Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a kalotaszegi Magyarvistán

szál is romba teheti az egész blokkot."). Az egészséges kőben nincsenek ilyen repedések. Ha a kőből nem szárad ki a bányanedv (a kiszáradáshoz kb. 2 hét napsütés kell), akkor a hidegben elfagy, megrepedezik, az ilyet faragni nem lehet, ezért késő ősszel nemigen szoktak bányászkodni. Ha mégis bányászkodtak, a tömböket védett helyre szállították vagy letakarták földdel, törmelékkel. A kőfejtést általában a kőfaragók végezték (olyan követ szedtek ki maguknak, amilyenre szükségük volt), legfeljebb a földmunkához, esetleg a kőtömb ledöntéséhez és a rakodáshoz vettek igénybe segítséget. A tehetősebb kőfaragók napszámosokat is alkalmaztak. A mészkő kitermelése az azt fedő 2-10 m föld letakcirításával, lepucolásával kezdődött. Ezt a munkát fődvcigó csákány-nyal és lapáttá] végezték. A földet talicskával hordták az ódáiba (a hegyoldalba, félreeső helyre). Ugyanazzal az eszközzel szállították a szemétre (meddőhányóra) a sifert (kőhulladékot, kőforgácsot) is. A föld eltávolítása után a kiválasztott nagy blokk felső részére, kantba (függőlegesen) 10-15 cm mély (hosszúsága a kőtömb nagyságától függött) srámot (V alakú mélyedést) vágtak hegyescsákány-nya\ (besrámozták), majd hasítószegekke\ elszakasztották. A lapos vasékeket 15-20 cm-enként elhelyezték a srámban (hogy jobban húzzanak, mindkét oldalukhoz frunzát tettek) és félkézkalapács-csal beállították (végigütögették) azokat. Ezt követően nagykalapács-csa\, nagy erővel végighúzatták (végigverték) az ékeket. Ezt többször (általában háromszor-négyszer) meg kellett ismételni, hogy a kő meginduljon (elrepedjen). Kis kőtömb elrepesztését nem hasítószegekkel, hanem hegyes pitncsétákka\ végezték. Ezeket hegyescsá- kány-nya\ kimélyített, egymástól kb. 10 cm-re lévő kis lyukakba helyezték (melléjük nem kellett frunz.ákat tenni) és félkézkalapács-csal, majd nagykalapács-csal ütötték, mint a hasítószegeket. Ha a tömb nem repedt el. oldalról is vágtak (vízszintes) srámot, ékekkel abból az irányból is megrepesztették, vagyis felköltötték a követ. Ha vaker volt benne, az akadályozta a munkát, mert a repedés nem tudott egészen végigmenni. Az emlékezet a fenti munkamozzanatnak egy archaikus módját is megőrizte. A ma élő idős kőfaragók elődei a nappal készített srámokba este nagy fa ebeket vertek. Ezeket meglocsolták vízzel, illetve a vágatba is vizet öntöttek. A faékek éjjel megdagadtak és reggelre elnyitották (elrepesztették) a követ. Miután elnyílott, felszakadt (elrepedt) a kő, a tömböt lefordították, ledöntötték, kiborították a falból. A függőleges sáncba (repedésbe) belehelyezték a rángat, a tömb alá, a vízszintes repedésbe görgőket tettek és a ránga mozgatásával feszítették ki a falból a követ. Ha így nem mozdult el a tömb. hévénél emelték ki a helyéről. Amikor a hévér kijárt (tovább már nem lehetett emelni vele), kikötötték a tömböt, vagyis kődarabokat tettek alá és az emelő alá is. Ezt addig ismételték, amíg a kőtömb le nem borult a földre. Előfordult, hogy a blokkot drótkötéllel átkötötték és bivalyokkal húzatták ki a falból. A földre lefeküdt (ledőlt) követ puncsotokkal és nagykalapács-csa\ (a fent leírt módon) a kívánt méretre feldarabolták, széthasogatták. Voltak, akik e munkafázis végzésénél egylábú széken ültek. A kő minőségét úgy állapították meg, hogy nagykalapács-csal végigütögették (KOCSIS István Molnár: „Ez úgy jön ki, mint amikor a doktor az embert vizsgálja és kopogtatja. [...] Mi a kőnek a doktorai vagyunk."). Ha rekedt hangot adott, egészséges volt. A feldarabolt köveket vagy csak megsajtolgatták, megidomították (hegyescsákány-nyal kvadrátosra formálták, leverték róla a felesleget) és úgy szállították a megrendelőknek, vagy a helyszínen, a bányában készítették el belőle a kívánt faragványt.

51 Rakodás és szállítás Ha a faragást nem a bányában végezték (ott tavasztól őszig dolgoztak), a követ (kisebb-nagyobb darabokat és tömböket, egyszerre 15-20 mázsát) két bivaly, ritkábban két ló által vontatott, ódal nélküli, fenékdeszkával ellátott szekerekkel szállították haza a kőfaragók vagy az általuk felfogadott fuvarosok. A kis köveket kézzel rakták, a nagyokat ódalos helyről vagy a falról borították a szekéne. A rakodásra az utóbbi évtizedekben flasencúgot is használtak. E háromlábú, csigás szerkezettel felemelték a tömböt, a székénél aláálltak és lassan ráeresztették a követ. Otthon görgélk és rángák segítségével borították le a szekérről. A faragatlan, illetve faragott követ a műhelyben és az udvaron rabszekénel, delezsánccal, vagy molncirszekénel, illetve kézzel vitték és viszik egyik helyről a másikra. A bukaresti munka megindulása után a bányában a rakodást emelődarukkal, a szállítást pedig teherautókkal végezték. 52 A sírkő és készítése JANKÓ János 1892-ben a következőket írta a kalotaszegi sírkövekről: „A magyar sírokon nincs kereszt, hanem gombfa (fűtűl való fej gombfa MV, fűtűl való fa BH, fejfa MK), melyet a kalotaszegi még ha kőből van is, csak »gombfa vagy fűtűl való fa kőből« névvel jelöli. Minthogy ezekban [!] többféle typust találtam, óvatos körültekintéssel kell tárgyalnom e kérdést. A múlt századból kizárólag keiből való emlékek maradtak ránk, melyeket a kalotaszegi kűgombnak nevez (Mv); ezen régi kőgombok formálja az egész Kalotaszegen megegyező: l-l '/2 arasz széles egyszerű kőoszlop az, melynek felső részén kissé előre nyúló párkány van, mely az alatta levő felírást kívánja védeni; a felírásban az. évszám a legvégén van, míg a mai síroknak a felirata az évszámmal kezdődik. E régi formákat a legteljesebb egyszerűség jellemzi. A modern kőemlékek már más szabásúak. Magasak, 3-4 arasz szélesek, ha a sír több személyre van szánva, a kőlap két lemezre van osztva, melynek egyike be van irva a már elhaltnak adataival, a másikra csak akkor irják rá, ha már az is