Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

NOVÁK LÁSZLÓ: A nagykőrösi ház a 17-19. században

tett a számadó bíró. Ugyanez év szeptember 1-én „3000. Égetetlen Tégláért vetőnek" fizetett 2 ft 35 dénárt. 7 Tég­laégetéssel és kereskedéssel a helybéli tekintélyes neme­sek, cívisek, s mások is foglalkoztak/ A város előírta, milyen nagyságú téglát készítsen a téglaégető mester. A szomszédos Kecskeméten a város, mivel kisebbre készí­tették a kelleténél a téglát, a legvétkesebbnek 12 pálca ütést rendelt el 1813-ban, s kötelezték a méretek szigorú betartására. A város előírása szerint a tégla hossza 1 such (kb. 25 cm), magassága 2 3/4 col, (kb. 7,5 cm), széle pedig 6 "tzol", azaz hüvelyk (kb. 16 cm). Ez a méret megegyezik a körösi tégla méretével. Itt is rátette a ta­nács a város monogramját (NKV) és az évszámot. 9 A nagyarányú építkezések Nagykőrösön is szüksé­gessé tették a tégla nagyüzemi gyártását. A "hagyomá­nyos téglaégetők" nagy mennyiségű téglát gyártottak, mint utaltunk rá. Például a város számadó bírája feljegy­zést készített a „Város részére a 1816 ik Esztendőben ki­égetett tégla hová lett fordításának", s e szerint 442 900 db téglát adtak el, melynek értéke 8943 ft 30 krajcár volt. 10 Egy 19. század hatvanas éveiből fennmaradt összeírás felsorolja a "tégla vetőket" is, szám szerint hatot: "Várkonyi féle Kemencze", "Beretvás féle Ke­mencze", "Gazdag Kemencze", "Kiss Tégla Kemen­cze", "Árendális Kis Tégla Kemencze", "Árendális Nagy Kemencze". 11 A város téglagyára a várostól délre, a vásártér alatt épült fel, s az 1880-as években kezdte meg működését a Vojacsek-féle téglaégető kemence, amely a Pláger és Társa tulajdonát képezte (az 1980-as évekig működött). 12 A földdel való építkezések sajátos módja a hant. A kötöttebb, laposabb határrészen nagyobb gyeptéglát, "hantot" vágtak ki, amelyből a falat építették. Nagykő­rösön ezen építkezési módnak emlékét őrzi a határ északnyugati részén Hantháza. E vidéken, így a szom­szédos Kecskeméten is, egy tanyai épület kapcsán emlí­tik meg 1840-ben. 13 Szeged környékén általános építőa­nyagnak számított. Nagykőrös szomszédos Nyársapát pusztáján, a ceglédi legelővel határos területen termel­ték ki a réti mészkövet (oolith), a darázskövet. A vize­nyős réti talajban felhalmozódott mészkő építkezésre alkalmas, feszítővas segítségével bányászták ki, 15 s koc­ka, tégla alakúra vágtak. A kővágás mestermunkának, foglalkozásnak számított. A városban is éltek kővágók, de alkalomadtán idegeneket is megbíztak a munka el­végzésével. A körösi számadó bíró 1733. augusztus 7-én „Kovács András kűvágónak több társával edgyütt 96 öl kűért" fizetett összesen 108 forintot és 87 dénárt. 16 A város támogatta a római katolikus templom építését. Ezért úgy határozott 1782. július 23-án, hogy a már meg­ajánlott és helyszínre szállított 100 öl kövön felül „en­gedtessék meg hogy a' NKőrösi Catholica Ekklásia épí­téséhez Czeglédi Plébánus Ur Nyárs Apáthi Puszta ha­tárjában a' NKőrösi Tanács által kimutatandó helyen, azon pápista ekklesia Kölcségével vágattasson még száz öl követ. . ." 17 Az újabb felajánlott kőmennyiség sem bizonyult elegendőnek, s a felsőbb hatóságok nyomá­sára Nagykőrös város újabb mennyiséget biztosított a templom építésére. 