Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

KECSKÉS PÉTER: Vallásos társulatok Gyöngyösön

9. kép. Szent Kereszt Céh oltára a Bertalan-templomban tani". A Szent Kereszt Céhben „sem Nemes, sem nemtelen személy sem a Nemes Vármegyére, sem pedig Földes Urára causaját semmi némü más törvényre, a vagy székre ne appellálhassa." 7. Az „Adventi napok és Sátoros ünnepek előtt nem különben a nagy jubileumok és butsúk előtt is tartozik ki ki maga Felebaráttyát a Czéhben szépen meg követni, a fogyatkozásitul botsánatot kérni." 8. A szőlőmunkák idején a szolga dékány hírt vitt (táblával vagy anélkül). „Aki későn jön vagy felire a munkának, egy napi bérrel tartozik, aki tellyességgel ugyan elmulattya büntetése 50 pénz." Ekkor a bor eladásából származó pénz harmadát "discretios" célokra (kandikálás, tor, beiktatás), kétharmadát az oltár gondozására, gyertyák vételére és „segítségre" (özvegyek támogatása) használták fel. Továbbá igyekeztek értéket felhalmozni adományokból, megtakarításokból, hogy a céh működését biztosítsák, illetve újabb szőlőt vehessenek. 9. A céhbe állás fontosságára és a közösség zártságára vonatkozik e punctum: „aki egyszer bé áll, annak ne legyen szabad kiállni, ha nem az egész Czéh látná igen helyes okát" 100 forint büntetés ellenében. „A Czéh senkit ki ne vethessen, ha ki nyilván való gyilkosságban, lopásban, paráznaságban találtatnék." A kiállók vagy kirekesztetteknek szembe kellett nézni azzal az erkölcsi írott szabállyal: „egy Czeh se vegye be". 10. Az utolsó tétel a rendtartás memorizálásáról, emlékezeti rögzítéséről intézkedik, hogy „senki ez iránt való 10. kép. A Szent Kereszt Céh nagy pintese (1824) tudatlanságával magát ne mentegethesse". Ennek érdekében évi két alkalommal (dékányválasztáskor és a céh patrociniuma ünnepén) az articulusokat felolvasták. Ennek jelentőségét abban a közösségi környezetben kell értékelnünk, melyben a 18. század első felére vonatkozóan a jegyzőkönyvekben a dékányok háromnegyedének neve mellett kereszt volt. Másrészről a megsemmisült iratok, szabályzatok, „céhbeli esetek" rekonstruálásának is a közösségi emlékezet volt az egyetlen biztosítéka. Egyébként a városi tanács mint kegyúri jogokat gyakorló testület a vallásos „belenevelődést" igyekezett intézményes keretek között biztosítani: „A Vasárnapokon tartani szokot Lelki oktatások alkalmatosságával az utzákon való Kereszt Járásokon,... az éneklő nevendék Ifjúságot gyakran vezetni szokták a Káplány Urak ...Pacificaléval és qvadrátussal ékesítve... mellyet nem tsak á Kisded gyermekek, és Leányok, hanem sok jó példás Öregek Atyák s anyák ajtatossan követtek és a mai napig követnek." A tanács a jegyzőkönyvi bejegyzése 1823-as keltezésű, és a papok mulasztásai miatt került terítékre, de a törekvést és a korábbi gyakorlatot jól jellemzi.

34 Az alapszöveg „Dicsőséges Szent Istvány Első Múrtyv CéJnnék könyve", amit 1781-1911 között vezettek, sok olyan adatot közöl, ami az articulusokat magyarázza és élettel telíti. A „beálló könyv" az elején még színezett keretezésű díszítésekkel a helyi „pictor" műve, és a notabilitások neveit tűntetik fel (2. és 3. kép). A könyv későb-