Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
PÁLL ISTVÁN: Református parókiák a 1920. Században a mai Magyarország északkeleti részén
paplakokról: „Közelében az Urházának, a domb tövében nyújtózik a paplak és az iskola: a többi épület közt annyiban kitűnők, hogy mindeniknél rongyosabbak... A sövényből fonott invalidus kunyhó (mert háznak bizony a legjobb akarattal sem mondhatom), akáca mankókkal volt körültámogatva, hogy az időtől kapott sebek miatt össze ne rogyjon; s a bozontos szalmatetővel, ugy látszók, gyakran szokott hajba kapni a zivatar, mert üstöke most is hatalmasan meg volt cibálva. Kéményére csak azért nem rakott fészket a gólya, mert megvallva az igazat, kéménye tulajdonképpen nem is volt... Beleptem a füstös konyhába. Innen, egy gyalulatlan deszkából isten nevében össztákolt ajtó nyílt jobbra, melynek közepén, egy kis lyukon, piszkos madzag lógott ki. Ismertem ez angol szerszámot; meghúztam, és fölpattant az ajtó fakilincse..."" A bizonyára sarkított s eltúlzott leírás talán mégis tartalmaz némi igazságot, hiszen a fentebb már említett összeírás során Dögén (Szabolcs m.) számba vett „parochiális rongyos ház\ vagy a Gebén (ma Nyirkára, Szabolcs m.) összeírt „egy roskadt és egész meg ujjitást váró Ház. melly a Prédikátor számára vahT a megfogalmazás szerint hasonló épületet sejtet. A közelmúltig fényképeken vagy valóságos állapotukban fennmaradt 19. századi református paplakok nem az imént idézettek közül valók: az 1759-es paticsfalas paplak helyett 1802-ben épített ököritói és az alig korábbi ( 1792-es) szatmárcsekei(Szatmár m.) r valamint az 1834ben készült szentmihályi(Szabolcs m.) 13 épületek boltíves tornácaikkal tűntek ki falubéli társaik közül. A múlt század végefelé épített csarodai, vámosatyai, tarpai, marokpapi, tiszaszalkai (Bereg m.) vagy a kömörői (Szatmáv m.) és a régi gyulaházi (Szabolcs m.) paplakok jobban beilleszkedtek a falu lakóházai közé. Valamennyien a település kisnemesei vagy jobbmódú parasztgazdái épületeinek jegyeit hordozzák, s nem véletlenül maradtak fenn mind a mai napig. Ennek a nagy hagyományú, a falukép szempontjából is meghatározó református parókiái is építkezésnek kívántunk emléket állítani a Sóstói Múzeumfalu faluközpontjában. A már 1993-ban felépült tivadari harangtoronyés a 4. kép. Ref. parókia. Marokpapi (Fotó: ISTVÁNOVITS Eszter. 1995) mellette 1995-ben felépítendő kisdobronyi templom (mindkettő Bereg m.) szomszédságában, a kiöblösödő orsós falumag déli ívén, 1994-ben kezdtük meg a Csarodáról áttelepített parókia helyreállítását; az 1995ben lebontott gyulaházi parókia a múzeum bejáratával szemközt kap majd helyet, s ez lesz az intézmény fogadóépülete. A Sóstói Múzeumfaluba áttelepített/áttelepítendő parókiák története az alábbiakban foglalható össze. A gyulaházi parókiák Gyulaháza Szabolcs megye északi részén fekszik, Kisvárda közelében. Lakosságának túlnyomó többsége református vallású volt és ma is az (FÉNYES Elek múlt század közepi statisztikája szerint a 613 református lakos mellett 47 római katolikus, 40 görög katolikus és 90 zsidó lakos élt a településen' 4 ). A község kisnemesi építkezéséről KISS Lajos írt figyelemfelkeltő cikket az Ethnographia 1961 -es évfolyamában 15 Az alaprajzukban a KISS Lajos fentebb említett cikkében leírt kúriákhoz igen hasonló gyulaházi parókiák története „kész regény". A már említett 1809-es egyházi összeírásban Gyulaháza református paplakjáról a következő szerepel (egyébként a területen az e községbeli öszszeírás az egyik legrészletesebb és legpontosabb!): „...a Toronynak Nap Nyugot felől való végibe, mini egy 5. ölnyi távolságra építtetett a Prédikátor Háza 1804-dik Esztendőbe, mellynek a fundamentuma Téglábúl, egyebütt pedig Vályogbúi rakattatott. A113. Szobákbúi, és egy óda! Kamarátskábúl, s Konyhábúl. a Kéménye is Téglábúl építtetett. " Sajnos, akármilyen jó is a leírás, nem közöl minden olyan adatot, amire kíváncsiak lennénk: a tetőhéjazat anyagára, a tüzelőberendezésekre vonatkozó adatok csak a presbiteri jegyzőkönyvekből és a gondnoki számadáskönyvekből, a határozatok és a kiadások vizsgálatából derülnek ki. Az összeírás valamennyi parókiális épületet számba veszi; a később tárgyalandó események miatt nem tűnik haszontalannak idézésük: 5. kép. A csarodai ref. parókia bontás előtt (fotó: PÁLL István. 1993)