18 A nagyobb épületek - ez esetben a templom -, de a lakóházak, istállók, melléképületek alapját rendszerint darázskőből készítették. A porózus szerkezetű mészkő kiváló fundamentum volt, jó szigetelőképességének kö­szönhetően. A talajbői felszivárgó nedvességet a luka­csos kő elpárologtatta, s így az nem szivárgott fel a falba. Az építkezéshez szükséges fa nagyobb részét távoli vidékekről szerezték be a nagykőrösiek. A keményfát (ágasnak, gerendáknak valót) rendszerint a szatmári Er­dőhátról hozták. Legkorábban 1636-ból van adatunk erre vonatkozóan, amikor „Gerendákk' szaru fáknak való fákat hozattunk az Erdő hátról" - jegyezte fel a számadó bíró. 19 A török számára szükséges lécet is e vidékről szerezték be 1669-ben. 2 " A szomszédos Kecske­mét Tisza melletti tölgyerdejéből (Tőserdő) is vásárolt fát a körösi tanács. „Hozattam Szikrából . . . Város szükségére 18. tölgyfa oszlopot" - jegyezte fel a szám­adó 1753. május 22-én, majd 1762. április 24-én is ha­sonló adatot rögzít. 21 Az építkezéshez nélkülözhetetlen fenyőfa, hiánycikk e tájon. Ezért a Kárpátokból, a Tiszán leúsztatott fenyő­fát Szolnokból, Vezsenyből fuvarozták haza a körösiek. A számadó bíró feljegyezte 1743. március 25-én, hogy „Vezsenyen a' Tiszából a' mindőn a' Fenyő fákat ki von­tatták oda valóknak" fizetett a munkáért egy forint het­ven dénárt. 22 A 17-19. században az ország északkeleti vidékeiről is hoztak fát. A nagykőrösi vásárokon rend­szeresen megfordultak szekereikkel a "deszkás tótok". Hoztak fenyődeszkát Osgyánból. Rimaszombatból. A számadáskönyv tanúsága szerint 1773-ban füleki ember­ektől vásároltak deszkát. 23 A hagyományos építkezés fontos anyaga a fűzfavesz­sző, a gúzs, amellyel a vesszőfalat, tetőléceket kötötték meg, s amelyből a kéményt is csinálták. Helyben is meg­termett (Alsó-, Felső Füzes), azonban nagyobb meny­nyiségben Ócsárol, a turjánokból, őslápból szerezték be. A városi számadáskönyvek tanúsítják, hogy a ma­gisztrátus többek között, 1729-ben hozatott „kötő vesz­szőnek való Veszszőt", s „Fonnyi való Rekettye Vesz­szőt ugjan ott" vágatott, 1738. augusztus 22-én szintén „Olcsárul" hozatott „Gusnak való veszszőt", majd ké­sőbb 1755. október 7-én „Kötő veszszőnek való vesz­szőt", 50 kévét. 24 A tetőfedéshez szükséges nád sem termett meg a kö­rösi határban, s ezért azt a Tisza menti falvakból (Tó­szeg, Várkony, Vezseny, Kecske, Alpár) szerezték be. A rangosabb házakra fa- és cserépzsindelyes tetőt rak­tak. A fazsindelyt Szolnokról, Pestről hozták, Komá­romból vagy kecskeméti ácsoktól vásárolták, míg a cse­répzsindelyt vagy a helyben működő téglásoktól, vagy a szomszédos Kecskemétről szerezték be. A múlt század végén vált divatossá a "hódfarkú" vagy "szegedi cserép" (kerekített aljú, keskeny cserép, amelyet duplán raktak a tetőre), s elterjedt a széles cserép is (Martfűről is hozták). 25 A mezővárosi tanács által foganatosított építkezések során a lehető legkorszerűbb anyagok felhasználására törekedtek. A tégla és a nagy vályogfalazás megköve­telte a mészhabarcs kötőanyagként való használatát. A város a helybe érkező meszesektől, vagy a helyszínről, Vác környékéről, a Cserhát, Mátra és Bükk hegység vidékéről szerezte be a meszet. Csővári, petényi, püs­pökhatvani, ácsai tótok bonyolították le az üzletet. 26 A város épületeire üvegablakot helyeztek. Debrece­ni, pesti, soroksári, kecskeméti, irsai üvegesek dolgoz­tak Nagykőrösön. 27 A körösi magisztrátus 1772. január 2-án ,,A' Cassarma Istállójára csinált üveg ablakokért egy Irsán lakó üveges Zsidónak fizetett f. 3,60". 28 Való­színűleg a lakosság széles körben nem használta a 17-18. században. A viszonylag kisméretű ablakot - egy kecs­keméti adat szerint - pacallal is elfedték. 29 Az üvegablak

Next

/
Oldalképek
Tartalom