Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BAKÓ FERENC: Tállya mezőváros uradalmi pincéi

I. kép. II. Rákóczi Ferenc felszólítja több mezőváros, így Tállya lakóit, hogy az 1703-as bordézsmát, amivel elmaradtak, fizessék meg. HML XII-2/b/38. N. 21. D. 19. F. 1. Fr. 13. Miskolc, 1704. boltozott pince, fornix az előbbihez hasonló lehet és domus pressoria bizonyára présház, a föld felszínére építve. A történeti etimológiai szótár a bortároló helyre három szót tartalmaz. A lyuk, mint a legegyszerűbb építmény a finnugor korhoz köthető és első előfordulása 1015; a pince szláv eredetű, 1255-ből; a verem pedig alán (?) eredetű, 1015-ből. A veremnek megfelelő lehet a korunkban használatos, szabadban elhelyezett mélyedés, de lehet pincében ásott üreg is, amelyben többek között bort tartottak. Pincén belül bor tárolására az utóbbi 400 év alatt általános a hordó, de az iratokban csak 1395-ben fordul elő. Ám ugyanezt a célt szolgálhatta a tömlő is, amit 1404 óta ismerünk.

27 Külföldön, elsősorban Dél-Európában használatos még a nagyméretű cserépedény, a dolium vagy amfora, ami a Kárpátmedencében ismeretlen annyira, hogy magyar szó sincs rá.

28 Pincetörténeti kutatás során felvetődik az a kérdés, miben tárolhatták a dézsmabort az Árpád-korban, amikor a hordó szó csak később jelenik meg, talán magával a tárggyal együtt? Tömlőt nem használhattak, mert a bőr a föld alatti nyirkos levegőt nem tudja elviselni, inkább a bor szállítására használható. Marad a verem, aminek van valószínűsége, mert ismerünk pincében ásott vermeket, bár ezeket nem bor, hanem gabona tárolására használták; de egy korai funkcióváltás is elképzelhető.

29 És végül feltételezni kell, hogy írásos megjelenése előtt már jóval korábban ismerték eleink a hordót, ebben szállították, majd tárolták a bort, különösen a dézsmabort, amit sokszor nagyobb távolságokra kellett elfuvarozni. Megerősíti ezt a feltevést az, hogy a hordó részeit alkotó donga és abroncs szavak közül az első a 13. század óta ismert.

311 Tállya mezőváros pincéiről ez ideig igen keveset írtak. Önálló dolgozatról nincs tudomásunk, inkább csak a Tokaj-Hegyaljával foglalkozó művekben találhatók utalások erre a településre is. SZIRMAY Antal 1800 körül megjelent könyveit is felhasználja BOROVSZKY Samu, majd BARNA János, akik Zemplén vármegye helytörténeti-földrajzi-néprajzi monográfiájában önálló fejezetként foglalkoznak Tállyával és röviden a borospincékkel.

31 FRISNYÁK Sándor a tokaj-hegyaljai lyukpincéket földrajzi és néprajzi szemlélettel, morfológiai alapon osztályozza. Belőlük csoportokat alakít ki: a bortároló házipincéket, az alaprajzi elrendezés szerinti típusokat (1. egyágú-, 2. főtengelyre fűzött cellás-, 3. több folyosós, összekötő ágakkal, 4. labirintusos pincék). A morfológiai jellemzők mellett még a térbeli elhelyezkedés szerint is rendszerezi a bortároló építményeket, s ezek lehetnek csoportosak (a belterületen vagy annak peremén) és szórványosak (a lakótelek különböző részein). Ez a nagy területet áttekintő szintézis értékes utalásokat tartalmaz Tállyára is.

32 A néprajzi irodalomból két művet szükséges kiemelni. Időrendben az első KECSKÉS Péter tanulmánya, amely a felföldi mezővárosok házainak alaprajzi változatait vizsgálja történeti visszatekintéssel és ennek keretében szól a pincékről.

33 A második egy egész új, monumentális összefoglalás a Tokaj-Hegyalja szőlészetéről és bortermeléséről, ez BALASSA Iván munkája. Törté -