Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

Ezzel kapcsolatosan már azonnal le kell szögeznünk két dolgot. Az első az, hogy az idézet második felében a ház gödrének nagyjából közepén elhelyezkedő nagy kiterjedésű gödörről van szó, amelyik a lakóverem hosszanti középtengelyében sorakozó padlóba mélyedő lyukak közül kelet felől számítva a negyediket öleli körbe. A másik pedig az, hogy erről az ágascseréről valamivel többet is lehet mondani. Az 1964-es adatközlés nem sokat árul el a ház gödrének közepén elhelyezkedő ágasfát, illetve annak beásását ölelő sekély gödör szerkezetéről. A terepen készített ásatási napló azonban annál többet: a 2. képen bemutatott kétirányú metszet onnan származik. Vizsgáljuk meg tüzetesebben. E sekély, ámde nagy kiterjedésű gödör felülnézetben enyhén tojásdad, ovális formát mutat. K-Ny-i irányban meglehetősen elnyújtott. A közepe táján a legszélesebb: ettől keletre is, nyugatra is fokozatosan keskenyedve, mindkét irányban nyúlványszerűen végződik el. Nagyon lényeges az a tény, hogy ezt a gödröt nem szimmetrikusan ásták az ágasfa köré. Az egykori ágas beásása nem a köré ásott gödör K-Ny-i irányú középtengelyében helyezkedik el, hanem attól délre. A gödör minden irányból lépcsőzetesen mélyül az ágasfa beásása felé, miként azt már a felülnézetére rajzolt szintvonalak is mutatják. E lépcsőzetes mélyülés azonban valamilyen módon teknősre kopott. Az ágasfa szűkebb értelemben vett gödre (azaz eredeti beásása) - amely egyben az egész gödörkomplexum legmélyebb pontja - 32 cm mélyen süllyed a padló alá. Mint később látni fogjuk, e differenciált felszín nagyon sokat elárul keletkezéséről és egyúttal a „földbeásott lakóház" belső szerkezetéről is. Játsszuk végig gondolatban az ágascserét. Tegyük fel, hogy a ház gödrének nagyjából közepén elhelyezkedő ágasfa az épület használata közben valamilyen okból megrokkan. Mivel ez az ágas a tető gerincét tartja, kiesése végső soron a taréj töréséhez vezethet. Még mielőtt ez bekövetkezne, célszerű tehát a szerkezetet megerősíteni. Ez egyértelműen új ágasfa, esetleg ágasfák beépítését jelenti. Természetesen, a korabeli „tatarozást" éppen ez utóbbival kell elkezdeni. A meggyengült (de a tatarozás pillanatában még alkalmas) alátámasztást ugyanis csak akkor célszerű elvenni, ha az épület ennek hatására nem dől össze azonnal, vagyis az új alátámasztás már biztosított. Már most le kell szögeznünk, hogy nem tudjuk, hogy ezt az alátámasztást hogyan oldották meg. Ez ugyanis lehetett állandó (végleges), de ideiglenes jellegű is. Előbbi esetben egyszerű dolgunk van: beépítjük az új alátámasztást, majd kiemeljük a régit. Egy ágas beépítése nagyon egyszerű feladat, gyakorlott ember számára mindössze néhány percig tart. Éppen ezért számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy az újonnan beépített ágasfát a megrokkant régi gödrébe állították vissza, miközben a gerincet pl. ékek és rudak segítségével ideiglenesen támasztották meg. Az új ágasfa rögzítése a korábban már ismertetett módon oldható meg: széthajló ágai közé, a szelemen alá ütött ék segítségével. Nem szorul külön magyarázatra, hogy ha az új ágasfát a padlóba kívánjuk süllyeszteni, akkor ezt az ékelés előtt kell megtennünk. Az ék beütésének hatására az új ágas megszorul, miként a megrogyással fenyegető tető stabil támasztékává válik. Az ék határozott beütésének hatására azonban még valami történik. A szelemen felfelé mozdulva elemelkedik korábbi megrokkant támaszáról: „a ház elengedi az ágast". És most érkeztünk ahhoz a pillanathoz, amelyik számunkra lényeges. Az új ágasfa beépítése - mint láttuk - igen egyszerű feladat. A régi, megrokkant eltávolítása azonban ennél sokkal bonyolultabb! Az első probléma az, hogy egy mondjuk 3 m hosszú ágasfát nem lehet csak úgy egyszerűen átkarolni és kiemelni a földből: már csak az önsúlya miatt sem. Itt azonban többről van szó, hiszen széthajló ágai között ott a szelemen! Belátható, hogy az ágasfát csak akkor emelhetjük meg, ha a szelemen már nincs felette. A következő feladatunk tehát az, hogy ki kell mozdítanunk az ágasfát a szelemen alól. Ehhez azonban az szükséges, hogy meglazítsuk. Ha a meggyengült ágasfa és a szelemen közé ék volt beütve, akkor azt el kell távolítani (6. kép balra fent). (Ha ezt az új alátámasztás beépítése előtt tesszük, akkor az épület azonnal összedőlhet.) Természetesen nem elég az ágasfa felső végét meglazítani. Nem szorul külön magyarázatra, hogy az ágasfa földbe mélyedő alsó végét is körbe kell ásni (6. kép jobbra lent). Az ágast tartó földet ugyanis ekképp lehet eltávolítani. Ha ezt megtettük, akkor az ágasfa végképp meglazul és mozgathatóvá válik. Ekkor erőteljesen megbillentve kifordíthatjuk a szelemen alól. Az ágasfa kiemelése nem egyszerű feladat: valahogy úgy járunk el, mint a fogorvos, mikor a fogat körkörös mozdulatokkal meglazítja és csak azután csavarja ki. Az ágasfa testét oda-vissza mozgatjuk („lengetjük") mindaddig, amíg alsó