Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

DÁM LÁSZLÓ: Adatok a Garam menti szőlőhegyek népi építkezéséhez

tulajdonosok igyekeztek közvetlenül a telkükkel szemben megépíteni pincéiket, melyek általában 2,5-3,5 m szélesek, 8-10 m hosszúak, magasságuk 180-200 cm. Kiképzésük boltozatos, faluk béleletlen. A pincéket egyszerű ácsolt, és vaspántokkal erősített ajtókkal zárják, a bejárat bolthajtását ritkán terméskővel erősítik. Az ajtók csaknem kivétel nélkül szimplák, de egyes gazdák dupla ajtókat is alkalmaznak, melyek közül a külső lécekből készül. Célja az, hogy a pincét lezárva is szellőztetni tudják. Mivel a pincék magas löszfalba épültek, nem volt szükség gádor, lépcsőlejárat kiképzésére, az épületek padlószintje megegyezik az utcáéval. A présház nélküli lyukpincék kizárólag borérlelő és tároló helyek. A szőlő feldolgozása a szőlőhegyen történik, ahol régebben kádakban, zsákon keresztül taposták ki a mustot és szűrés után szállították a pincéhez, ahol hordókba került. Ma a mustnyerés szőlődarálóval és modern présekkel történik, de már nem a szőlőhegyen, hanem a lakótelken. A hagyományos prések a faluban ismeretlenek annak ellenére, hogy Észak-Magyarországon, az Ipoly mentén, a Szlovák-alföldön és az azt környező területeken, sőt a szomszédos, közeli falvakban (Muzsla, Köbölkút, Kernend) a középorsós prések széles körben elterjedtek." 1. kép. Lyukpincék a község belterületén. Helemba. (A fotók és illusztrációk a szerző munkái.) A szőlőbeli építmények másik, területünkre legjellemzőbb típusa a présházas lyukpince, amely már nemcsak bortárolásra, hanem a szőlő feldolgozására, a szőlőművelés eszközeinek tárolására és ideiglenes lakásra is szolgál. A jelenlegi építmények legrégibb darabjai a 19. század közepén épültek, de arra vonatkozóan, hogy mikor terjedtek el általánosan, adataink nincsenek. Legegyszerűbb, legprimitívebb változatai, melyek a századfordulón még minden faluban általánosak voltak és jelenleg elsősorban Szálkára és Kőhídgyarmatra jellemzőek, a lyukpince szája fölé épített falnélküli, primitív szerkezetű náddal vagy szalmával fedett kunyhók (2-3. kép). Ezek az épületek elsősorban a pince bejáratának védelmét szolgálják, borfeldolgozásra nem használják őket és csak kisebb szerszámokat tartanak bennük. Az időjárás elleni védelem funkcióját bizonyítja az is, hogy 2. kép. Lyukpincék gádora fölé épített kunyhók. Szálka véghomlokzatuk gyakran nem lezárt és a pince bejáratát éppen csak eltakarja. A kunyhók vázát három-öt pár karvastagságnyi, alsó végükkel a földre támaszkodó, felül egyszerű lapolással összeillesztett karó alkotja, melyeket 30-40 cm-re a földdel párhuzamosan elhelyezkedő husángokkal kötnek össze (4. kép). A karópárok egymástól való távolsága 80-100 cm. Erre a vázra nádat, kukoricaszárat, kórót vagy szalmát borítanak, melyet vékony gallyakból készült korcokkal drótgúzsok segítségével rögzítenek. Ha a vázat szalmával borítják, akkor a korcokon kívül gyakran gallyakat támasztanak a tetőkhöz vagy annak gerincén drótot vetnek át, melynek végeire nehezékül köveket kötnek. Az építmények végfalát vesszőfonással (3. kép), deszkával vagy vályogfallal zárják le. Itt helyezkedik el az egyszerű, deszkából készült ajtó is, melynek keretét a földbe és a vázat alkotó első karópárhoz rögzítik. A kunyhók 3,5-4,5 m szélesek, hosszúságuk 5-8 m, átlagos magasságuk 180-200 cm (5. kép). A tulajdonképpeni présházas lyukpince három részből áll: a pince elé épített, felálló falú, padlástalan, többnyire nyereg- vagy kontyolt nyeregtetős hajiokból, a pince lejáratából, a gádorból és magából a föld alatt húzódó pincéből. Kisújfalun ettől eltérően a présházat felsőpincének, a gádort pincesípnak, a pincét alsópincé3. kép. Kunyhó sövényfonásos oromzata. Szálka