Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

CSERI MIKLÓS: Füzes Endre és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum

13. kép. A múzeum egykori és jelenlegi főigazgatói Kurucz Albert búcsúztatásán, a mándi református templomban, 2002. április 8. zetői állományának 90%-a. Ezek az új emberek személyükben is kötődtek az intézmény vezetőjéhez, tudtak és akartak az új struktúrában, az új elvárásoknak megfelelően dolgozni. Ezt diktálta fiatalabb koruk, személyes ambíciójuk, és változatlan elkötelezettségük az intézmény iránt. A kiállításépítés, a közönségszolgálat és a tudományos munka területén elért eredmények, és az új lehetőségek kimozdították a pénzügyi nehézségek miatt saját sorsukat kilátástalannak ítélő néprajzkutatókat, építészeket korábbi apátiájukból, s immár újra motiváltan folytathatták munkájukat. A belső egyensúly és az egészséges munkahelyi viszonyok kialakítása után immár nem okozott nehézséget az intézmény külső, pozitív üzenetet hordozó képének kialakítása sem, a munkatársak szívesen vállalták „skanzenes" mivoltukat, belső ügyeiket egyre ritkábban tárták a külvilág elé. Ezen szervezeti, strukturális és személyzeti változások végrehajtása, ahogy már említettem, potenciálisan igen sok érdeket sértett, sérthetett. Csak megfelelő empatikus készséggel, emocionális viselkedéssel, türelemmel és emberséggel megáldott vezető vihette végig a változásokat, s FÜZES Endre ilyen személyiség. Bár nem szereti a konfliktusokat, szívesen meghallgatta - néha talán túlzott mértékben is - a döntés-előkészítésben résztvevők sokszor ezoterikus vagy személyes indíttatású okfejtéseit. Döntését mindig az érvek mérlegelése, az érdekek kompromisszumos egyeztetése vezérelte. Ez a kompromisszumkészség és konfliktuskerülés a rendszerváltozást követő évek zűrzavarában még eredményes és célravezető volt. Megteremtette azt az alapot, melybe beleszokva az utánuk következők erősíthették a hatékonyságot, lerövidítették a döntés-előkészítés folyamatát. FÜZES Endre korának kiemelkedő vezetői kvalitásokkal rendelkező személyisége. Ezt elsősorban a már említett humánus és türelmes, az adott lehetőségekhez mindig jó érzékkel alkalmazkodó emberi természete mellett, innovatív szellemiségének, lényeglátásának, véleménye jó artikulálásának köszönheti. Felüdülés számba mentek közszereplései az értekezleteken, igazgatói vagy miniszteriális megbeszéléseken, vagy akár a Néprajzi Társaság ülésein kifejtett hozzászólásai. Kerülte a mellébeszélést, hamar átlátta a dolgok lényegét, s kifejezetten ingerelték a hozzá nem értésből fakadó felszólalások, véleménynyilvánítások. Ezeket mindig tréfásan úgy emlegette: „öblögette a hangját" az adott témában éppen mellébeszélő kolléga. Elfogadtatásához feltétlenül hozzájárult életszeretete, vidám, együttérző emberi attitűdje és óriási tapasztalata. Talán minisztériumi tisztviselői rutinja tanította meg arra, hogy milyen fontos dolog is egy intézmény kifelé is történő menedzselése, a személyes kapcsolatok ápolása, a tágabb értelemben vett fenntartói kör kialakítása, folyamatos bővítése. E témakör lezárásaként végezetül engedtessék meg egy személyes megjegyzés. Szakmánk, de talán szélesebb értelemben közéletünk egyik jellemzően visszás jelensége, hogy egy adott munkahelyen az előd és az utód viszonya szinte törvényszerűen negatívvá válik. A nyugdíjba vonult előd igen sok esetben továbbra is vindikál magának jogokat a volt intézménye ügyeiben, az utód pedig bizony, nagyon sokszor úgy kezdi működését, hogy az intézmény életéből elődje működésének minden jelét szeretné kitörölni. FÜZES Endre és az utódja, vagyis e sorok írója tekintetében, későbbi viszonyában ez a negatív jelenség nem ismétlődött meg. A közös munka és a magánemberi kapcsolatokon felépített barátságunk