Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

MIKLÓS ZSUZSA-SABJÁN TIBOR: Késő középkori szemeskályha Galgahévíz-Szentandrás-parton

Miklós Zsuzsa-Sabján Tibor KÉSŐ KÖZÉPKORI SZEMESKÁLYHA GALGAHÉVÍZSZENTANDRÁSPARTON Bevezetés A Szentandráspart Galgahévíztől (Pest megye) délnyugatra kb. 2 kilométerre, a Galgába folyó Sósi-patak jobb partján emelkedik. A 169,1 méter tengerszint feletti, mintegy 32 méter relatív magasságú földnyelv egy északnyugat-délkeleti irányú dombvonulat északnyugati végét képezi: három oldalról meredek, délkelet felől keskeny nyak köti össze a dombvonulat többi részével. A 30x60 méter kiterjedésű lakóterületet hármas sáncárok védte. A belső sánc által övezett területen az eredeti felszín csak igen kis felületen maradt meg: itt tégla- és habarcstörmelék, valamint 11—13. századi cserepek találhatók. Az erődítéstől észak-északnyugat felé viszonylag egyenes terep következik, amely a domb vége felé fokozatosan lejt a völgy irányába. Itt igen sok az őskori (hatvani kultúra) edénytöredék (1. kép). A földvár egész területén sok az újkori bolygatás részben háborús ágyúállások, részben kincskeresők gödrei. A belső rész közepén kb. 15x25 méter átmérőjű. 4 méter mély gödör látható. Ez - minden valószínűség szerint - a 19. század elején keletkezett, amikor a helyi hagyomány szerint az itt állt kolostorépület építőanyagát hg. Eszterházy elhordatta, hogy Túrán magtárat építsen belőle. 1989-ben Kővári Klárával és Cs. Balogh Évával szondázó ásatást végeztünk a földvárban;

1 kutatóárkokkal a védett terület őskori és középkori települési rétegeit akartuk tisztázni, és az esetleg még meglévő épületrészeket kívántuk feltárni. Az ásatás eredményei közül itt most csak a lakóterület nyugati szélén előkerült késő középkori házzal, annak is elsősorban a kályhájával foglalkozunk. A feltárás bemutatása A domb peremére épült, 4,4x17,80 méter belméretű épület, 70-120 cm vastagságú falait teljesen kitermelték. Csupán az egyik válaszfal alapozásának alján maradt meg néhány kisebb kődarab. Ezek szerint a ház kőalapozású volt. A pusztulási rétegben talált téglatöredékek alapján valószínű, hogy a felmenő falat téglából építették. A kemény, tapasztott járószint 50 centiméter mélyen mutatkozott. A ház középső helyiségében e 4-5 cm vastag szint alatt 6-20 cm vastagságban laza, hamus, kormos réteg húzódik; ez alatt egyenetlen, sárga a talaj, rajta bronzkori cserepek hevertek. A déli szakaszon 15 cm vastagságban korom került elő, benne néhány 15. századi fazéktöredék volt. A ház déli részében, az I. árokban a padló alatt paticsos, téglatörmelékes, faszenes réteget találtunk; ez alatt pedig kemény, sárgás, hamus felszín bontakozott ki. A kutatóárok keleti végében újabb - e szinthez kapcsolódó - alapozási árok részletét is megfigyeltük. Utóbbi alapozási árok laza, köves, téglás, faszenes betöltéséből egy nyéllapos késtöredék került elő. A laza kályha omladék több méteres körzetben fedte a padlószintet. Tetején kisebb-nagyobb kövek, tégladarabok hevertek. Igen sok a tál alakú kályhaszemtöredék, a nagyméretű tapasztásdarab, kisebb - megformázott - tapasztástöredék. Előbukkant 2 darab hagyma alakú kályhagomb is. Az omladék északnyugati szélén egy korsó darabjait találtuk meg. Az omladék az északi, 810 cm hosszú helyiséget borította be. E helyiséget - a kályha északnyugati vonalában - alapozás nélküli, kb. 36 cm vastag „far' osztotta ketté. Ennek déli síkját kb. 5 cm vastag, 70 cm hosszú tapasztás részlete (in situ) jelzi. Az északi oldalon a falsík nem maradt meg. A kályha e válaszfal déli oldalán 3,50x4,40 méter alapterületű helyiségben állt. Nagyságára, alakjára az erősen átéget, vörös, a padlóval azonos szinten lévő tapasztása alapján következtethetünk. Eszerint a szabálytalan téglalap alakú kályha külső méretei: 150— 160x110-120 cm. Falvastagsága 25-30 cm. A patkó alakú, hamus, kormos tüzelőtér 65x76 centiméteres. A kályhafenék előtt 20-30 cm mély, 30x30 centiméteres gödör bukkant elő - valószínűleg hamuzógödör (2. kép). A ház, illetve a helyiség bejáratát nem találtuk meg, de a kályha elhelyezkedése arra utal, hogy a domb pereme, tehát délnyugat felől volt. A részlegesen megmaradt válaszfal vonala egybeesik a kályha tüzelőnyílásával, tehát valószínűsíthető, hogy az északnyugati helyiség volt a konyha, és innen fűtötték a szobában álló kályhát. A galgahévízi kályha fenekének tapasztása - csakúgy, mint a késő középkori kályhák zöménél - a padlóval azonos szinten feküdt.

2 A nagy mennyiségű kályhaszem és tapasztástöredék között egy összetört korsó is hevert. A vörös színű, korongról leemelt, orsós szájú, lapított hurkafülű korsó nyakát vízszintes bekarcolás díszíti. Magassága 41,5 cm. Ilyen típusú korsók ismertek például Ozoráról, a B emésztőakna 7-9. rétegéből,

3 Vácról, a Széchenyi utca 3-7. sz. telekről a 36., illetve a 38/44. sz. gödörből.

4 Ezek alapján a galgahévízi példány is a 15. század második felére - a 16. század elejére keltezhető (IX. tábla).