Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KISBÁN ESZTER: A takaréktűzhely bevezetése: egy innovációs folyamat vizsgálatához

konyhákon kívül. A 18. század folyamán, különösen az erdők megfogyatkozására hivatkozva, a változtatásra való törekvés egyre erősebb hangot kapott, a helyi és regionális központi irányítás gyakran állt tekintélyével a feltalálók mellé. A technikai újítás egy-egy elemét megtestesítő darabok azonban, nemritkán míves-drága kivitelben, egyelőre könnyebben találtak utat, rangjelzésként, a társadalom felső rétegeinek egy-egy háztartásába, mint a köznép városi vagy falusi főzőhelyei felé. A váltás érlelődő folyamatában ez a magas társadalmi hely nem közömbös, a széles körű áttöréshez azonban nem volt elegendő. A 18-19. század fordulóján Európában együtt voltak a nálunk majd takaréktűzhelynek nevezett zárt tűzterű, szilárd tüzelésű főző-sütő berendezés technikai kellékei és összekapcsolásuk megoldásai. Alapvetően megváltozott egyúttal a társadalmi fogadókészség. Az egyezményesen ipari forradalomnak nevezett, iparosítással, városiasodással járó folyamat korai szakaszában a lakosság foglalkozási és lakóhelyi átrétegződése óriási kihívást jelentetett a lakásmegoldás, az élelmiszer- és a tüzelőanyag-ellátás tekintetében egyaránt. A megoldásokat először az iparosítás folyamatába legkorábban bekapcsolódott övezetekben kellett kialakítani. Ennek során újjászerveződött a távolsági élelmiszer-kereskedelem, az ellátás biztonságának záloga lett az élelmiszer-feldolgozás és tartósítás technológiájának megújítása. Mindezek új ipari központokat és egyre növekvő (társadalmilag rétegzett), városi népességet egyaránt szolgáltak. Ilyen körülmények közt sikerült végre a takaréktűzhely-javaslatok társadalmi áttörése. Jellemző módon az új főző-sütő berendezés mind a két úttörő ipari övezetben (Angliában, majd a szárazföldi Európában a Ruhr-vidéken) a helyi nyelven jól érthetően nevében hordozta a takarékos (értsd tüzelőanyag-takarékos) megoldására való utalást (economic kitchen range, Sparherd). Ezekben az övezetekben bútordarabkent mozgatható, költözködéskor elvihető, a vasipar különböző ágazatainak termékeként készült takaréktűzhelyek kerültek többségben használatba. Az önálló tárgy- sajátság felerősíti a berendezés hirdethető, árubemutatón kiállítható, akár széles területen kereskedelmi forgalomba hozható voltát, de mindenesetre használatba kerülése tudtul adásának lehetőségét. A korszakban egyébként is nagyon kiszélesedett a híradás-hírvétel eszközkészlete földrajzi területek között, a fejlődő iparágak kereteiben, társadalmi tömbök egymással személyesen nem vagy csak ritkán érintkező tagjai között egyaránt. így alakult ki az a helyzet, hogy az iparosítás folyamatába csak későbben bekapcsolódó európai övezetekben az új takaréktűzhely nem szorító kényszer támogatta újításként, hanem a korstílusnak a korszerűség eszményét hordozó, a lakáskultúra színvonalát, az ételkészítés kényelmét emelő darabjaként (kezdetben egyúttal rangjelzőként, divattermékként) vetette meg visszafordíthatatlanul a lábát, évtizedekkel megelőzve az iparosítás regionális áttörését. A széles körű elterjedés útját elsősorban a közvetítésre alkalmas rétegek viselkedése egyengette: a nyílt lángú főzőhelyüket gyorsan takaréktűzhelyre cserélő társadalmi középrétegek háztartásai, az így tevő egyszerű kisvárosi, falusi vendéglátóhelyek, ahol a köznép legszélesebb rétegeibe tartozó személyek is megfordulhattak, az új darabról közvetlen ismeretet szerezhettek. A takaréktűzhelyek felbukkanásának hazai időrendje ilyen helyzetre mutat. Közép-Európa kisebb, nyugati övezetében, ahol a zárt tüzelésű, takarékos főzőhely korán, és vasból készült mozgatható darab formájában került bevezetésre, az uralkodó darab töretlenül ez maradt, míg onnan keletre, az e térségekben való bevezetés korai időszakától kezdve a falazott takaréktűzhely kerekedett felül. A szembeszökő regionális megoszlást a 20. század kezdeti Németország polgári konyhái tekintetében is rögzíti korabeli szerző.

6 Az írástudó birtokos vidéki gazdasszony Magyarországon, 1790-1820 NAGYVÁTHY János (1755-1819) munkája, a Magyar házi gazdaasszony, a Közép-Európa-szerte egykor igen népszerű Hausvater-, Hausmutterliteratur műfaj kései darabja. A munka 1820-ban, a szerző halála után jelent meg. Nem dönthető el, meddig dolgozott rajta, az azonban igen, hogy jelentős részét az 1790-es évek derekán írhatta, háztartási számadásokhoz nyújtott, évszámmal ellátott mintái erre az időszakra vonatkoznak. NAGYVÁTHY 1791-től 1797 elejéig Festetics György jószágkormányzója Keszthelyen, tevékenységéhez fűződik az uradalom mintaszerű megszervezése. Feladata ismeretlen okból ért véget, 1797-től haláláig Csurgón élt, a gróftól (két jobbágy telekkel együtt) használatába kapott szerény házban. Státusa, életvitele és munkaköri feladatai folytán személyesen ismerte kora főzőhelyeit, az elit otthonaiban, a középrétegek különböző vagyonú és státusú szintje-