Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

NAGY GÉZA: Adatok Karosa településtörténetéhez

Nagy Géza ADATOK KARCSA TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉHEZ Az Ocskafalu lakosságának változása 1936 és 1986 között A településtörténeti kutatások során általában kevés figyelem jut annak nyomonkövetésére, hogy egy település, településrész lakossága hogyan változik az idők folyamán. Ezeknek az intenzitása az adott település története során erősen eltérő, lehetnek olyan hosszabb időszakok, mikor csak a természetes, biológiai népességcsere tapasztalható, ugyanakkor olyanok is, mikor családok költöznek cl, halnak ki és újak foglalják el helyüket. Ebből a szempontból különösen figyelemreméltók azok a népességmozgások, melyek a 20. században tapasztalhatók. Karcsa 1986-ban ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. A falu a Bodrogköz helytörténetileg és néprajzilag legjobban feltárt helysége. Tekintélyes mennyiségű anyag jelent meg eddig mondáiból, meséiből stb. Ismerjük földrajzi neveit, lakóinak család és ragadványnevek, közmondásait, találós kérdéseit, és még sok olyan adatot, amely a falu történetének, az itt élő nép életének fontos adaléka. Ezeket az ismereteket egészíti ki a község egy részének, a mai Táncsics Mihály utca lakóinak az utóbbi ötven évben tapasztalható alakulását nyomonkövető tanulmányunk. Ez az utca a falu legrégebbi része, innen ered megnevezése, az Ocskafalu, hiszen 100-150 évvel ezelőtt még a falu lakosságának 80-90%-a élt itt. azaz tulajdonképpen ez volt az egész falu. Napjainkra igen megcsappant az Ocskafalu lakossága. 1986-ban 42 lakásban 142 ember élt Karcsa ezen részén, 50 évvel ezelőtt 89 volt a lakások száma, és bennük összesen 467-en laktak. Ebben az időben a házak nagy része nádfcdeles volt. A helyi emlékezet szerint az 1930-as évek végén egyszer az alispán látogatott Karcsára. A falu végén fogadta őt a jegyző és a bíró. Együtt jöttek be a faluba. A nádfcdeles házak közé érve az alispán odafordult a jegyzőhöz és a következőket mondta: - Jegyző úr, ezeket a nádfcdeles házakat legközelebb nem szeretném látni. A jegyző értett a szóból. Alakosokkal biztosíttatta a házakat, s ettől kezdve ha a falu felett egy kis felleg volt, néhány szem eső esett, vagy a láthatáron valahol megdördült az ég, máris lecsapott a villám, s égett egy-két ház. „Belecsapott a házakba a hat filléres ménkű" - mondták - mivel abban az időben egy doboz gyufa ennyibe került. Ritka volt ezidőtájt az olyan lakás, amelyben egy szobánál több volt. Ha azonban mégis szükség volt a meglévőn kívül még egy lakóhelyiségre, akkor a kamrát alakították át, vagy a pitvar vált azzá. Az 1930-as években a lakások még földes padlójúak voltak, és rendszerint a lakószobában kapott helyet a megültetett kotlóstyúk, itt csíráztatták a vetőburgonyát is. A faluban igen ritka volt a külön porta, a családok közös portán laktak, amely - többek között - azt is bizonyította, hogy a jobbágyfelszabadítás előtt egy családba tartoztak az egy telken élők. A nádas házak eltűnése után a zsúfolt porták szellősebbekké váltak. Mivel ebben az időben már mind a grófi, mind a bárói birtok több alkalommal parcellázott a falu körül házhelyeket, s egyre többen jutottak hozzá ehhez, a leégett házakat nem a régi telken építették újjá, hanem aki csak tehette, a megvásárolt házhelyen épített házat magának. Ennek eredményeként megritkult az Ocskafalu, a közös porták magános portákká alakultak át. Ez természetesen a lakosság számának csökkenésével is járt. Ezt a változást tekintjük át a továbbiakban, megvizsgáljuk a jelenlegi helyzetet, összehasonlítva az ötven évvel ezelőttivel. Az utca nyugati végétől kezdjük és kelet felé haladva az utca jobb oldali házait ( 1.) vizsgáljuk, majd az utca másik oldalán (2.) lakókat vesszük számba. 1. 1. A falut átszelő, új nyomvonalon haladó országúttól kelet felé haladva, az utca jobb oldalán az első épület a Takarékszövetkezet székháza. Előtte van az említett országút, mögötte Szabadka Bertalan háza. Csak a tulajdonos lakik benne a feleségével. 50 évvel ezelőtt azonban a Szabadkák közös portájaként tartották számon és négy család élt ezen a területen. Ahol most az országút halad, Szabadka Nagy István lakott a feleségével és gyermekeivel. Három fia volt, de a szülői házban csak a legkisebbik maradt. Amikor 1963-ban az új út épült, házukat kisajátították. A kisajátításkor kapott pénzből a Szőlőhomokban, a Béke utcában vettek másikat. A családfőt inkább ragadványnevén M/klós Pityunak ismerték. Házában évtizedeken keresztül a fiatalok fonóháza volt. Miklós Pityu házára háttal a Szabadka Albert háza feküdt. Ez az utcára nézett homlokzatával. Itt lakott feleségével és négy gyermekével. A családi házban egyik gyermeke sem maradt. Két lány a faluba ment férjhez, idősebbik fia is ide nősült, a legkisebbik gyermek Miskolcra, s ma is ott él. Ennek az épületnek a folytatásaként, Szabadka Albert házával egy fedél alatt volt Szabadka Gy. István, közismertebb nevén Gyuri Pista lakása. A családba három lány és két fiú született, az öt gyermek közül csak a legkisebbik fiú maradt otthon a szülők gondviselőjeként. Neki már csak két gyermeke lett, közülük egyik sem maradt meg otthon. így ma az apa a feleségével él csak a szülői házban. A két Szabadkával szemben a közös udvaron Ferkovics András lakott feleségével, aki szintén Szabadka lány volt, és lányával.