Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

ARANY János szavait, amikor a Családi kör című versében ( 1851 ) a meleg paraszti otthon ábrázolását a következő sorokkal zárja: „Majd földre hintik a zizegő szalmát S átveszi a tücsök csendes birodalmát". Ha szétnézünk a korabeli Nyugat-Európában, a társadalom legalsó régióiban ugyancsak rossz lakáskörülményeket tapasztalunk. Itt most az egyik legkirívóbb példára, Nagy-Britannia esetére hivatkozunk. Angliában a 19. század elején már kapitalista mezőgazdasági munkásokat és bérlőket találunk, nagyban zajlik a 18. század végén megindult ipari forradalom és a társadalmi átrendeződés. 1801-ben még a lakosság 80%-a vidéki, fél évszázad múltán már 54%-a városban él.

242 Az 1840 és az 1870-es évek között végzett közegészségügyi fölmérések a mezőgazdasági alkalmazottak körében súlyos lakáskörülményeket regisztrálnak. 1835-ben, Stourpain dorsetti faluban, egyetlen szobában 11 tagú család alszik, Miltonban 1841-ben a kéthelyiséges lakásokban átlag 9 ember él, de találtak olyat is, amelyben 29-en zsúfolódtak össze. Kentben észrevételezték ugyanekkor, hogy egy ágyban tíz gyermek feküdt.

243 Földre vetett ágyon, szalmán, rongyokon fekszenek a gyermekek a Temze menti települések kicsi bérházaiban,

244 valamint szerte a Skót Felföldön.

245 Rendkívül rossz a felduzzadt városokban élő munkások lakáshelyzete, a tömött bérlakásokban és albérlőházakban a század derekán sokan alszanak a földön.

246 Az angliai gyors kapitalizálódás és a magyar, feudális maradványokkal terhelt lassú polgárosodás egyaránt a társadalom szegényebb rétegeinek ellehetetlenülésével párosult, s az alacsony, földön alvással együtt járó életnívót konzerválta, illetve átmenetileg elmélyítette. A hálószoba és a népi alváskultúra árnyoldala A 20. századi hazai népi lakáskultúra fejlődését az előző évszázad végén felgyorsuló ipari forradalom és a polgárosodás hatja át. Az 1880-as évektől elérkezik a paraszti háztartások vaskora; egyre nagyobb szerepet játszanak a fémeszközök, köztük a takaréktűzhely. A vasplatnis és sütős tűzhelyekkel együtt jár a füstelvezetés modernizálása, a lepadlásolt melegkonyhák elterjedése és a lakáshasználat funkcionális átalakulása. A folyamat az 1920-30-as évekre a Kárpát-medence valamennyi területén előrehalad, s az új tüzelő- és lakásmód meghatározó lesz egészen az 1950-60-as évekig.

247 Eközben a húszas-harmincas években átalakul hagyományos berendezés, a módos paraszti otthonokba bekerül a polgári hálószobabútor.

248 Változnak az alvási szokások is. A kedvező helyzetben lévő családoknál férj és feleség, sőt néhol minden családtag, külön ágyban alszik.

249 Az 1940-50-es években már sok helyen jut saját ágy a gyermekeknek is.

250 Ugyanakkor az ország hátrányos helyzetű településein még a cserszegtomajiak véleménye jellemzi az alváskultúrát, miszerint "Csak úr alszik külön ágyban."

251 A vélemény nem alaptalan. Sokan élnek minden kényelem nélkül. A legelszomorítóbb a „Puszták népé"-nek élete a zsúfolt cselédházakban. Helyzetüket leghűbben ILLYÉS Gyula érzékelteti saját rácegrespusztai, gyermekkori élményei alapján. Az 1910es éveket idézve írja a Háromürge-pusztán lakó rokonairól, hogy mindenütt: "Az ágyban, a földes padozaton, a ládákon, az ablakpárkányon gyermekek feküdtek..." Ekkortájt még mindkét itteni uradalmi cselédkolónián előfordul, hogy egyetlen, közös szobában idegen családok is együtt laknak.

252 A népszámlálás adatai szerint, 1910-ben Magyarországon, az ipari központok népességfelszívó hatása és a nagyarányú kivándorlás ellenére mintegy félmillió cseléd és 1,2 millió agrárproletár van.

253 Nyomorszállás jut osztályrészül az 1870es évektől a majorokban tömegesen munkát vállaló summásoknak. Nők és férfiak közösen alszanak a számukra kijelölt gazdasági épületekben, istállókban, szalmán és pokrócon. A mezőkövesdi visszaemlékezések szerint kezdetben (a 19. század utolsó évtizedeiben) „csak szalmán höndörögtünk", a századelőn viszont a kövesdi asszonyok már nagyon ragaszkodtak az otthon megszokott ágy kényeleméhez.

254 S főként a női igényesség eredményeképpen a summások utolsó generációja már ritkán éjszakázik a földön; az 1930-as évek közepétől a legtöbb uradalomban valami priccsféle fekhelyet készíttetnek számukra.

255 A földön alvás előfordul azonban a saját házban lakó kisparasztok körében is. Például egy Szerencs külterületén élő - hatholdas, négygyermekes család - az 1950-es években - télen összeköltözött a két szoba egyikébe, mert csak azt tudták fűteni. Ilyenkor a 9 és 11 éves lány minden este behurcolta a közös szalmazsákot, és megágyaztak rajta maguknak a földön. Az ágyneműt nem hozták át, pokróccal takaróztak. Nyáron néha az egész család hetekig az udvaron aludt, szintén szalmazsákon.

256