Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HÁLA JÓZSEF-MÉSZÁROS BORBÁLA : A budafoki barlanglakások

13. kép. Felszínről nyíló budafoki barlanglakás a 20. század elején vájt lakások egész sora fölött talán félemeletnyi magasságban a régi temető terül el. A sírok alatt élő emberek laknak és a keresztek mellett barlangok kéményei füstölögnek."

103 1928: „Ha végig megyünk városunkon és őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor be kell látnunk, hogy igen sok tekintetben elszomorító az a kép, amely elénk tárul. De a legszomorítóbb képet azok a földből tömegesen kiemelkedő kémények nyújtják, az emberi nyomorúságnak ezek a gyászos útjelzői, melyek mint nagy felkiáltójelek meredeznek felénk állandóan figyelmeztetve bennünket kötelességünkre... az árok alatt sziklába vájt, bűzhödt levegőjű [...] odúkban »lakó« polgártársainkkal szemben."

104 1936: „Van egy sor barlanglakás, amely 4 méter mélyen a temető alatt húzódik. Fönt a sírok, a halottak, lent a földben az élők. A legtöbb helyen sajátos elosztással az ól és az árnyékszék fönt a felszínen van. Míg az emberek lent laknak a mélyben. Vannak helyek, ahol gyanútlanul megy az uccán az ember és váratlanul az ucca szintjéből egész sor füstölgő kémény emelkedik ki."

105 1938: „Megy az ember Budafok hepehupáin, hegyre föl, hegyről le, s egyszerre csak észreveszi, hogy füstöl a föld. Dél van, s gyenge, szegényszagú füstök óvakodnak fel az alvilágból, rántott levesek szomorú szaga. [...] Az udvaron a gyerekek hadserege, minden barlanglakónak vagy négy-öt belőle. A gyerekek kórusban köhögnek, sápadtak, soványak, tébécések, angolkórosak. [...] A gyerekek lent játszanak, s köhögnek a nedves, szomorú »udvaron«. Fenn a »hazteton« - tehát az édes anyaföldön - pedig az egyik barlanglakó-Krőzus malaca fekszik jó levegőn, a tavaszias napsütésben: fülét-farkát lekonyítja a jóllakottság boldog idilljében."

106 1947: „Az egyik barlangutcában, közvetlenül a temető mellett, ablaknélküli barlanglakás. Lakói mesélik, hogy temetés alkalmával jól hallani a szobából, amint a koporsót leengedik és hullanak rá a rögök."

107 1947: „Vádló kiáltások a föld tetején /a füstös szájú öreg kémények/az úri világ kitermelte/nyomort lihegő, élettelen tények..."

108