Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GRÁFIK IMRE: Egy építészeti elem területi változatai (oszlopos előtornác - ún. koldusállás)

Az aszimmetria és a variánsok nagy száma megítélésünk szerint nem fejlődésbeli állapotokat, törvényszerűségeket tükröz, hanem a 19. század második felére kialakult, s általánossá vált „közép-európai kályhás fűtésű háztípus"-hoz, különböző társadalmi-gazdasági feltételekkel és mesterségbeli tudással való alkalmazkodás eredménye, illetve az adott építészeti gondolat, építészeti elem különböző színvonalú kivitelezésének realizálódása. E megállapításainkat látszik alátámasztani az a tény is, hogy az előfordulások, az alaki-formai változatok nem igazolnak egy formai-szerkezeti evolúciót. Az 1866-os, időben elsőnek datált kódisállás „már teljesen kiforrott" azaz esztétikus, harmonikus megoldást mutat. A 20. századból pedig, melyből a legkésőbbi 1926ból datált, szép számmal vannak egyszerű, „primitív" variánsok. A közbenső időszakból, tehát mintegy száz évből, szinte a lehetséges változatok mindegyike előfordul, de az egyes változatok térbeli és időbeli példái nem rendezhetők egy előremutató, egyenes vonalú fejlődési sorba. Mindezekből következik, hogy a kódisállás föltételezett továbbfejlődésének kérdésében is különvéleményünk van. Ha ugyanis a kiugró tornác, a kódisállás genezise és elterjedése nem értelmezhető evolúciós folyamatként , hanem - mint igyekeztünk bizonyítani - egy építészeti elem adaptálásáról, mégpedig különböző módon és szinten való, de egyidejű és egymás melletti megvalósításáról van szó, akkor a kódisállás további evolúciója a valóságtól elváló hipotézis marad. TÓTH János írta 1939-ben: „Az utolsó tudatos lépés nem történt meg a tornác fejlődésében ... A tornácból előszoba lett, pedig a kódisállásnak kellett volna előszobává fejlődnie úgy, hogy a mellé épített tornácrész is megmaradjon."

43 (Kiemelés a szerzőtől.) DÖMÖTÖR Sándor is hasonlóan érvel: „A kódisállás fejlődésének következő foka az lett volna, ha kiszélesedik és valóban téres, esetleg zárt, verandaszerű előtérré bővül, ez azonban csak néhány esetben következett be."

44 A kiugró tornác, a kódisállás építészeti értékelése, különösen „felfedezését" követően mutat némi bizonytalanságot. A jelenség ismert kutatója, a többször hivatkozott TÓTH János 1945-ben még így írt: „A kercai kódisállás átvette a nyugati építőművészet nehéz falazott oromfalát is, s ezzel eltávolodott az egészséges népi ösztönöktől."

45 Véleménye 1971-ben már változást mutat: „. . .az oszlopos tornácos kódisállásos ház a főhomlokzatán és a kódisálláson is oromfalat kapott, s ezzel a tömege feloldódott. Úgy véljük, hogy a népi eklektikának ez az egyik legértékesebb eredménye."

46 Az őrségi tájat és az őrségi ember életét, munkáját kutató néprajzos azonban már szinte első megközelítésben „pozitív elfogultsággal" minősített: „A kódisállás végeredményben a nemesi kúria formáinak szerény anyagi eszközökkel megvalósított utánzása, azonban éppen szerényebb tömegével, a parasztházhoz arányosított formájával jelent új színt a magyar ház helyi formáinak kialakulásában. Nemes formái az őrségi arányérzékét dicsérik."

47 A kiugró tornác, a kódisállás jó példa arra, hogy egyegy kulturális jelenség - esetünkben egy építészeti elem - meghatározott régióban és korszakban miként adaptálódhat a társadalom egyik rétegéből a másikba, s válhat a befogadás folyamatának eredményeként karakteres megfogalmazású népművészeti értékké. Természetesen föltehető a kérdés: „Tulajdoníthatóe bizonyos fokú tudatosság a tornácos-kolonnádos formának? Nem tudjuk. A teljes tudatosság föltételezése nem fontos, illetve szükséges ahhoz, hogy a tény igaz legyen."

48 A magyar népi építészet kutatásának vezérfonalaként megfogalmazott kötet szerzője a tornácra vonatkozóan általános értelemben így ír: „Genezisük bizonytalansága nem teheti kérdésessé vizsgálatuk szükségességét, akár reneszánsz ihletésűek, akár a parasztbarokk megnyilvánulásának, a népies klasszicizmus termékének vagy az eresz továbbfejlődésének is tartjuk a tornácot, mindenképpen a népi építészet új stílusának önálló fej16. kép. Oszlopos előtornác - Szaknyér, 1950. LEHMAYER Ferenc felvétele, (reprodukció: N. SZÉKELY Anikó) Savária Múzeum NF 41406.