Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

NOVÁK LÁSZLÓ: A nagykőrösi ház a 17-19. században

anyagból készült kémények voltak a lakóházak többségén. Nagykőrös város 1747. évi statútuma - mint említettük - még arról beszélt, hogy ki-ki javítsa meg vesszőből fonott, sárral betapasztott kéményét, mert tűzveszélyessége miatt a rossz kéményeket levonatja embereivel a magisztrátus.

43 Kecskemét városa is úgy határozott 1788-ban, hogy „kik rosz kémény alatt vagy nádbul épített 's meg nem tapasztott pitvarokban tüzelnek, meg visgálják a' tizedesek", s amennyiben rossznak, veszélyesnek találtatnak, minden irgalom nélkül pusztítsák el.

94 Nagykőrös város 1883. évi építési rendszabálya is tiltja az ilyen kéményeket.

95 A nyitott kéményes konyha tüzelőberendezéséről nem rendelkezünk pontos adatokkal, csupán következtethetünk formájára és szerkezetére. „Egy Was Lapoczkát és egy Szén foghot a' Tűz helyre walot czináltattam dn. 25" - jegyezte fel 1657-ben a körösi számadó bíró.

96 Feltételezhetjük, hogy padkaszerű építmény volt már a konyhában, bár annak készíttetéséről - ellentétben a kemencével - hallgatnak a források. Tartozéka volt a többször megemlített tűzikutya és parázsfogó vas. A már említett levéltári forrásanyag tanúsága szerint a ház két legfontosabb helyisége a szoba és a pitvar vagy konyha volt. Hangsúlyozódik, hogy a pitvar fontos része a lakóháznak, bár magáról a pitvarról bővebben nem esik szó. A pitvarban a szobafal aljában épített padka lehetett az általános tüzelőberendezés, hiszen az oldalsó falon torkollott a szobai kemence, amelynek fűtését e helyiségből oldották meg. A későbbi középpadka minden bizornyal hiányzott még a 16-17. századi konyhából, de még a 18. században sem lehetett gyakori építmény.

97 Néhány adat erre enged következtetni.

98 Nagyobb építmény nem lehetett a régi házak konyhájában, hiszen akkor tárolásra kevésbé lettek volna alkalmasak. A szomszédos Kecskemétről ismeretes 1797-ből, hogy „Tóth János egy szekér szalmát a' pitvarába rakott le nehogy az udvarábul el lopják", s „Ezen gondatlanságért 12 páltzával büntetik 's azonnal ki kell hordania a' szalmát" - jegyezték fel a város jegyzőkönyvében.

99 A kémény alatt elhelyezkedő tűzpadka már a fakéményes, régi építésű házakban is jelen lehetett a 19. század elején, mit a másik szomszédos városból, Ceglédről 1821ből származó adat bizonyít.

10

" A 15. századi lakóházban megismert tüzelőberendezés szívósan fennmaradt, legalábbis az egyszerűbb építmények esetében, mint azt Cegléd város jegyzőkönyve bizonyítja 1821-ből. „Szekér Mihály fel adattatott, hogy Kéménytelen és padlástalan Kunyhójában tüzelvén Kemenczéjét is mindég onnan füjti."

1

"

1 Az adat arra mutat, hogy kéménytelen és padlástalan házak nem számítottak ritkaságnak a 19. század elején sem, sőt később sem. Nagykőrös említett 1883. építési szabályrendelete hasonló építményekről tesz említést: „Új építményeknél a füst csak rendes kéményeken vezethető ki, füst vezető csöveket a házakból a falon vagy ablakon kivezetni tilos, -oly épületeknél, amelyekben ily tűzvezető csövek még léteznek, a szabályrendelet életbe lépésétől számított hat hónap alatt eltávolítandók."

1

"

2 A 17-18. századból rendelkezésünkre álló levéltári anyag viszonylag bőséges adatokat szolgáltat a szobai tüzelőberendezésre vonatkozóan. Megállapítható, hogy a 15. századból, a 16. század elejéről ismert szemeskályha-kemencék voltak ebben az időszakban is a lakó9. kép. 15. századi gótikus kályhaszem a nyársapáti udvarházból, Arany János Múzeum gyűjteménye. NÓVÁK László felvétele házak szobájában. Mellettük megtalálhatók a sárkemencék is. Nagykőrös határának nagyobb része homokkal borított terület, ám a laposabb térszínen alkalmas agyag is előfordult, amelyből cserépedényt, kályhaszemet lehetett égetni. Érdekességként említjük meg a város 1646. évi számadáskönyvét, amelyben a következőket jegyezték fel: „Az Kályhának való földet a' melly ember megh mutatta attunk Neky dn 20."

1,13 A kitermelt földet helyben élő mester, "Korsós", "Fazekas" dolgozta fel. A város építette és gondoskodott az iskolákról is. Ezzel összefüggésben a város 1636. évi számadáskönyve értékes adatokat szolgáltat a szoba tüzelőberendezésére vonatkozóan: „Fazekas Andrással az Praedicator Uramnak czinaltattunk az szobájában eggy Kemenczet Mellyert fizettünk fl. 2 dn. 25." ezzel egyidejűleg. „Isment az scholabely Kamorákban való Kemenezek foldozásáért Attunk dn. 25.", „Isment itt az Varas hazában való Kamenczckert Fizettünk Neky db. 40".

104 Szintén a számadáskönyből tudjuk meg, hogy a körösi második bíró 1657-ben „Kemenczének való Kályhát vőtt" 1 tallér értékben. A következő esztendőben, 1658-ban „Korsos Istwannak Wáras házánál Egy kályhás Kemencze rakásért fizettem fl. 3. dn. 60." - jegyezte fel, s azt is rögzítette, hogy „Teörök Gergelytül Kemenczének Walo Walyoghott wőttem dn 50."

105 Az említett kemencékre vonatkozó adatok a rangosabb építményekre vonatkoznak, mint a paplak, iskola, városháza. A kemence alsó részét vályogból építették meg, s "kályhákkal", cserépből készült kályhaszemekkel állították össze a felső részét. A 17. századi kályhás kemence térbeli megjelenésére nincsen adatunk, s nem tudjuk, hogy az mázas vagy mázatlan szemekből állotte. Feltételezhetően, ilyen kályhás kemencét csináltattak a módosabb cívisek házaikban, de a szélesebb és szegényebb társadalmi réteg építkezésében a sárkemence lehetett a gyakoribb szobai tüzelőberendezés.