Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)
SABJÁN TIBOR: Egy lakóház bontása a Szentendrei-szigeten
12. kép. Zöldmázas táblás kályha világos hurkolt díszítéssel, körülötte fapad, mögötte kuckó (Nemeshódos, Csallóköz. ANTAL Dezső felvétele 1938-ból. NM F 131 786) teteje kakasul lös volt, melyet náddal, zsúppal vagy zsindöhsl fedtek be. A szobákban kályhák álltak, melyek nagyméretű zöld csempékből készültek. Voltak egyszínű zöd és mintás kályhák. Ezeket kívülről fűtötték, szobai oldalukat fából készült pad vette körül. A pad L alakú volt, a kályha és a fal között egy meleg zug, a kuckó vagy kályhakuckó húzódott (12. kép). Ez volt a gyerekek alvóhelye. Vánkussal vagy szalmazsákkal (ez utóbbit rozsszalmával vagy kukoricahajjal tömték ki) bélelték ki, hogy kényelmes legyen. A konyhai oldalon, a kályha szája előtt vájat volt, de emlékeznek arra, hogy vájat nélkül is használtak kályhákat. A kályhák szája elé akkor készítettek elfalazást, mikor a lecsukott kémény (alulról lezárt szabadkémény) divatba jött. Szobai tüzelőberendezésnek számított a sporhelt (ritkán sporhejt) is, melynek több változata volt. A falba rakott sporhelt gyakran a kályhákból származó zöld csempékkel volt kirakva, de meszelt változatát is építették. A hordozható csikósporheltet századunk közepén a zománcozott asztali sporhelt váltotta fel. A sporhelt sütőjét ringlinek nevezték, főzőlapja volt a platni, a lyukakba pedig karikákat illesztettek. A 13. kép. Kiugratott kemence a Szentendrei-szigeten (Pócsmegyer, Pest m. SZOBOSZLAI Istvánná felvétele 1952-ből. NM F 103 851) rendszeresen használt takaréktűzhelyt kéthetente körmölni kellett. Tótfalun, adatközlőim emlékezete szerint, kemence vagy kályha mellé, de még a szabadkéményes konyhába se építettek takaréktűzhelyt. A szabadkémény vagy nyitott kémény alá üstház vagy falba rakott üstház került. Ebben vizet forraltak, lekvárt vagy pálinkát főztek, de különösen jó szolgálatot tett disznóvágáskor. A konyha legfontosabb berendezése a kemence volt. Hagyományosan a konyha közepére építették úgy, hogy teste részben vagy teljesen átnyúlt a falon és az utcán vagy a szomszédban helyezkedett el. Ez a konyha jobb helykihasználása miatt volt így. A kemencét téglából, vályogból építették, kinyúló lapos részét cseréppel fedték le (13. kép). Feneke vagy alja is téglából készült, a téglák közötti hézagot sárral tapasztották ki. Erre a munkára kis termetű öregasszonyok vállalkoztak. Ilyenkor a kemencében gyertyával világítottak. A kemence sarába töreket, pévát és sót is tettek. A kemence szája előtt pad (padka) állt. Később a kemencéket a szobába átnyúló testtel is készítették. Ekkor szájuk előtt pléhajtó volt, magát a kemencét pedig egy melegfogó lemezzel vagy pléhlemezzel zárták el. Egy normál kemen-