Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

NOVÁK LÁSZLÓ: Temetkezési helyek és építményeik az Alföldön

Nóvák László TEMETKEZÉSI HELYEK ÉS ÉPÍTMÉNYEIK AZ ALFÖLDÖN Az építkezés lehetőségeit az Alföldön is a táji adottságok határolták be,

1 legyen az templom vagy lakóház. Például, Bereg és Bodrogköz falvaiban általános volt a sövényfalú (tics, patics) a templomok esetében is. Az Alföld más vidékein azonban a tégla, valamint a kő anyag dominanciája jellemző. Az Alföld vizenyős rétségeinek sajátos képződménye a talajszintben kialakult mészkő (oolit), a darázskő. A Duna-Tisza közén például Kecskemét pusztáin, Cegléden, Nagykőrös szomszédságában Kocsáron és Nyársapáton bányásztak, s használták fel a fundamentum készítésére, falat is építettek bele. Porózitása miatt kiválóan alkalmas volt alapnak, mivel jó szigetelőképességgel rendelkezik (a darázskőből nem szivárgott fel a falba a talajnedvesség).

2 Középkori templomaink tanúsága szerint darázskőből is építettek templomokat (pl. Kocsér). Az égetett tégla is fontos építőanyag volt a középkorban, de később, napjainkban is. A temetői szakrális építményeket az említett anyagokból építették az Alföldön. A régészeti ásatások dokumentálják a középkori templomi építkezéseket az Alföldön,' ismeretes a templomnak a temetkezésben betöltött szerepe, de a temetői szakrális építményekre vonatkozóan csupán kevés adat áll rendelkezésre. A sárépítkezés objektumai az időjárás és a történeti viharok viszontagságai következtében gyorsabban pusztultak el, mint a tartósabb kőépítmények, ezért az Alföld temetőinek régi szakrális emlékei is nehezen nyomozhatok az évszázadok távlatában. Emiatt szükségesnek tartjuk, hogy az összehasonlítás érdekében túllépjük az alföldi táj kereteit, s az egyetemes magyar művelődéstörténetből is merítsünk példákat. Elöljáróként, szükséges azonban röviden említeni, mit is értünk temetői szakrális építészeti emlékeken. A legfontosabb maga a templom, mint temetkezési hely és a hitélet, a halottkultusz fontos központja. A temetői építmények sorában fontosak a római katolikus temetők kápolnái, a kálváriák, a keresztek, valamint a különböző római katolikus és protestáns temetőkre egyaránt jellemző - temetői sírépítmények. Templomok A temetkezés ősi helye a templom.

4 Az őskeresztény bazilikák egy része egy-egy szent sírja fölé épült, annak kultuszát, tiszteletét őrizte (pl. Rómában Szent Péter sírja felett épült az őskeresztény bazilika, majd 1507ben itt kezdték építeni a Szent Péter templomot). Tehát a templom eleve betöltött temetkezési funkciót. A római katolikus egyház szertartáskönyve 1560-ban úgy rendelkezett - a régi hagyományok tekintetbe vételével -, hogy a pap processzióval menjen a halottas házhoz, ott szentelje be a tetemet, majd - kötelezően - körmenetben vigyék a templomba, annak közepén helyezzék el, s előtte tartsanak halotti misét. Mindezek után helyezték sírba a testet.' Az egyházak rendre gondot fordítottak arra, hogy a temetés méltó módon történjék. A református lelkipásztorok 1567. február 27-én, Debrecenben tartott gyűlésükön a templomban történ sírba helyezést katolikus szokásnak mondták: „Pápisták teszik, hogy templom alá temetkeznek" - jelentették ki.

6 Később változott a véleményük, mint ezt SAMORJAI János református szertartáskönyve bizonyítja 1636-ból: „Temetőé helyeket tartunk... Templomok kivoel, a' keretesen beloel, avagy ben. a'Templomokban..."

7 A templomban való temetkezés főúri, rangos emberek számára volt lehetséges. A gyulafehérvári gótikus vártemplom nyughelye a Hunyadi családnak, a sárospataki gótikus vártemplomban pedig - többek között - Perényi Pétert, Lórántffy Zsuzsannát, II. és III. Rákóczi Zsigmondot, II. Rákóczi Györgyöt temették el,

8 A 17. századból több dokumentum fennmaradt a templomban történő temetésről. Példaként Rákóczi Pál országbíró temetését említjük. Őt 1636. május 5-én vitték Gyulafehérvárról díszes menetben temetkezési helyére." A temetési rendtartás részletesen foglalkozott a ceremóniával. Nemes főurak, asszonyok, szerzetesek, koldusok, s mások mellett díszes kopjás sereg is felvonult.

1

" A templomban készített sírba, miután belehelyezték a koporsót, beletörték a „gyászos", fekete zászlót. A sírban rendszerint az elhunyt kardját is ketté törve helyezték el." A sírboltot márványlappal fedték le. a templom falában elhelyezték az epitáfiumot, díszes címert, „aranyas" zászlót, hirdetendő az elhunyt méltóságát és vitézségét.

12 Tudjuk, hogy Kolozsvár magisztrátusa 1574. február 27-én olyan határozatot hozott, hogy „az Óvári klastromba és porticusába nem javasolják a temetkezést", azt más helyen tették lehetővé.

13 Tehát, a temetkezés fő helye a templom, klastrom volt. A felsőmagyarországi városokban hasonló módon temetkeztek a 15-17. században: „Legszembe-tűnőbb különbség van a temetkezés helyére és a harangozásra nézve. A templom alatt lévő sírbolt és a templom kerítésén belül lévő tér csak magasrangú urak, s a papok és a templom kiváló pártfogóinak részére volt fenntartva."

14