Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi tornácok

20. kép. Kocsord, Lenin u. 24. 22. kép. Gclénes, Rákóczi u. 21. kamra 21. kép. Szatmárcseke, Petőfi u. 4L kamra zott és faragott díszítés is a homloktornác előfordulásának területén található.

30 Jellemző, hogy az ungi Tiszaháton a tornácoszlopok díszítése teljesen más jellegű.

31 Az is általános, hogy a kétféle díszítőtechnika vegyesen fordul elő, bár úgy látszik, Erdélyben gyakoribb a faragás. Ez azért meglepő, mert a 17-18. századi udvarházak gyakori dísze volt az esztergályozott orsófás tornác.

32 A Kis-Küküllő vidékén is inkább faragják az oszlopokat, az esztergályozott díszítés többnyire egyházi épületeken található.

33 Ennél gyakoribbnak látszik az esztergályozott oszlop vidékünk közvetlenebb környékén. Adataink vannak a Nyírségből, elsősorban annak Szatmárral és Bereggel határos északkeleti részéről,

34 Kárpátaljáról - Máramarosból (Visk környékéről) és a volt Bercg megyéből''' - UgocsábóP és Szatmárnak a román határon túli részéről is. Ez utóbbi helyen figyelemre méltó, hogy román házak is épültek esztergályozott díszű tornácoszlopokkal.

37 A szatmári és beregi tornácok kutatási eredményeit összegezve azt állapíthatjuk meg, hogy a faoszlopos tornácok egy nagyobb területen, Erdélyben és a tágabb értelemben vett Partiumban elterjedt, nagy múltú típushoz tartoznak, és annak értékes helyi változatát képezik. A falazott szerkezetű tornácok viszont a helyi kőművesmesterek általában szerényebb igényű alkotásai: a kedvezőtlen körülmények miatt nem tudott jellegzetes, egységes, építészetileg kiemelkedő értékű helyi típus kialakulni.