Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KECSKÉS PÉTER: Mezővárosi és falusi borkultúra a 18-19. századi Kárpát-medencében

4. kép. Fontosabb szőlőmetsző késtípusok a 19. század közepén 1. baltanélküli, több funkciós, húzva metsző formák a) erdélyi „kacor" b) középhegységi „görbekés" 2. baltás késformák c) húzva metsző, alsóbaltás d) húzva metsző, középbaltás e) tolvahúzva metsző, nagy középbaltás. (Forrás: VINCZE István 1958.; KECSKÉS Péter 1966.; MNA 1987. 95. és EAS 1990. 30. térkép.) tosította az oppidánus gazdaságok visszaforgatható „szabadpénzét". Az árubor és az önellátó bor közti különbséget érzékelteti a „pincés bor" és „kamrás bor" köznyelvi megnevezés.

35 Mondandónk a mezővárosi, illetve falusi különbségekről és összefüggésekről, a regionális tagoltságról kíván áttekintést nyújtani a 18-19. századra vonatkozóan. * A 19. század elejére a Kárpát-medence szőlőkultúrájának gazdaságtörténeti térképén „három részre szakadás" állapítható meg. Ennek a nagytáji tagoltságnak 17-18. századi előzményei vannak. Míg nyugaton (a Balatontól északraészaknyugatra eső területeken) és a keleti országrészen (Tokaj-Hegyaljától Dél-Erdélyig) a fehér szőlőfajtákon alapuló borkultúra volt a domináns, addig a középső (alföldi és délkelet-dunántúli) vidékeken a vörösbor előállítása voltjellemző. Ez az összegző megállapítás a 18. századi, kistáji/mezővárosi kultúrákhoz köthető, a „belső fejlődés" regisztrálására támaszkodik, ugyanakkor nagytáji érvényességet takar (2. kép).

36 A 18. században ugyanis a középkori, magyar fajtákhoz köthető szőlőkultúrák és a 16. században felfejlődő, balkáni Kadarka fajtacsoporthoz tartozó vörösborkultúrák részben integrálódtak, részben egymás mellett is éltek.

37 A vörös szőlőre és borra vonatkozó, kevéssé ismert 16. századi nyomát jelenti a zalavári apátság 1553-as inventáriuma. Ekkor a tárolt bor „negyedfele vörös bor" volt. A szőlőművelésre vonatkozóan pedig megjegyzik, hogy a vörös vesszőket októberben vágják és még ősszel elültetik, ellentétben a fehér vesszőkkel, amiket tavasszal szednek, majd a „földbe ássák, két végét künn hagyják, amikor a rozs virágzik, akkor ássák e/".

38 További 17. századi adatok bizonyítják a vörös és fehér szőlők eltérő művelésmódját.

39 A Kadarka fajtacsoport kistáji alakulását az ampelográfíai klónközpontok, a történeti tájnyelvi adatok és korai néprajzi leírások igazolják. Az ország középső területén a Kadarka megnevezéseként a „ Török szőlő" szerepelt. Ebben a régióban a fehér fajták vörös változataként szereplő szőlőket is ,, török" jelzővel illették (Törökgohér, -muskatal, -lisztes stb.).

40