Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZARVAS ZSUZSA: Lamminaho. Hogyan lesz egy működő gazdaságból múzeum?

4. kép. A lakóépület az udvar felöl. SZARVAS Zsuzsanna felvétele 1989. különbözteti a ló-, illetőleg a tehénistállót, ez az épület mindkét funkciót betöltötte: 4 ló és 15-20 tehén számára volt itt hely. Ebben az épületben ta­lálható még egy kis csűr, amely a tartalék-takar­mány egy részének tárolására szolgált, később azonban a szánokat helyezték el itt. A 20. század 30-as éveiben - az előző épület ebbéli funkciójá­nak megszűnésével - leválasztottak belőle egy szaunát és az állatok ellátását szolgáló kis előké­szítő helyiséget, valamint az igények alakulásával különböző funkciókat szolgáló szerszámoskamrá­kat, trágyatárolót építettek hozzá. (12-13. kép) Az eddigiektől némileg távolabb helyezkedik el a következő épületegyüttes, melyet a követke­ző tárolóépületek alkotnak: (képek) 5. A folyó felőli oldalon, a lejtőn álló kamra a legrégebbiek közé tartozik, 1793-as évszám ol­vasható rajta. A kétszintes épület földszinti része nyaranként a háznál segédkező személyzet alvó­helyéül szolgált, a felső szint pedig tároló funkci­ókat látott el. (14-15. kép) 6. Mellette található a földbevájt pince, mely­hez később kis előteret is építettek. Ez élelmisze­rek, elsősorban zöldségek tárolására szolgált. 7. A háromemeletes kamra az 1800-as évek közepe táján épült; alsó két szintje hatalmas be­épített hombárokkal elsősorban gabonatárolásra szolgált, felső szintjén pedig halászhálók, lószer­számok találhatók. Erre az épülettípusra jellem­ző, ami a képen is jól látható, hogy az ajtók felfe­lé haladva egyre kisebbé válnak.(16. kép) E tárolóépület egyik falához az 1930-as évek­ben, amikor a gazdaságban megjelent az első traktor, hozzátoldottak egy traktoros színt. A két építési mód élesen elválik egymástól, s ez eset­ben is kitűnően megfigyelhető nemcsak a réginek és újnak az együttélése, hanem a gazdaság folya­matos átalakítása, az igények szerinti fejlesztés. A főépülettől ismét távolabb haladunk, s itt ta­láljuk meg a legrégebbi, s talán legharmoniku­sabban egymáshoz illeszkedő együttest, amely négy kisebb épületből áll. (17-18. kép) 8-9. Ezek ruhatároló kamrák voltak, az egyikben a nők, a másikban pedig a férfiak ruhá­it tárolták. A nők kamrájának évszáma 1796, a férfiaké pedig 1827. 10. Mögöttük helyezkedik el a szolgálók ruhá­inak tárolására épült kis kamra, amit később - a traktorok megjelenésével - olajos kannák tárolá­sára használtak. 11. Ehhez az együtteshez tartozik a régi istál­ló erre a vidékre tipikus emeletes épülete. A többi kisebb épület, amely nem szerepel vagy nincs feloldva az, illetve a prospektusban található vázlaton alaprajzon (2-3. ábra), a kö­vetkező: a régi istálló épülete mögött helyezkedik el még egy traktoros szín, az úton tovább halad­va találjuk a Turkansaari Múzeumból visszaho­zott kovácsmühelyt (19. kép), még kijjebb egy kis faszénégető kunyhót, valamint az épület­együttes másik oldalán, tehát a kamrasortól elin­dulva kifelé, két közös tető alá épült szárítócsürt, még két szénaszárítót, illetve a folyóparton a va­lamikori füstös szauna épületének helyét. A múzeum kialakítása során a legnagyobb gon­dot az épületek állagmegóvására, illetőleg - lehe­tőleg a legrégebbi állapot visszaállítására való tö­rekvéssel - a felújításra fordították. A berendezés megőrizte eklektikus jellegét, nyomon követhetők benne az egymásra rakódó időbeni rétegek. A la­kóházban a legjobban adatolható századfordulós állapotot igyekeztek visszaállítani, a tárolóépüle­tek egy része üresen áll, egy részükben pedig kon­zerválva megmaradt az 1980-as években megörö­kített állapot (ott lévő bútorok, szerszámok stb.) Amennyire lehetséges, igyekeznek élővé vará­zsolni a gazdaságot, arra törekszenek, hogy a láto­gatónak az legyen az érzése, egy működő gazda­ságba csöppent. Ennek érdekében például a földe­ket bérbe adják és műveltetik, a legelőterületen birkákat tartanak. Az 1996-ban megnyílt múzeum a vaalai közigazgatási terület kezelésében van, s nyaranta (június elejétől augusztus közepéig) tart nyitva. Az ide látogató egyéni és csoportos turis­tákon kívül a helyi közösség számára koncerteket, különböző ünnepi eseményeket, hagyományőrző bemutatókat szerveznek, s a hosszú évek fáradsá­gos kutató- és szervezőmunkájával létrehozott egyedülálló múzeumegyüttest igyekeznek minél szélesebb körben ismertté tenni (20. kép).

Next

/
Oldalképek
Tartalom