Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

BALASSA M. IVÁN: Mutatvány a magyar népi építészet szakszótárából

Balassa M. Iván MUTATVÁNY A MAGYAR NÉPI ÉPÍTÉSZET SZAKSZÓTÁRÁBÓL / / Bambás Jenő emlékének A népi építészet kutatásának nagy előnye, hogy egyaránt művelik etnográfusok, azaz bölcsészek és építészek, vagyis műszaki végzettségűek. A többféle szemlélet, az eltérő megközelítés azonban nehézséggel is jár, a bölcsésznek az épületszerkezetek, az építésznek egyes történeti kérdések, vagy a nyelvészeti vonatkozások bizonyulnak idegen terepnek. Érezhető ez a terminusok használatában is. elkerülhetetlen, hogy az eltérő végzettségű kutatók némileg eltérő nyelven beszéljenek. A nemritkán értési problémák kiküszöbölésére jelentős lépés volt BARABÁS Jenő és GILYÉN Nándor 1979-ben megjelent munkája, mely többek között a terminológiai egységesítést is szolgálta. A néprajzkutató-építész szerzőpáros elsőrendű célja az volt, „hogy segítséget nyújtson a népi építészet és a falusi települések anyagának áttekintésében, a figyelmet az adatfelvételre irányítva". De, mint a későbbiekben írják: „Munkánk során talán a legnagyobb nehézséget okozta a népi építészet kutatásában jelentkező terminológiai zűrzavar. Ezért célkitűzésünk volt, hogy kidolgozzunk egy olyan egységes terminusrendszert, melyet az építészek és etnográfusok egyaránt elfogadhatnak". Kifejtik, hogy kiindulásuk a műszaki, az építészeti szaknyelv, szükség esetén ezt egészítették ki népnyelvi megnevezésekkel és, ha nem volt más megoldás saját terminusokat is alkottak. ..Javaslatunk, ha talán nem is minden részletében a végleges megoldás még. a további munkának bizonyára alapja lehet."

4 mondották könyvük bevezetőjében. Ezt a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban felhívásnak értelmeztük. Elsősorban azért, mert mindennapi munkánk során nemegyszer szűknek bizonyult a BARABÁS Jenő és GILYÉN Nándor által javasolt terminus-készlet. A népi építészet kutatásával és ezek gyakorlati alkalmazásával, az épületek áttelepítésével foglalkozva egyes esetekben a javasoltaknál számunkra használhatóbbnak tűnő terminussal éltünk. Ezért szükségét láttuk, hogy mintegy továbbfolytatva és szükség esetén ..jobbítva" a közkeletűen csak „Vezérfonal"-nak nevezett művet, 1984-ben elkészítsük „A magyar népi építészet szakszavainak jegyzéké"-t. Ez, a sokszorosításban két „kiadás"-t megért munka' témakörönként sorolja fel a javasolt terminusokat. A „Szakszójegyzék" törzsanyagát BALASSA M. Iván. e sorok írója állította össze, majd a Szabadtéri Néprajzi Múzeum akkori munkatársai (BIRO Friderika. H. CSUKÁS Györgyi, FLÓRIÁN Mária. KECSKÉS Péter. KURUCZ Albert és ZENTAI Tünde) ezt több alkalommal megvitatták, módosították, kiegészítették és így alakult ki a közrebocsátott változat. Azzal tisztában voltunk, hogy munkánk nem helyettesíti a tervezett szakszótárt, átmeneti megoldásnak, előmunkálatnak tekintettük. A szakszótár célja A magyar népi építészet szakszótára kidolgozásának megkezdésekor mindenekelőtt azt kellett meghatározni, mi a célja a szótárnak. 1. Mindenekelőtt egy értelmező jellegű szótár elkészítése látszott szükségesnek. Ezt azonban önmagában - bármennyire is célszerű és esetleg könnyebben kezelhető, mint a „Vezérfonal", ahol a szövegben kereshető vissza az értelmezés -, kevésnek ítéltem meg. Annál is inkább, mert ha számunkra korlátozottan, de használhatók az olyan építészeti szakszótárak, mint amilyen például az 1984-ben megjelent, ZÁDOR Anna által szerkesztett munka.'' 2. A népi építészet kutatásában résztvevők eltérő felkészültsége eléggé egyértelműen meghatározta, milyen irányban célszerű a szótár anyagát bővíteni. Nyilvánvaló, a kutató számára hasznos információ egy-egy megnevezés eredete. Az etimológia azonban még a nem nyelvész képzettségű bölcsész számára is nehézségeket okoz, tehát indokoltnak látszott az ilyen ismeretek beillesztése a készülő szótárba. 3. „A néprajzi terminológia nagyobb része népnyelvi eredetű, s a különböző területeken kutató szerzők a tájnyelv hatására ugyanazt a fogalmat gyakran másként értelmezik"" - írta teljes joggal BARABÁS Jenő és GILYÉN Nándor munkájuk bevezetőjében. Való igaz, az etnográfus, de még inkább az építész gyakran nem várt nehézséggel kerül szembe mikor egy tanulmányban minden magyarázat nélkül valamilyen, kis területen használatos terminus bukkan föl. Ezért úgy ítéltem meg. a tájnyelvi megnevezéseket, vagy terminusváltozatokat is be kellene illeszteni a szótárba. Végezetül, mindezeket vizuális információ egészítené ki, olyan jól érthető ábrák, melyekből egyértelmű az adott megnevezés jelentése, elhelyezkedése az épületen. A szakszótár terjedelme Aszótár szócikkei, bár a címben csak a népi építészet szerepel, a legfontosabb települési fogalmakat is felölelik. Ugyanezt az eljárást követi a „Vezérfonal" is, hason-