Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

HOFFMANN TAMÁS: A faház (domus lignea) a középkori Európában

désben - rögzítette anyagi érdekeik érvényesítését, a falusi építészet elég gyorsan megváltozott. Az építőanyaggal való takarékoskodás természetesen itt is szembeötlően változtatott a faluképen. Ezzel együttjáróan előnyben részesítették azokat az épületszerkezeteket, amelyek oszlopokon álltak ugyan, de a falak kevesebb terhet hordoztak, mint korábban, jóllehet az épület tömege megnövekedett. A parasztudvar, ez a korábban, majd egy hektárnyi kiterjedésű telek, eleddig rendezetlenül volt beépítve. Lakóház, istálló, ól, sütőkemence, szárítókemence, magtár, szövőház és fürdő állt a telken, olyan építmények kusza sokasága, amelyeknek egy részét közös tető alatt lehetett egyesíteni. A lakóházakat történetesen úgy alakították ki, hogy az épület képzeletbeli középvonalában egy folyosót hagytak és attól jobbra a lakórész, balra viszont az istállók és az ólak kaptak teret. Ez a megoldás az Alpokban és attól északra, valamint a mondott tájakkal érintkező, ezektől keletebbre fekvő tartományokban mindenütt kedveltté vált a 13. századot követően, bár letagadhatatlan, hogy a német nyelvterület határain túl csak a 18. században tűnt - itt-ott - fel. A 15. századtól kezdődően ezek az épületek is úgy épültek fel, hogy szobát alakítottak ki bennük és igyekeztek (főleg a 18. században és azután) a tűz égéstermékeit is elvezetni valamilyen füstjáraton. Ezzel egyidejűleg a 16-17. században már elkezdődött a falusi házak átépítése: emeletekkel egészítették ki a földhözragadt alkotmányt. Aztán ez az igyekezet a 17-18. században kezdte meghódítani Skandináviát, Lengyelországot, Csehországot, sőt Horvátországot vagy Erdélyt, s eljutott a különböző orosz kormányzóságokba is. Kétségtelen, hogy már a középkori városi változások jelzik a hivatásos ácsmesterek térnyerését, az ügyeskezű parasztácsok alkonyát, a kollektív paraszti tapasztalatok kamatoztatása helyett a szakiparosok foglalkoztatását. Egyébiránt a néprajzi szakírók által oly sokszor megdicsért paraszti alkotóképesség és sokoldalúság a faépületek ácsolataiban is csak a periférián maradt fenn 31. kep. Háromhajós dézsmacsűr, a kőfalú épület a hagyományos faszerkezetet utánozza. Az alaprajz által bemutatott dézsmacsűr befogadóképessége 600-700 m

3 termény. Hossza 72 m, szélessége 23 m. Valeurent, Villeront (Seine - et - Óise/Franciaország). Épült a 13. században. Vágóhíd és vásárcsarnok. Eredetileg dézsmacsűr volt, majd átépítették a kor követelményeinek megfelelően. A higiéné követelményei miatt előbb a vágóhidakat és a húsárusítást igyekeztek épületek védelmében megoldani, majd az élelmiszerek árusítását is. Vimontiers/Franciaország. (A szerző felvétele 1986.)