Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

H. CSUKÁS GYÖRGYI: Balatoncsicsó épületei a 18. század közepén (Forráselemzés)

egyedül a bábát jegyezték fel, mint katolikust, a következő, 1757. évi lélekösszeírásnál viszont - egy kivételével - már csak katolikus családok éltek Csicsón.

11 A lakosságcsere tehát teljes volt, mind a 21 kisnemesi, sőt a 6 nem nemesi családnak el kellett hagynia faluját. Aprólékos kutatások deríthetnék csak ki, melyik család hová költözött, a kibecslési jegyzőkönyvekben szereplő családnevek ugyanis szinte mindegyik közeli településen megtalálhatók. Valószínű, hogy a kisnemesi családok többsége a közeli, ugyancsak protestáns kisnemesi településeknek, Szentantalfának, Mencshelynek, és a Káli-medence falvainak lakosságát gyarapította, de akadtak Szentgálra költöző családok is. Erre abból következtethetünk, hogy az extraneus szőlőbirtokosok közt Csicsóról elszármazott családokat is találunk a 18. század végi forrásokban, a szőlőbirtokokat ugyanis nem érintette a kibecslés.

12 A családok többsége azonban igyekezett új lakóhelye közelében szőlőbirtokhoz jutni, a nagy távolság ugyanis megnehezítette a Csicsó határában birtokolt szőlők művelését. Az első katolikus telepesek még magyarok voltak, amint erről 1757-ből származó contractusuk, és az 1757. évi lélekösszeírás tanúskodik. A következő évtizedekben azonban a gyorsan növekedő falu német betelepülőkkel is gyarapodott, hasonlóan Szentjakabfához.

13 A dica-jegyzékekből arra következtethetünk, hogy magyarok és németek nem elkülönülő falurészekben laktak, hanem érkezésük sorrendjében, vegyesen települtek le. A 18. század végére - a század közepén még csak 27 háztartásból álló falu - közel háromszorosára nőtt, ekkorra azonban már elérte eltartóképességének határát, s az összeírt családok száma a későbbiekben 70-80 körül ingadozott. A német lakosság mind a mai napig megőrizte nyelvét. Etnikai különállását erősítették a közeli, ugyancsak jelentős német lakossággal rendelkező falvak: Szentjakabfa, Mencshely, Nagyvázsony, Vöröstó, Barnag, amelyekkel nemcsak házassági kapcsolatban állt, de az extraneus szőlőbirtoklás révén a szőlőhegyeken is vegyesen birtokoltak. Balatoncsicsó kataszteri térképén látható, 19. század közepi faluképéből már nehéz következtetni az egy évszázaddal korábbira.

14 Az udvarokat lezáró pajták sora a német telepes falvak jellegzetessége. A fejlett építőkultúráról tanúskodó kőházakat az utóbbi évtizedekben átalakították, gazdag vakolatarchitektúrájuktól megfosztották, ma már csak az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Népi Építészeti Csoportjánál archivált felmérések őrzik emléküket. Talán nem mendemonda az a hagyomány, hogy Balatonakaii Fenyehegyen a méltán híres kétszintes présházakat egykor csicsói kőművesek emelték. Csicsón a 18. század végi dica-j egy zekékben találunk először adatokat kőművesekre, s a Küvágó családnév is a kő fokozottabb felhasználására utal. 1779-ben négy kőműves (murarius) neve is szerepel az öszszeírásokban: Franciscus Kövér subinqulinus, Michael Szabó colonus, Petrus Ebedl inquilinus és Carolus Palatin inquilinus.

15 Közülük csak Kövér Ferenc nevével találkozunk egészen a századfordulóig, a többi kőműves feltehetően a püspökség nagyobb építkezéseinek befejeztével elhagyta Csicsót. Az 1830-as években Horváth Ferenc kőműves neve szerepel a robotjegyzékekben. 1920-ban 5 kőműves működött az akkor 453 lakosú faluban.

16 Balatoncsicsó esete annak példája, hogy a falu újratelepítése a régi épületek használatbavételével történt, szemben számos újonnan felépített telepesfaluval. A néhány év alatt többszörösére duzzadt falu új házai azonban már minden bizonnyal kőből épültek. Az alább ismertetendő forrás bepillantást nyújt abba, milyen épületállományt örököltek az új telepesek, milyen volt a kőépítkezést megelőző, feltehetően részben még a 17. század végéről, 18. század elejéről származó épületállomány. A latin nyelvű összeírás két, különböző kézírással írt, nem teljesen egyező szövegű példányban maradt fenn, ami növeli annak forrásértékét. A két szöveg néhol pontosítja, kiegészíti egymás adatait, akadnak azonban eltérések, ellentmondások, amelyek nehezítik a leírás egyértelmű megértését. A javításokkal teli, piszkozatnak tűnő szöveg átírt, javított összegei kerültek a tisztázott listára - amelyben ugyancsak találni javításokat, áthúzásokat - és a kibecslés végösszegét felsoroló listára is. Egyetlen esetben, a legmagasabb összegre értékelt 27. számú porta esetében van eltérés a két lista között: az eredetileg 120 forintra becsült épületegyüttest a tisztázott listán ill. a kibecslés végösszegét tartalmazó felsoroláson 80 forintra mérsékelték. A két irat elkészülte közti időben feltehetően változások is történhettek, vagy az összeírást készítők adatait pontosították csupán. Több esetben ugyanis a piszkozati példányon szereplő gazda helyén a későbbi listán már utódai, vagy özvegye szerepelnek, s előfordul, hogy az irtott földek területe növekedett. Az épületek felbecsülését molnárok és kőművesek végezték, ami már eleve sokat mond az épületszer-