Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

CSURAKOVA, NATALJA: Az Arhangelszki Állami Faépítészeti Múzeum

4. kép. 19. századi ház a Lcnai járás Irta falujából hosszú-homlokzaton lelhető fel. Ebben az esetben egy érintkezési-övezetre jellemző etnikai jellegzetességről van szó, a komik az oroszoktól vették át a faépítkezés egyes megoldásait, a jellegzetes alaprajzi elrendezésmódokat, de a pitvart nem a lakóház hátsó részén alakították ki, hanem a lakószobák között. Ezt azután a komikkal szomszédos oroszok átvették tőlük. A Dvina felső folyása mellől származó házak rendkívül jellegzetesek. A tájegységben a Krasznoborszki járás Szemunyinszkaja nevű falujából áttelepített ház látható. A hatalmas készintes, öthelyiséges ház teteje domború, ezt a tetőkialakítást a téli nagy mennyiségű hó tette szükségessé. A tető így a hó alatt nem hajlik be, és az épület sem inog a hónyomás alatt. A kiugró tetőrészt faragott, csigavonalú oszlopok tartják, a fedéloromdísznél a fa gyökérrészéből művészi kétfejű díszítést faragtak ki. A lakóegységhez hátul nagyméretű gazdasági rész csatlakozik. Ennek falai merőleges hevederekkel és támpillérekkel vannak megerősítve. A házban egy gazdag-paraszti kocsmáros-kereskedő egykori életét szemlélteti a berendezés. A Kondratovszkájából (Verhnyetojemszki járás) származó ház elrendezés ritkaságszámba megy, az alacsony, földszintes, négyhelyiséges lakóteret egy olyan gazdasági rész zárja, mely majdnem kétszer magasabb a lakóegységnél. Általában a lakó- és a gazdasági rész teteje azonos, vagy csak alig eltérő magasságú. A kondratovszkájai házban óhitű emberek éltek, ezért egy imaházat is kialakítottak benne. Az óvallásúak, óhitűek és raszkolnyikok Északon a 17. században jelentek meg, amikor a pravoszláv egyházban egy szakadás következett be. Az egyházszakadás kiváltó oka a Nyikon pátriárka által bevezetett reformok voltak, melyeknek célja az egyházi szertartások egységesítése, az egyházi könyvekben a 17. századra felgyűlt jelentős eltérések megszüntetése. Az eltérések egyrészt a feudalizmussal együttjáró tulajdonviszonyváltozásoknak voltak köszönhetőek, és annak, hogy a bizánci szertartásokat a szláv nyelvi környezetbe csak torzítások árán voltak képesek beilleszteni. Oroszországban a 17. században alakult ki az abszolult monarchia és erősödött meg a pánszlávizmus eszméje. A kettős fenyegetettség, a muzulmán támadások és a római egyháznak a pravoszlávokkal szembeni igényei árnyékában ekkor zajlott le a szláv népek egységesülése. Mindezeknek a bel- és külpolitikai céloknak a valóraváltásához szükségesnek bizonyult egy szigorú szertartásrend, egy egységes vallásgyakorlat. Nyikon reformjai során ezeket alakította ki, visszanyúlva az eredeti bizánci előképekhez. Oroszország lakosságának egy része azonban nem fogadta el ezeket a reformokat, melyeket az apák hitétől való eltérésnek tartottak. Az 1656-os zsinat eretnekeknek és raszkolnyikoknak bélyegezte a régi szertartások híveit, és megkezdődött üldözésük. Az óhitűek Oroszország-szerte menekülni kényszerültek, sokan az Orosz-Észak-on telepedtek meg, ahol egészen a 20. századig nemcsak nagy számban éltek, de erős pozícióik is voltak. Az északi óhitűek nem ismerték el