Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BALASSA M. IVÁN: A mándi református templom története

maradt, amit ráadásul erősen leárnyékolt az újonnan elkészített szószékkorona. Ezért szükségesnek látták, hogy egy új ablakot készítsenek, erre egyetlen alkalmas hely mutatkozott, az a falsík, mely a diadalívet tartó és az ajtófélfául is szolgáló függőleges tartóelem között van. Az ablakot közvetlenül a diadalív tartója mellé helyezték, szemöldökénél még megpróbálták utánozni a többi ablak szamárhát-ívét - nem túl nagy sikerrel -, a nyugati ablakszárat azonban a paticskaróból készítették el, ráadásul teljesen átvágták az egyik ferdetámaszt, majd alsó részét hozzászögezték a karóhoz. Mivel az ablak elkészítésekor az egész fonásmezőt ki kellett verniük, az ablak és az ajtószárfául szolgáló függőleges elem közötti részt új, függőleges fonással töltötték ki. Számomra mindennek van egy, a templom történetét is érintő tanulsága: az elmondott szerkezeti átalakításokat olyan, vagy olyanok készítették, akik a munkálatok kezdetekor nem voltak teljesen tisztában a templom szerkezetével. Azaz, ekkor már nem látszott a gerendaváz! Az pedig természetes, hogy a Vasvári Ódor Gábor nevéhez fűződő kor nem lehet az építés kora, hiszen a felsorolt, nagyon is „barkácsolás" jellegű szerkezeti átalakítások nyilvánvalóan nem lehetnek menetközbeni „tervmódosítás"-ok. IV. építési korszak A 19. század végén a templom egy nagyobb felújítására került sor. 1894-ben a gondnoki számadáskönyvben a következő feljegyzések találhatók: „Trajemnek három mázsa mészért 8 Kovács Györgynek három mázsa mész oltásáért 75 Bartának a templom kireparálásáért 40 72 Templomtalpnak egy tőke fáért Feldmánnak 9 Templomablak berakásáért ablakosnak 1 95 A templom felnyitásakor pálinkára 2 és félliter 90 A vidacsolóknak és verőknek. . . 7249" Tehát ekkor még az egyik talpgerendát is cserélték, és bizonyára kívül-belül megújították az épületet. Feltehető, hogy ekkor építették a nyugati ajtó elé a kis előcsarnokot és emiatt kellett magasabbra rakni a karzatot megvilágító kis kerek ablakot. A templom utolsó, eredeti helyén történt átépítését követően van azonban még egy építési periódus, a szentendrei újrafelépítés, melyről szintén szükséges néhány szót ejteni. A templom rekonstrukciós programját az épület régi ismerőse es ismerője, GILYÉN Nándor dolgozta ki. Ebben lényegében az „építéskori", azaz a 18. század végi állapot visszaállítását javasolta. Ennek megfelelően készítette el HORN Antal a kiviteli tervet. Az építést az Országos Műemléki Felügyelőség visegrádi építésvezetősége - a múzeum akkori generálkivitelezője - végezte. 1976 tavaszán a templom vázszerkezetének felállítása után azonban számos olyan jelenségre lettem figyelmes, melyek egy részét korábban itt is ismertettem, és amelynek az volt a summázata, hogy lehetett a templomnak egy olyan korszaka, mikor a gerendaváz díszítőelemként megjelent a homlokzaton. Ekkor megbízást kaptam arra, hogy kutatásokat végezzek véleményem alátámasztására. Ez természetesen nem hozott közvetlen bizonyítékokat, de a közvetettek olyan súlyúak voltak, hogy a tervmódosítás miatt kikértük az Országos Műemléki Felügyelőség véleményét. Tettük ezt azért is, mert az épület első osztályú műemlék (volt). Az OMF teljes vezérkara, szakemberei részvételével megtartott megbeszélés elfogadta véleményemet és ezért 1977. június 6-án a múzeum tervtanácsa módosította a kiviteli tervet, amelynek az volt a lényege, hogy a templom külső oldalán a vázszerkezet tapasztatlanul jelenjen meg. A kivitelezés azonban másként döntött, a tervtanácsi határozat hiába született meg, az egész templomot még ebben a hónapban betapasztották. így állt a templom egészen 1987-ig. Az 1986/87-es tél azonban erősen megviselte a külső homlokzatot, tehát valamit tenni kellett. Újra előkerült tehát az 1977-es tervmódosítás és sajátosan ismétlődtek a tíz évvel korábbi események is: megbízásom a kutatással. Végül is a gerendákról eltávolították a vakolatot és egy későbbi határozott állásfoglalásig az egész épületet - tehát a gerendavázat is - lemeszelték. A templom 1992-ben is így látható. Közben az én álláspontom is módosult. Mert a helyzet jellegzetesen a műemlékvédelem és a szabadtéri muzeológia szemlélete közötti különbséget példázza. Műemlékvédelmi szempontból nyilvánvaló, hogy egyszerre be lehet mutatni egy épületen a különböző építési periódusokat, esetünkben a jellegzetes, esetleg még festéssel is hangsúlyozott

50 Fachwerket és az ezzel szöges ellentétben lévő ajtókat, nem is beszélve itt a templombelsőről. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső-Tisza-vidék táj25. kép. A templom harangja „A MÁNDI REFORMATA SZ. EKKLESIA MAGA KÖLTSÉGEN ÖNTETTÉ 1793" felirattal, magassága 56 cm, KOVÁCS István László rajza