Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)
KNÉZY JUDIT: A puszták, falvak építkezése és a mezőgazdasági szakoktatás a 18. század végén, a 19. század elején
dú köznemes felsömocsoládi kastélyába a keszthelyi német fazekastól „gömbölyű kályhát", amelynek részeit a következőképpen emlegették: „allya, közepe, föle vagy válla, válla fölötti darab, gömbölűs nagy kő, kálha púpja". 26 A mernyei uradalom adminisztrátori lakásaiba csak 1828-ban terveztek kerek alaprajzú kályhát. 27 c. Lakástípusok tervezése tiszteknek, altiszteknek, cselédeknek, polgároknak: A tankönyv más más társadalmi csoportok (például polgárház, parókia), de az uradalom ranglétrájának különböző lépcsőfokán álló alkalmazottak számára is különböző típusú lakásokat javasolt (főként „tisztek, cselédek, azaz kocsis, béres és a majorgazda" neve említődött). A főtiszteknek öt szoba-konyhaéléskamra-pince tagolódású lakást tartott a tankönyv szerzője megfelelőnek. A majorgazdának (és ezzel az alacsonyabb beosztású más tiszteknek is) „elkülönözött" tehát külön álló szobakonyha-kamrát szántak, a padozatot deszkázottra, a szobák alját „téglázottra", tehát nem földesre ajánlották. Az egyszerű családos cselédeknek való lakások terveztetésével kapcsolatosan a bevett gyakorlatra hivatkozott a tankönyvíró: „Rendesen két család tétetik egy szobába, nehogy szerfelett összeszoríttassanak és végtelen veszekedéseknek alkalom adassék, ilyenkor a szobának belső világa 7-8 négyszögöl lehet. Leggyakoribb elrendezés, hogy a közkonyhának 6-8 négyszögöl elegendő legyen, melyek mind a két oldalról két-két családnak szolgáló szobához vannak csatolva, és még minden szobához van egy éléskamra, melynek belső világa 3-4 négyszögöl lehet". A még nem nős béreseknek nem jutott különálló lakás, az ő lakóterüket 3-4 négyszögölnyi térben állapították meg, „mely elég, hová ágyát, ládáit tehesse". Az itt tanuló gazdatisztek, mérnökök, iparosok ezt a modellt vitték magukkal, és évtizedeken keresztül ehhez tartották magukat az építkezéseknél. Ettől az általános gyakorlattól eltértek ebben az időben a Georgikonban alkalmazott cselédek esetében, itt ugyanis családonként járt egy szoba és kamra, két családnak egy konyha, mint Richard Bright könyvében 28 a 1815-ben ezt mint dicsérendő tényt kiemelte. Az egy szobában, egy kamrában két család, egy közös konyhára négy család gyakorlat többékevésbé fennállt az 1930-as évekig. De a 19. század végére úgy megszaporodott az uradalmi cselédek száma, hogy helyenként egy-egy szobába már négy családot is költöztettek. Darányi Ignác 1907. évi XLV cselédtörvénye igyekezett változtatni, megszabta: „minden nős vagy családos gazdasági cselédnek külön szobája és kamrája legyen". A törvény előkészítéseként Darányi kiadatott már 1906-ban cseléd és mezőgazdasági munkásház terveket, átépítési, illetve korszerűsítési javaslatokat a majorok, puszták és a szegényebb faluvégek rendbetételéhez. 29 A felsorolt már megvalósult példákat részben az állami birtokokon (Mezőhegyes, Bábolna, Kisbér), részben az építkezéseikben igényesebb földesurak birtokairól vették, de voltak még megvalósult tervek is. A törvény kevéssé hatott a cselédek szociális helyzetének, lakásviszonyainak általános javulására. Inkább az 1930-as évek közepétől kezdődött döntő változás e területen valószínű a népi írók sürgetésének, illetve a háborús készülődések hatására. Nagy mennyiségű majorépítési tervtár, számlák, költségvetési tervek maradtak fenn ebből az időből a Mezőgazdasági Múzeum iratgyűjteményében pl. herceg Eszterházy dombóvári, kaposvári, szentlőrinci uradalmaiból, gróf Eszterházy tata-gesztesi, illetve Győr megyei birtokairól, ahol meg is indultak ezek a korszerűsítések.
