Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

LIMBACHER GÁBOR: Palócföldi kis-kápolna, tárgyai tükrében

esetleg még az 1941-ben világra jött leánya születéséért is készíthette hálából. 6. Egy fehér „napselem" ruhát a kápolnaalapító Varga Jánosné Kiss Verona (1867-1952) varratott unokahúgával a harmincas évek táján. A szoknya bősége ráncba szedve, hátul hasíték, a szoknyán és a blúzon „forhamentlik". 7-10. Egy fehér „ősrégi napselem" ruha, egy fehér „mosóselem" öltözet és két fehér, „háború előtti mosóselem" szoknya „forhamentlikkel". hátsó hasítékkal és a deréknál ráncbaszedve. Ezek felől nem tudott a gondozóasszony, illetve összefoglalóan azt mondta, hogy ezeket cigányok ajánlották föl. 11. Fehér, nagyobb mintás „mosóselem" ruha, tüllcsipke-díszítéssel. A blúz elején hosszában egy-egy nagyobb „forhamentli", a szoknya alsó részén két kisebb fűt körbe. A szoknya bősége derékban ráncokba szedett, hátulja a könnyebb föladás érdekében „hasíték" helyett már végig nyitott. Ezt követően az összes ruha szoknyája így készült, külön nem is említjük a továbbiakban e változást. Bacskó Józsefné „Petor" Majoros Ilona (1906-1982) készítette a harmincas-negyvenes években. Átlagosnál távolabb, a „Csek-ódalban" laktak, vallásossága korosztályának megfelelő volt, gazdasági szintjük közepes volt. Férje nem tud a ruhafelajánlásról. Érdeklődésünkre kiderült, hogy 1932-ben egyhónapos gyermekük halt meg, majd az asszonynak háromszor volt vetélése. 1939-ben született egyetlen élő gyermekük. A felajánlás indítékaként a gondozóasszony a következőkre gondolt: „Hogy azé, hogy a fia kitanút-e [tanár lett]? Meg a férje is beteges lett, sokat operátok, nem-e az.ér, hogy jobban lett." 1X1 Ezek érdekes, elvileg lehetséges szempontok, jelen esetben azonban, figyelembe véve a felajánlás időpontját és a fiú születési évét. nyilvánvaló, hogy későbbi történések visszavetítéséről van szó. 12. E ruha származására a gondozóasszony nem emlékezett, bár az ajándékozás idején a szoborruhákat már egyedül ő kezelte. Az adatokat, a ruhát, nagynénje kérésére 1957-58-ban megvarró asszonytól ismerjük /17/, akinek fia akkor hároméves és igen beteges volt. Halála esetére az anya a maga varrta szoborruha maradékából kis kendőcskét készített a gyermek halóruhájához, s e kendőt máig őrzi. A viselet azonosítását ez tette lehetővé. Az öltözet „kosárkás és liliom-leveles" mintájú fehér selyemből készült, a blúzon elöl középen egyetlen szélesebb „forhamentli" fut végig, a két széles cérnacsipkeszegéllyel. Az ujjvégeken, a nyakrészen és az alján is ilyen csipke fűt végig. A szoknya alján is csipkeszegély, följebb három forhamentli. „Biztos hosszú vót, azt azé lett a harmadik rátéve. "IMI Bősége derékban 3-3 centis hajtásokba levarrva, s ettől kezdve az összes többi szoknya ily módon került megvarrásra. A ruhát Koplányi Mihályné „Petor" Majoros Mária (1901-1980) varratta, aki a negyedikként ismertetett ruhának is felajánlója. Az unokahúg /17/ szerint az. asszonynak csak sokára született gyermeke, az is csupán kilenc hónapot élt. Ujabb utód már nem lett, „és utána mindig nagyon nagy bánata vót, és ő amiatt ugye csak patronálta [a kápolnát], mer őneki nem vót senkije". IMI Ezek alapján a gondozóasszony is visszaemlékezett a ruhaajándékozásra, s indítékáról is hasonlót mondott. „Azé vette, hogy a Szűzanya segélje meg, mer mindennap, mindig a temetőbe vót. Hogy meghalt neki a kislánya, hogy felejtse a szívfájdalmát." 