Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

VARGA GYULA: Magtárak a bihari síkság népi építészetében

2. rajz. A magtár helye a szalagtelken ellen. Tipikus megoldás a nyeregtető, téglából készült, vakolatdíszes tűzfallal. Bojton és Mezősason nagyon szép kőoszlopos tornáccal ellátott magtárakat is találunk (7., 8. kép). A magtárak fedélszerkezetét rendszerint úgy csinálták, hogy padlásán lehetőleg álló testhelyzetben lehessen közlekedni, ami különösen a zsákolásnál volt fontos. Ezt részben a szarufákat rögzítő szerkezetek (ollóágas, kakasüllő, fedélszék) magasabbra építésével oldották meg, de már a 19. század közepén is alkalmazták azt a módszert, hogy a sárgerendák, keresztgerendák, tehát a tényleges padlásszint fölött a falakat még néhány téglasorral megemelték, s ügyes összekötő gerendaszerkezettel erre helyezték a szarufákat, illetve az ezeket rögzítő szerkezetet (3. rajz. A 9. képen látható magtár tetőszerkezete). A magtárak bejárata általában széles, lehetőleg kettős zsaluzott ajtő, erős, némelykor díszes kovácsoltvas zárszerkezettel, esetleg lelakatolható vas keresztpánttal. Ablakok helyett csak szelelő lyukakkal találkozunk, 6. kép. Magtár, háttal az utcára. Mezősas. VARGA Gyula felvétele, 1991.