Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

SABJÁN TIBOR: Takaréktűzhelyek bontási tapasztalatai

sütő részükkel fűtöttek is. Ha a sütő ajtaját nyitva hagyták, fokozni lehetett a hőleadást. A hőleadó dobbal készített tűzhelyek sütő része kifejezetten a fűtést szolgálta. A takaréktűzhelyek fűtésére fát, rőzsét, szőlővenyigét, kukoricacsutkát, összevágott kukoricaszárat, azt lehet mondani, szinte minden éghető mezőgazdasági hulladékot felhasználtak. Ezek a tűzhelyek alkalmasak voltak a szénfűtésre is, bár falusi viszonylatban alig éltek - drágasága miatt - ezzel a lehetőséggel. A fűtéshez behordott tüzelőt a fáslyukban tárolták és szárították. A takaréktűzhely viszonylag gyorsan elkormolódott, ezért havonta, kéthavonta körmölni kellett. A tűzteret a főzőlapok kiemelésével tisztították meg, a sütőt a tisztítóajtón keresztül, ha ilyen nem volt, a bádogtest kihúzásával kormolták le. Nehezebb volt a falba épített füstjáratok pucolása, ezeket a kémény felől, a sütő felől benyúlva tisztították. A munkákhoz tollseprűt, hosszú szárú kefét használtak. A bádogból készült füstcsövek könnyebben tisztíthatók voltak, mert darabokra szedve jobban hozzáfértek. A tűzhely karbantartásához tartozott a meszelés, és a vasalkatrészek rendbetétele is. Az öntöttvas lapokat, a füstcsöveket és a bádogajtókat fekete vasporos pasztával kenték be, hogy ne rozsdásodjanak és szép feketék legyenek. A gazdagabb kiállítású tűzhelyek réz- és acélalkatrészeit csiszolópapírral fényesítették. Az általunk lebontott takaréktűzhelyek kora viszonylag széles skálán mozog. A múlt század végén épült undi darabtól egészen a századunk közepén készült derecskéiig különböző korokban épített tűzhelyeket ismerhettünk meg. Ezek történeti szempontú áttekintése azért is érdekes, mert világosan látható, hogy a takaréktűzhelyek építésmódja, szerkezete az idők folyamán nem változott, nem fejlődött. Ezekkel a tűzhelyekkel mint kész, kiforrott típusokkal ismerkedett meg a parasztság, mind az elterjedés, mind az építési és szerkezeti jellegzetességek polgári hatás eredményei. A paraszti elterjedés idejét a 19. század második felére teszik kutatóink úgy, hogy a zártabb vidékeken bizonyos késésekkel is kell számolnunk.

33 Egyes történeti adatok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a folyamatok már a múlt század első felében megindultak, a század második felében inkább a szélesebb körű elterjedés a szembeötlő.

34 Sajnos az általunk bemutatott bontások nem érinthették a takaréktűzhelyek minden táji változatának, típusának kérdését. Adósok maradtunk olyan jellegzetes változatok leírásával, mint a nyugat-dunántúli, kisalföldi, Balatonfelvidéki tűzhelykombinátok vagy a szatmári „menekült"-ek. Reméljük, hogy a jövőben ilyen tartalmú beszámolók is napvilágot látnak, teljessé téve a képet kicsit méltatlanul elhanyagolt takaréktűzhelyeinkről. JEGYZETEK 1. A sorozat első tanulmánya a cserépkályhák (SABJÁN Tibor 1989. 111-144.), a második a kívülfűtó's kemencék (SABJÁN Tibor 1990. 125-156.) bontási tapasztalatait dolgozta fel. 2. Egy fejlettebb felépítésű, csempézett takaréktűzhely részletes bontási tapasztalatait a cserépkályhákról írott tanulmányunkban adtuk közre. SABJÁN Tibor 1989. 134-140. 3. SABJÁN Tibor 1990. 128-133. 4. Emlékeztetőül: A csőszház bontására 1986. június 5-6-a között került sor. A munkákat CSAJBÓK Csaba és SABJÁN Tibor építészek és KURUCZ Enikő muzeológus irányította. A műszaki dokumentálást CSAJBÓK Csaba és SABJÁN Tibor végezte, a fotókat DEIM Péter, KURUCZ Enikő és SABJÁN Tibor készítették. SABJÁN Tibor 1990. 152. 4. jegyzet. 5. SABJÁN Tibor 1990. 129., illetve 133. 14. kép. A tűzhely datálásához némi támpontot jelent az a tény, hogy FEKETE Béla 1934-ben még padkásán, kucikkal publikálta a kemencét. FEKETE Béla 1934. 104. 6. SABJÁN Tibor 1990. 131. 12. kép. 9-10. 7. FEKETE Béla 1934. 104., illetve 103. 4. ábra 8. FEKETE Béla 1934. 103.; A Magyar Nyelvjárások Atlasza II. 234. lap; SABJÁN Tibor 1990. 128. 9. FEKETE Béla 1934. 103-104. 10. ZENT AI Tünde-SABJÁN Tibor 1984. 175-202. 11. A takaréktűzhelyre vonatkozó leírás: ZENTAI TündeSABJÁN Tibor 1984. 182. 12. ZENTAI Tünde-SABJÁN Tibor 1984. 183. 13. A bontás folyamatát ZENTAI Tünde fényképezte, a műszaki dokumentációt BÁLINT János és SABJÁN Tibor készítette. 14. ZENTAI Tünde-SABJÁN Tibor 1984. 188. 15. A bontásra 1977 novemberében került sor. A munkákat ZENTAI Tünde muzeológus, MANDIK Ibolya és SABJÁN Tibor építészek irányították. A bontási felvételeket BODNÁR Imre készítette. 16. KNÉZY Judit 1973. 212.; A Magyar Nyelvjárások Atlasza II. 234. lap. A datálást ZENTAI Tünde 1991. 119. adatai is megerősítik. 17. A bontást ÉGETŐ Melinda muzeológus, SUPPAN Gábor, MANDIK Ibolya. BÁLINT János, SZÁLAI András és SABJÁN Tibor építészek vezették. 18. V. BÍRÓ Ibolya 1986. 5-6. 19. A tűzhely szétszedése előtt, 1975-ben készült SZABÓ Jenőfelvétele (SZNM FF 26.461.). Közli BARABÁS JenőGILYÉN Nándor 1987. 95. 146. kép. 20. V. BÍRÓ Ibolya 1986. 5-8. 21. A bontáskor azt feltételeztük, hogy a padka oldalán talált meszelés arra utal, hogy a takaréktűzhelynek két építési periódusa is volt, és főzőrésze egykor a másik fal mellett foglalt helyet. Ez azonban nem bizonyult helyénvalónak: valójában a tűzhelyet egyszerre építették a padkához, sütő részét a tetejére, főző részét az oldalához illesztve. 22. Saját gyűjtés. Lásd még: A Magyar Nyelvjárások Atlasza II. 234. lap adatait. 23. A bontási munkákat KECSKÉS Péter muzeológus, vala-