13. Rózsaszín selyemből készült, anyaga a 12. ruhával azonos „kosárkás és liliom-leveles" mintájú, fehér cérnacsipkével díszítve (nyak, ujjvégek, szoknyaalj), egyetlen „forhamentli"-vel (blúz közepén). Az ujjakra fehér szalag került, majd kirojtosodása után újabb öltöztetéskor rózsaszín. Fölajánlója az a Tóth Mártonné, aki az ötödik ruhát is készítette. A hatvanas években ajándékozta e viseletet, azután, hogy lányáékhoz Balassagyarmatra költözött. Fakó hatású színe miatt csak kevés alkalommal használták. A felajánlás indokáról: „Nem mondta meg, csak én úgy gondolom, hogy azé ajándékozhatta, hogy tanár vette el a lányát. Ezt bárhanem azé ajándékozta. " IM 14. A széleken világosabb, kék farkasfoggal díszített sötétkék bársony ruha (7. kép). A blúzon középen egyetlen „forhamentli" látható. Az öltözet a jelenlegi gondozóasszony, Tóth Jánosné „Márton" Koplányi Teréz (sz. 1916) ajándéka terítővel együtt, 1970 tájáról. Varga Jánosné Majoros Mária 161 varrta meg ellenszolgáltatás nélkül, a „Szűzanya" iránti szeretetből. A gondozóasszony a saját ruha ajándékozásáról is többféle indokot mondott el: a) A kifakult és szűkre szabott - elsőként ismertetett fekete klott ruha helyett csináltatták nagyböjt idejére. b) „Hát mi is felajánlottuk. Mer vót erőnk, egészségünk, meg a Jóisten ugye megsegítette a férjemet, hogy Pesten (ahol dolgozott! semmi baja, (...) Az. emberemnek adtam pénzt, hogy hozzon Pestről, mer az értett ezekhö a ruhaanyagokba. Azt az. hozta. Hozta a böjtre. Hát nékem az tetsz.ett, hogy bársony, hogy drágább legyen. Hát minek vegyünk ócskábbat Máriácskáinak? Mer bársony az szebb. Meg nem is szürkül úgy ki. Fekete hamarább kiszürkül, mind a sötétkék. " 15. Rózsaszín „tapselem", a karrészekhez fehér, olykor rózsaszín szalaggal. Itt a nyakrészt egyedüli módon kettéís cérnacsipke díszíti, egyrészt legfölül és a nyak alatt Valakban. Az ujjvégeken és a szoknya alján is cérnacsipke szegély. A blúz elején egy-egy szélesebb „forhamentli". A 19. ruha elkészültéig minden évben a „Máriácská"-ra került. Oláh Elemérné cigányasszony, helybeli zenész már meghalt felesége adományozta fogadalomból a hetvenes évek elején. Az átlagosnál távolabb, a falu tsz felőli végén lakott. Etnikumának és korosztályának megfelelően vallásos asszony volt. A felajánlás akkor történt, amikor a Püspökhatvanba férjhez ment lánya nagybeteg, rákos lett. Anyja Szandáról járt hozzá, és ekkor ajánlotta lányáért a ruhát."

1 16. Fehér „tükörselem őtöző" a nyakrészen és a középső „forhamentlin" „dekás pillangókval", azaz fiitteres díszítéssel. A nyaknál vékony cérnacsipke, azaz „kacsaszája", az«ujjvégeken és a szoknya alján vastagabb nejloncsipke-szegély. Pasiczky Józsefné (majd Pénzes Jánosné), „Sűdő" Tóth Ilona (1914-1989) készíttette varrónő