Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)
FEJŐS ZOLTÁN: Az ősfoglalkozások képei. Herman Ottó és a magyar őstörténet ábrázolása
Számára tehát a megfigyelt, pusztulóban lévő tények mint a magyarság eredetéről valló őstörténeti nyomok válnak jelentőssé. Ez adja a képek szemantikai alapját, illetve a képek ezt a jelentést hivatottak megalkotni, megerősíteni és kihangsúlyozni. A magyar őshaza kérdésében HERMAN Ottónak változott az álláspontja. Kezdetben a finnugor rokonságot vallja, így a magyar ősfoglalkozásokat összegző munkájában, mely a millenniumi kiállításon bemutatott anyagot feldolgozó tanulmány volt. A század elején azonban a „turáni szemlélet" híve lesz. Az 1914-ben megjelent, A magyar pásztorok nyelvkincse című munkájában például „a keleti nomád romantika hatása alatt írja ERDŐDY Gábor - az összehasonlító eljárást megalapozatlanul alkalmazza, amikor a közép-ázsiai városokban előkerült faragványokat minden ok nélkül a zalai és a somogyi pásztorfaragványokkal veti egybe". A honfoglaló magyarokat ekkor mint lóháton élő, pásztorkodó népet képzeli el, amely felfogást a vizuális anyag teszi szemléletessé. A nomád állattenyésztő népről alkotott elképzelését 16 igazából adatokkal nem tudta igazolni, így a tétel bizonyítását „a szkíta törzsekkel vont párhuzam" helyettesíti, az a merész elképzelés, hogy „azonos természeti feltételek azonos történelmi fejlődéshez vezetnek". A „magyarok megfagyott nomádságának" továbbéléseként magyarázza az újkori tanyarendszert, mely gondolatot egyébként GYÖRFFY István is osztott. A formai egybeesések alapján, legyenek azok időben egymástól roppant távoliak is, kontinuitást, okozati összefüggést feltételezett. 17 Egy másik, az őstörténet homályába nyúló tétele a magyar ház eredetére vonatkozik. Már a millenniumi kiállítási jelentésben, valamint A magyar ősfoglalkozásokról című 1899-es munkájában is azt fejtegette, hogy a magyar ház a legprimitívebb enyhelyből, a félig fedett, mozgatható cserényen keresztül fejlődött ki. A kontyos kunyhót formai párhuzam alapján a finnek ősi, kotának nevezett, fenyőrudakból álló építménye analógiájának tekinti. Ebből a primitív, tehát az őstörténeti korra utaló kunyhóban látja az alföldi pásztorok vasaló néven ismert, patkó alakú nádépítményének az ősét. Amit HERMAN Ottó kutatóként méltatott, az a magyarság őstörténetére utaló maradványként jelenik meg. Ezt bizonyítják első tárgygyűjtései. „Mindazokat a halászeszközrészeket - írja SZILÁGYI Miklós -, melyeknek alaki párhuzamait az ősrégészeti leletek között megtalálta, az »ősi« eredet vitathatatlan érvényű bizonyítékaként kezelt; ezért emelte azokat a néprajzi tárgy rangjára." 18 Ennek a nézetnek legteljesebb foglalata az általa alkotott és népszerűsített terminus, az írott történelem előtti kort és a magyarok őseit, honfoglaló eleink korát egyaránt idéző „ősfoglalkozások" kifejezés, a népies halászat és vadászat, valamint a pásztorkodás világa. Koncepciójában a hiányzó történeti bizonyítékok szerepét a grafikai illusztrációk egy része veszi át. Ismétlem: az eredetkérdés adja tehát a képi anyag értelmező keretét, amivel a tudományos és főként a laikus közvéleményt oktatni kívánta. A könyvekben, kiállítási tablókon megjelent illusztrációk szinekdochék, gondolatátvitelként szerepelnek. Az alkotók HERMAN Ottó és az etnográfiai ábrázolás „találkozásának" első példája egy 1877-es metszet, illetve kommentár a Vasárnapi Újság hasábjain. A hangulatos tárcában Böhm Pál Halászat rostával a Tiszánál című képének témájához fűz megjegyzéseket; érzékletesen leírja a tapogatóval történő halászatot (1. kép). 19 Ez a rövid, a nagy halászati kutatást megelőző közlemény még nem az „ősiség"-re utaló kommentár, hanem az alföldi síkság, a Tisza melléki élet szépségét, idilljét emeli ki. Petőfire hivatkozik, A Tiszánál című verséből vett idézettel fejezi ki az Alföld iránt érzett érzéseit. Az 1885-ös országos kiállításon szereplő HERMAN-féle, az őstörténeti vonatkozásokat mutató halászati anyag valószínűleg nem tartalmazott képeket. A magyarul, németül és franciául is megjelent kiállítási vezetőben 20 eszközök ábrái szerepelnek, továbbá egyetlen, a szerző által rajzolt kép, egy balatoni halász nagygazda portréja (2. kép). Hasonló beállítású, de egészalakos figurát láthatunk viszont a nagy halászati monográfia negyedik, a komáromi tanyavetést mutató tábláján, ahol az alak a jelenet központjában szerepel. Mint említettem, fő művét, a magyar halászat eredetét taglaló monumentális művet grafikailag teljes mértékig HERMAN Ottó maga illusztrálta. Az idillikus jeleneteknél működött közre JANKÓ János. Ez a kilenc kőnyomatú tábla publikációk során vált közismertté. A képek eredetijét egyelőre nem sikerült fellelni. A sorozatból egyetlen példát idézek, a pákásztanyát ábrázoló alkotást, mely jelzi a jelenetek karakterét, a népies életképekre jellemző stílusát (3. kép). Ez nem
