárpát-medence a mustnyerés, illetve a bor előállítása szempontjából két nagy területre osztható, préses és prés nélküli vidékekre.

73 A legújabb kutatások azt igazolják, hogy egyrészt a szőlőprések és a borprések más-más technológiához köthetők, másrészt a prések a 18-19. században üzemnagyságtól (uradalmi, jobbágyparaszti és mezővárosi szint) és előállítási céltól (házi bor, illetve kereskedelmi bor) függtek, harmadrészt indokolatlan a mechanikus lé-nyerés és a furtzúzás (kézi csömöszölés és lábban taposás) szembeállítása, mert nagy területeken összetartozó, egymást kiegészítő folyamatokról van szó.

74 A fakonstrukciójú, mechanikus mustnyerő eszközt a 18-19. században három névvel illették: prés (pős, pressze), sutu ( sató, sotu) és sajtó (sajtoló). Az atlaszmunkálatok eredményeit öszszegezve megállapíthatjuk, hogy prések a Dunántúlon és Dél-Erdélyben, a sutuk az ország középső területein, míg sajtók a Kárpát-medence keleti felében voltak használatban (7. kép).

75 Ezek az eszközök a mechanikai elv és használat szempontjából két fő típuscsoportba sorolhatók: végorsós főfás/bálványos szőlőprések és középorsós sutuk/sajtók (8. kép).

76 A szakirodalom harmadik típusként tartja számon az állóorsós sajtókat, mely tárgyak a sajtprések egyik 19. századi változata, a „belső fejlődésű" darabok Somogy, Tolna és Bács megye néhány pontján adatolhatok.

77 Az állóorsós sajtók lényegében a középorsós sajtók típusrendjébe, annak speciális változataként sorolhatók. A bálványos prések egyik, középkori hagyományú, a 15. századtól adatolt altípusa a gúzsos prés. A szimmetrikus vagy aszimmetrikus fatálcán eredeti iszalagból (Clematis vitaiba) vagy borókafenyőből (Juniperus communis) font préskosarat alakítanak. A rögzített végorsós sajtó (több 18-19. századi datált darabbal) a délnyugat-dunántúli területeken és a kapcsolódó déli, horvát-szlovén vidékeken volt használatban.

78 A14. századtól ismert a kőtálcás, kőnehezékes és főként lengő végorsós bálványos prések típusa. Elsősorban német szőlősgazdák kezén volt sajtókat a Kis-Kárpátok területén, Sopron és Buda környékén használták. E préstípust uradalmi dézsmaprésként (sváb prés) is alkalmazták a 17-18. században.

79 A deszkagaratos, a bálványt villásan alakított és az orsót talpfába rögzített prések Erdélyből ismertek (medveprés).

80 A 15. századból adatolt eszköz 18-19. századi darabjai magyar és né-