Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

ZENTAI TÜNDE: Ajtók és ablakok a dél-dunántúli parasztházakban

Zeiitai Tünde AJTÓK ÉS ABLAKOK A DÉL-DUNÁNTÚLI PARASZTHÁZAKBAN Rövid tanulmányunkban az ajtók és ablakok - nehézkes építészeti műszóval a "nyílászárók" - történetének megismeréséhez szeretnénk hozzájárulni. Adataink a tágabb értelemben vett Dél-Dunántúlról és határterületeiről származnak. Kutatásaink során számba vettük a témával foglalkozó csekély szakirodalmat, megkíséreltük összefoglalni a még szerényebb régészeti emlékanyagot, ismeretlen levéltári forrásokat dolgoztunk föl, és nagyban támaszkodtunk mások és a magunk helyszíni néprajzi gyűjtéseire. Megpróbáltuk az egyes formák, technikai megoldások, díszítések útját, megjelenését, általánossá válását, hanyatlását nyomon követni. Különös figyelmet fordítottunk az újítások eredetére és bevezetésére, a paraszti és nem paraszti változatok megkülönböztetésére, kölcsönhatására. Ajtók Finnugor eredetű ajtó szavunk

1 gyakran szerepel a középkori helynevekben, oklevelekben és glosszáriumokban. A Besztercei Szójegyzék 1395-ben már tartalmazza az ajtót, sőt „keth fele nilou aytou"-t említ.

2 A hatalmaskodasokról szóló jelentések sorra beszámolnak az ajtók föltöréséről, kifordításáról. A Dél-Dunántúlon például a Zala megyei Budumról jegyzik föl 1351ben a ház ajtainak nyitogatását.

2. Az ajtó alkalmazása egeszén magától értetődőnek tűnik, különösképpen a fallal rendelkező és értéket rejtő épületekben. Korai meglétéről tanúskodik a Tiszajenő-Kecskésparton talált 10-11. századi T-alakú kulcslelet, amely egyben a fa tolózár használatát is bizonyítja.

4 Mindamellett az ajtó középkori történetének megismeréséhez még nem rendelkezünk elég tárgyi bizonyítékkal. A régészek ásója alól csak ritka szerencsés esetben kerül elő egy-egy ajtótöredék. Annyi azonban kiderül belőlük, hogy a 15-17. századi ajtók és a 18-19. századi átlagos parasztházak ajtói nagyon hasonlítanak egymásra. Erre enged következtetni a Nyársapátiban (Pest m.) föltárt két ajtómaradvány. Egyikük a nyomok szerint fasarkokon fordult, másikukat vaspántokkal erősíthették az ajtószárnyra, 90 cm széles lapja hevederdeszkákra szögelt, függőleges pallókból állt.A dél-dunántúli jobbágyházak ajtairól- a nyilvánvaló visszakövetkeztetéseken túl - csak a 18. századtól vannak konkrét adataink. Arról, hogy milyen ajtók léteztek ennek az évszázadnak az első felében, a korabeli limitációkból tájékozódhatunk. Tolna megye 1743. évi, asztalosok számára előírt árszabása

6 például öt féle ajtót tüntet föl: „Egy Aitó hat láb nyom magosságú, és négy szélességű Vf. kr. bevésve, vagy is bé foglalva 2,50 -Egy béllett aitó ragasztóval, mind az két felől hetedfél láb nyom magasságú Aitóval együtt 7,-Egy Aitó hat láb nyom magosságú. Közepére enyvezett kivül, és belől való Táblácskákkal Czifrázva 3,-Egy megh duplázott aitó Vas Szegekkel, és Deszkákkai 3,50 -Egy Közönséges Sima aitó -.85" 1. kép. Talpas-vázas ház konyhaajtajának ácstokja. Csököly (Somogy m.), Kossuth u. 20. (Fotó ZENTAI Tünde 1977)