Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)
TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - Építőanyagok és épületszerkezetek
hogy épületek, kúriák tervezésében és építésében is tevékenyen részt vett, mint kőműves és asztalos. Működését még a 18. század húszas éveiben kezdte. Katedrái nemcsak szűkebb hazájában terjedtek el, hanem Erdély-szerte. Megrendelői közt - a református gyülekezetek mellett - a kor jelentős erdélyi arisztokratái (Bánffyak, Kornissok) is szerepelnek. RETTEGI sajnálkozása afölött, hogy Sipos Dávid nem nevelt magának utódot, kissé indokolatlannak tűnik, hiszen a halála utáni évtizedekből is számos, az ő stílusában fogant kőfaragványt ismer a művészettörténeti kutatás, amelynek alapján „kidéi iskoláról" beszélnek. 41 A Dési Református Egyházmegye 1720-1774 közt felvett vizitációs jegyzőkönyvei, továbbá a már említett 1750-es erdélyi összeírás további részleteket fednek fel a kőműves-, kőfaragó- és ács-mesterség e korszakbeli virágzásáról Kidén. A vizitációs jegyzőkönyvek 1720-ban és 1736-ban Fejér Jakab és György kidéi kőművesekről is említést tesznek, akik az 1730-as években a bádoki templom renoválásán dolgoztak. Sipos Dávid neve 1723-tól, Jokus Ferencé 1725-től rendszeresen szerepel a jegyzőkönyvekben. Hol mint presbitereket említik őket, hol a templommal kapcsolatos építkezés kapcsán. 42 Az iparosok viszonylagos jólétéről a descriptio frontalis is említést tesz az 1750-es összeírásban. Az iparosok, Jokus Ferenc kőműves mellett Sipos Dávid kőfaragó és a vele egy házban összeírt veje, Horváth Miklós ács voltak. Bár csekély földet is birtokoltak, az összeíró megjegyezte, hogy iparukból élnek. Mellettük csupán egy fazekas szerepel iparosként. Joggal feltételezhetjük, hogy Sipos Dávid és veje nemcsak rokoni kapcsolatban álltak egymással, hanem munkakapcsolatban is, és bizonyos építkezéseknél mint kőműves, kőfaragó és ács közösen vállaltak munkát. Ahogy abban az időben az építőmesterség egyes ágai még nem váltak el szorosan egymástól, és a kőfaragó Sipos Dávid kőműves- és asztalosmunkákban is járatos volt, ugyanúgy vejéről is feltételezhető, hogy nemcsak az ácsmunkákhoz értett. A Sipos Dávid halálát követő évtizedekből számos, az ő stílusában fogant kőfaragványt ismer a kutatás. Egyikükről, a széki katedráról az egyházi számadáskönyvben feljegyezték, hogy Horváth Ádám kidéi kőfaragó készítette, 43 aki nem lehet más, mint Horváth Miklós ács fia, Sipos Dávid unokája. Stílusa alapján neki tulajdonítható az alsótöki és esztényi katedra, 44 valamint a kidéi unitárius templom szószéke is, amely a kőtemplom építésével egyidejűleg, 1802-ben készülhetett. Utóbbi kettőn Sipos kedvelt motívuma, az indává átformálódó sárkány is szerepel. De ugyancsak Sipos Dávid vagy kortársa munkája lehet a kidéi román templom 1761-es évszámot viselő kő oltármensája is. Horváth nevű kőművesekről, ácsokról a későbbiekben is tudunk Kidén: 1855-ben Horváth József kőművesként dolgozott egy kidéi építkezésen, ugyanott Horváth Ábel ácsmunkát végzett. 45 Horváth és Jokus nevű kőművesekre, ácsokra még VARGHA László is gyűjtött adatokat Kidén, így nem zárható ki, hogy e családoknál a 18. század első felétől folyamatosan öröklődött e mesterség. Az utódok azonban már nem érték el a Sipos Dávid képviselte szintet. A 19. században és századunkban is készültek kő épületelemek, kandallólábak, kőasztalok, egykőből faragott kútkávák, itatóvályúk, sírkövek, ezek azonban már nélkülözték a faragott díszítést. Míg a kőfaragás színvonala és jelentősége csökkent a 18. századi kezdetekhez képest, addig a kidéi kőművesek száma és jelentősége csak nőtt az eltelt két évszázad folyamán. Kidén már 1820-ban jelentős számú iparost írtak össze a falu lélekszámához képest. 46 Ez arra vall, hogy az apró birtokukból megélni képtelen kisnemesek kiegészítő foglalkozás után néztek, s minthogy határuk könnyen fejthető, építkezésre alkalmas kőben igen gazdag volt, legkézenfekvőbb foglalkozásul a kőfejtés és kőművesség kínálkozott. Márcsak azért is, mert a környező falvakban a fahiány szinte kényszerítette a lakosságot új építőanyag alkalmazására. A kidéi kőművesek - talán éppen Sipos Dávid és utódainak messze a falu határain túl terjedő hírneve folytán - közkedveltté váltak a szomszédos, sőt távolabbi falvakban is, mint ahogy a „kidéi kő" is hírnevet szerzett a környéken. Nem véletlen, hogy a széki templom újjáépítéséhez 1768-ban Kidéről fuvaroztak követ. 47 Bár SCHAFARZIK Ferenc katasztere nem említ kőbányát Kidén, csak Bádokon és Borsán, ez csupán a beküldött anyag hiányosságával magyarázható. SCHAFARZIK Ferenc mind a Bádokról, mind a Borsáról beküldött kőmintát dacittufának határozta meg. A bádoki „szennyessárgás", likacsos, nagyobb darabokban is fejthető követ kizárólag helyi építkezésekhez, kövezésre, síremlékek készítésére használták emberemlékezet óta. Az évi termelés 60-80 m 3 volt. Báró Bánffy Ernő borsai kőbányájában évente 150-200 m 3 követ fejtettek. 48
