Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HÁLA JÓZSEF-MÉSZÁROS BORBÁLA : A budafoki barlanglakások

ként, Savoyai Jenő birtoklása idején, a Csepelszigetről osztrák, német és más eredetű szőlőművesek, valamint „innen-onnan összeverődött" kőfejtők érkeztek az uradalmi majorba.

19 A Savoyai herceg által megindított betelepítés, több hullámban a 18. század végéig folyt Ausztriából, Csehországból és a különböző német (pl. sváb, bajor, frank, württembergi stb.) területekről, különösen a magas szőlőkultúrával rendelkező Rajna-vidékről. Érkeztek telepesek Budáról, Óbudáról és a környékbeli településekről, pl. Tétényből is.

20 A szőlőművelés nagy fellendülése 1736 és 1741 között következett be,

21 és az időközben 1739-ben

22 önállóvá vált település az 1770-es évekre alakította ki sajátos, szőlőművelő zsellérközség jellegét.

23 Folyamatosan fejlődésre jellemző, hogy amíg a településen az 1710-es évek elején kb. 50-en éltek, addig a lakosság száma 1796-ban már meghaladta az 1000et (1080) 24 Az ősi alapokon a 18. században megújuló „promontori szőlők" a Szentendrétől Tétényig (Nagytétényig) húzódó „Buda környéki" (más néven „buda-sas-hegyi") szőlővidékhez tartoztak, amely területre elsősorban a vörösbortermelés volt a jellemző, a legfontosabb és legnevezetesebb borfajta a kadarka volt.

25 A nagy hírű és keresett promontori borokat a „nyel-ízű" jelzővel illették, mert jó volt nyelni.

26 A főként szőlőművelésből és kőbányászaiból élő település jellege és lakóinak élete a 19. század végén alapvetően megváltozott, ugyanis az 1881ben fellépő filoxéra 1890-re majdnem teljesen elpusztította a nagy és híres szőlőterületeket. A kedvező „helyzeti energiák" (a száraz és egész évben 12-13 °C hőmérsékletű, így a bor kezelésére és raktározására ideális pincék és pincerendszerek; a főváros közelsége; a többirányú szárazföldi és vízi utak, vasút stb.) viszont a 19. század közepétől odavonzották a borkereskedőket. Budafok a század végére a magyarországi borkereskedelem egyik legnagyobb és legfontosabb központjává vált. A településen a századforduló idején 302 kereskedelmi borpince volt, amelyek 1 millió hl befogadóképességgel rendelkeztek. A fent említett kedvező körülményeknek köszönhető a sör-, pezsgő- és konyakgyárak 19. századi megalapítása is. E borpincék és gyárak olcsó munkaerőhöz jutottak a filoxéra pusztítása után kereset nélkül maradt budafokiak személyében és más vidékről is sok munkást vonzottak.

27 Budafokon ma is 3 borászati nagyvállalat (Hungarovin, Budafokvin, Promontorvin) működik. Budafok lakóinak a másik fő megélhetési forrása hosszú időn keresztül a nagy területen és tetemes vastagságban előforduló (1. kép), könnyen kitermelhető és formázható, sárgásfehér, szürkésfehér színű, szarmata cerithiumos durvamészkő bányászata volt (3. kép). A kőbányászat múltja feltehetően a török uralom előtti időkig nyúlik vissza, majd a településre a 18. század elején érkeztek kőfejtők és az uradalmi, majd később bérelt, illetve saját tulajdonú bányákban dolgoztak. E tevékenység a mai Nagykőbánya utca környékén, a Steinbriichnak (Kőbányának) nevezett határrészen indult meg.

28 A török uralom időszaka alatt Pesten és Budán erőteljesen megfogyatkozott a lakosság száma, a két település majdnem teljesen elpusztult, a megmaradt épületek megrongálódtak. Buda felszabadulását (1686) követően, Pesten 1710 után

29 megindult az újjáépítés, amelyhez nagy mennyiségben felhasználtak követ is. Az egyik legfontosabb építőanyag a szarmata cerithiumos durvamészkő volt, elsősorban a régi idők óta művelt kőbányai (ma Budapest X. kerülete) kőfejtőkből nyerték,

30 de előszeretettel alkalmazták a Promontoron bányászottat is. Ez utóbbit a Dunán könnyen lehetett Budára és Pestre szállítani.

31 A promontori mészkő ezeken a településeken nagy kelendőségnek örvendett később, pl. az 1838-as nagy pesti árvíz után, az 1867-es kiegyezést követően, a századfordulós nagy építkezések idején és a két világháború közötti időszakban is.

32 A cerithiumos durvamészkő, amelyet legnagyobb mennyiségben Kőbányán, Promontoron, Kistétényben és Sóskúton fejtettek, Pesten és Budán a 19-20. században nagy jelentőséggel bírt, a számos lakóház mellett ebből épült fel pl. a budai alagút homlokzata, a pesti rakpart, a Magyar Tudományos Akadémia palotája, a Vigadó, az Operaház, a Citadella és felhasználták pl. a Lánchíd és a Margit híd építéséhez is.

33 Budafokon a szőlőművelés és borászat, a kőbányászat, valamint a barlanglakások kialakulása, kialakítása szoros összefüggésben volt egymással. A mészkő kitermelésével a lakosság helyben felhasználható és eladható, vagy távolabb (elsősorban Pesten és Budán) értékesíthető épületkövet nyert, a kőfejtés során keletkezett üregeket pedig borospincékként, illetve barlanglakásokként tudta hasznosítani.

34 Hogy az építőkő nyerését, vagy az üregek kialakítását tekintették-e a bányászkodás elsődleges céljának, az időszakonként és esetenként különböző volt, de a kettő mindig feltételezte, illetve kiegészítette egymást.