Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi favázas építkezés emlékei
A megmaradt tornyok közül a nemesborzovai (jelenleg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban) és a vámosatyai egyes adatok szerint a 17. század végén épült 19 , de valószínűbb, hogy ezek is a 18. század közepéről, végéről származnak, mint a lónyai (1781), a kölesei (1794) és a nagyszekeresi. Tiszacsécse tornya (ép. 1822) az utolsó, amely még a virágkort idézi. A gótikus jellegű arányok, fiatornyok, szerkezeti felépítés, ácsmunka (7. kép), valamint a reneszánsz stílus hatására valló árkádok és ezek díszítése alapján azonban joggal feltételezhetjük, hogy a 17. században, sőt talán már előbb is hasonló tornyok épültek, de ezek a faanyag romlandósága és az értékesebbnek, szebbnek tartott téglatornyok építése miatt nem maradtak meg. A megmaradt harangtornyok nagy száma egyben hajdani elterjedésüket is jelzi. A 15 meglévő torony mellett 49 faluról, vagyis összesen a falvak több mint kétharmadáról tudjuk, hogy korábban fatornya volt (2. kép). Ennek oka részben az, hogy a gyülekezetek anyagi erejéből már nem tellett a templomnál kevésbé fontos, szilárd anyagból, téglából épülő toronyra, de az is, hogy a környék gótikus templomai is a legtöbb esetben torony nélküliek. 20 A fatornyok részletes tárgyalásától itt el kell tekintenünk, csak a legfőbb szerkezeti jellegzetességeket vizsgáljuk. A szerkezet a fatemplomokhoz hasonlóan talpakon áll. Felépítése a torony különleges tömegéhez igazodik, így az egyéb épületekhez való hasonlóság csak a fakötésekben és a díszítő részletekben jelentkezik. A fakötések a templomoknál elmondottakkal egyeznek. Jellegzetesek a díszítő célra is felhasznált fakötések, amelyek a népi építészetben, ácsmesterségben századunk elejéig éltek, bizonyítva, hogy egy tőből erednek 21 (17., 22. kép). Kúriák, parókiák, iskolák A közelmúlt népi építészetének, a favázas falszerkezetek eredetének megértéséhez még közelebb vezet a fából épült kúriákról, udvarházakról szóló források tanulmányozása. Bár napjainkra ezekből egy sem maradt, viszonylag sokról tudunk, elsősorban a 17. század végéről és a 18. század elejéről, a kuruc mozgalmakban résztvett nemesek birtokainak elkobzásával kapcsolatos jegyzékekből. Vidékünkön Barabáson, Beregdarócon, Beregsurányban, Csengerben, Fehérgyarmaton, Gelénesen, Nábrádon, Paládon, Sonkádon, Szamostatárfalván, Szatmárcsekén, Tisztaberekén és Vámosatyán írtak össze fából épült kúriákat, udvarházakat, nem egy faluban többet is. 22 Közülük némelyik jelentős épület lehetett. Barabáson például a Forgách-, Szamostatárfalván a Csomaközy-család udvarháza emeletes volt. A gelénesi Koháry-kúriának ebédlőpalotája, kápolnája, tornáca is volt. Erről azt is tudjuk, hogy talpra épült. Számunka különösen érdekes a hetei Bakó-család két házának 1804-ből származó becslési jegyzőkönyve, amely a 18. századi kúriákról ad képet. Mindkét ház utcai szobából, mögötte elhelyezkedő előtérből és konyhából, valamint hátsó kamrából állt. Az egyik fatalpra és valószínűleg zsilipéit fallal épült, míg a másik cölöpvázas és tapasztott sövényfalas volt. Az elsőt 225, a másikat 185 forintra értékelték. 23 Természetesen a fából épült kúriák és udvarházak nemcsak ennek a tájnak a jellegzetességei. Hasonló volt a helyzet például Erdélyben is 24 , de a további kutatás valószínűleg még sok helyen fog a 17. és 18. században hasonló viszonyokat találni. Tanulságos az egyházi tulajdonban lévő lakóépületek vizsgálata is. KISS Kálmán a szatmári református egyházmegye mai határokon belüli területén 14 faluban említ faépületet. Hosszú ideig tartó építési gyakorlatra mutat, hogy Gyügyén az 1768-ban épült paplak helyére 1796-ban újat építettek, amely ugyancsak „paticsból, ágasokra" épült, és 1876-ig fennállott, amikor is szilárdabb anyagból ismét újat építettek. Hermánszegen „1780-ban újra építették a paplakot, mely egyszersmind iskolául is szolgált, s 1835. január 13-án leégett. Helyette építettek egy másikat, fából, mint az előbbi volt ... de amely 1874-ben már igen rozzant állapotban volt". Ez utóbbi épület gyors romlásából arra következtethetünk, hogy ez is ágasokkal épült, amelyek a nedves talajban hamar elkorhadtak. Ilyen szerkezete volt még a nagygéci parókiának is, míg a tiszabecsi tanító lak és iskola 1793-ban, Tiszacsécse iskolája ismeretlen időben talpakra épült. Ököritón 1815-ig, Botpaládon 1854-ig, Gelénesen, Gyügyén, Nagyaron, Nagygécen, Nemesbor zován, Tiszabecsen még az 1870-es években is tapasztott sövényfalú (paticsfalú) volt a paplak, Nagyszekeresen, Tiszacsécsen pedig a tanítói lak és az iskola (ez általában egy épületet jelentett, az egyik szoba volt a tanterem, a konyhában és a másik szobában lakott a tanító). Csengerből ismerjük a legkésőbben, 1851-ben épült faszerkezetű iskolát és tanítói lakást. 25 A favázas egyházi épületek közül ismereteink szerint egyetlen egy maradt meg napjainkig, az Uszka, Főu. 80. sz. „régi parókia", amely a hagyomány szerint 1840-ben épült, de az 1960-as években már Angyalosi Gyula lakóháza volt (8. kép). Az 8. kép. Az uszkai régi parókia
