Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

IFJ. KODOLÁNYI JÁNOS: Múzeumi néprajzi gyűjteményeink fejlesztése

adása azonban csak hiányosan valósult meg. Múzeumi gyűjteményekbe tárgyak is kerültek be, például a Kossuth-gyászruha a Néprajzi Múzeumba. Az évfordulón a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítást is rendezett a Néprajzi Múzeum. Beható megbeszélések után került sor a következő kollektív vállalkozásra, a migrációs kutatásokra. A háborús események jelentős tömegeket késztettek költözésre. Közülük elsőnek a Bukovinából előbb Bácskába, majd onnan a Dunántúlra, főleg Tolna megyébe áttelepített székelyek, valamint csángó töredékek kutatása került előtérbe. A háborút követő népmozgások fölvetették azt a néprajzra váró kötelezettséget, hogy a kutatók folytassanak adatgyűjtéseket a migráció hatásainak a felderítésére. A bukovinaiak áttelepítésével egyidejűleg folyt a németek kitelepítése. A több éven át folytatott gyűjtések értékes gyűjteményeket eredményeztek, az eredmények nagyobb részét közzé is tették. A tiszaigari kutatások idején vizsgálatok folytak a Velencei-tónál is, elsősorban halászati tárgyban. A résztvevők, például DIÓSZEGI Vilmos, gyűjtéseik eredményét a Néprajzi Értesítőben jelentették meg. Mind a tiszaigari kutatásoknak, mind a Velencei tó mentieknek múzeumi műtárgy eredménye is volt. Új célokat jelentett és kiterjedt érdeklődéssel folyt az együttesek gyűjtése. A szabadtéri múzeumokban szükség volt bútorokra, szerszámokra stb. az építmények berendezéséhez. Sem a zalaegerszegi, sem a szombathelyi múzeum korábbi gyűjtésekből származó gyűjteményei nem tudták kielégíteni ezeket az igényeket. Ugyanez érvényes volt a többi kezdeményezés esetében is. Nem mellőzhető az sem, hogy a szabadtéri múzeumok berendezésekor olyan igényeket is igyekeztek kielégíteni, amelyekre a korábbi gyűjtésű tárgyak nemigen voltak alkalmasak. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szakmai szempontjai kicsit később jelentkeztek. Ide sorolhatók a tájházak, falumúzeumok, a helyszínen megőrzött népi műemlékek berendezésének szükségletei is. Mint említettem, előtérbe került tárgy együttesek gyűjtése, olyanoké, mint például teljes menyasszonyi kelengyéé, valamely mesterség teljes szerszámkészletéé, s a példákat folytathatnám. Ezen a téren a magyar múzeumok figyelemreméltó eredményeket értek el. Szinte kísérletként vetődött fel a Néprajzi Múzeumban a bodonyi gyűjtés. K. CSILLÉRY Klára, valamint MORVAY Judit közös munkával tárta föl, s gyűjtötte össze Bodonyban (Heves m.) egy teljes házbelső tárgyait. Nem egy azonos ház házbelsőjéről volt szó, hanem a Bodonyban jellegzetes házbelsőről. Az együttes elhelyezésére és kezelésére külön raktárt szerveztek. Evekkel később a raktári elkülönítést a gyűjtők javaslatára megszüntették. 1951-ben kezdődött FÉL Edit és HOFER Tamás hosszú évekig tartó, nemzetközi figyelmet is keltő átányi (Heves m.) gyűjtése. A munka több ezer tárggyal gazdagította a Néprajzi Múzeumot. FÉL Edit és HOFER Tamás több monográfiában és tanulmányban adott számot munkájának céljairól és eredményeiről. „A monografikus tárgygyűjtés. Az átányi példa " című tanulmányukban elsőnek a néprajzi tárgy gyűjtésről írnak, többek között így: „A néprajzi (Volkskunde és Völkerkunde) tárgy gyűjtésekben kezdettől fogva kettős törekvés észlelhető. Az egyik, - az általánosabb és kiterjedtebb: egyes reprezentatív tárgyak kiválasztásában áll, olyan tárgyakéban, melyek önmagukban hivatottak képviselni valamely kulturjelenséget, esetleg egy egész kulturális szintet. A másikfajta tárgygyűjtés bizonyos együttesek kiemelésére törekszik. Az ilyen jellegű együttes lehet egy-egy munkafolyamat minden eszköze, egy teljes öltözet, egy teljes házbelső, majd szélesebb megnyilvánulásában Skansen jellegű tárgycsoport".

4 Majd a következőképpen indokolják beszámolójukat: „Ennek a gyűjtőmunkának a tapasztalatait nem azért ismertetjük most, mintha véleményünk szerint hasonló vállalkozások szervezése lenne a korszerű néprajzi tárgygyűjtés egyetlen követendő útja."

5 Valóban, az átányi gyűjtést nem követte másik falué. MORVAY Judit és MOLNÁR Mária szatmári gyűjtése, FÉL Edit és HOFER Tamás munkája idején, eltért az átányi példától. Gyűjtésüket más szemlélet irányította, tehát mások voltak a követelmények is. Abból indultak ki, hogy „A magyar nyelvterületen végzett néprajzi kutatótevékenység célja, hogy a magyar népi kultúra jelenségeit rögzítse, rendszerezze, s miután így megismerte, törvényszerűségeit, összefüggéseit megállapítsa. E feladatok megoldásának része, s egyúttal módszere is, az a terepen végzett gyűjtőmunka, amely ennek a kultúrának a tárgyi anyagát szerzi meg, s a múzeumok által, mint forrásanyagot és dokumentumot megőrzi."

6 Gyűjtésük elsősorban a Paládokra terjedt, ám más falukat is bevontak, különben nem is beszélhettek volna szatmári gyűjtésről. A 19. század 80-as éveitől kb. az 1920-as évekig terjedő időszak tárgyait gyűjtötték, ám nem alkalmaztak merev időhatárt.