Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése

19. kép. Bart, 259. sz. lakóház utcai homlokzata A dombhátakon fekvő, kötöttebb talajú községekben tehát a századfordlón a vert (tömött) fal volt általánosan elterjedve, ugyanakkor a folyó völgyében fekvő, homokosabb talajú községekben, így Bényben Kisgyarmaton, de Kernenden, Kőhídgyarmaton is a sárfal az általános. Természetesen ezt az általános tendenciát különböző gazdasági okok keresztezhették. A vályog megjelenése a területen viszonylag késői. Szélesebb körben csak az első világháborút követően kezd terjedni. Eleinte alapozás nélkül, majd 1925—26-tól kezdve kőalappal használták (Kisgyarmat). De a vályog nem tudta soha sem teljesen kiszorítani a vert-, illetve rakott falat, mert vályogból csak a módosabb gazdák építkeztek a két világháború között. A kutatott községekben a második világháborút követően jelent meg a tégla. Az újonnan épült épületeknél teljesen kiszorította mind a hagyományos építőanyagokat, mind az itt nem túl nagy hagyománnyal rendelkező vályogot. Mind a négy községben 1945 után már szinte kizárólag csak téglaházak épültek. * Az építés a szakemberek felfogadásával kezdődött. Az építtetőnek két lehetősége volt, vagy külön szerződtetett embereket az építés különböző fázisaira, vagy egy emberrel egyezett meg az egész épületre. Mindkét megoldás általános volt. A ház építésében afalrakók, vagy faltömők, az ácsok, kőművesek és asztalosok vettek részt. A kőművesek és asztalosok azonban csak az épület egy-egy részét vállalták, az egész épületre nem szerződtek.

15 Szőgyénben, ha egy emberrel egyezett meg a gazda, az általában az ács volt. Az ács embereivel elkészítette a falat, a tetőt természetes, hogy meg tudta csinálni, és főleg régen, az ácstokos ajtók, ablakok készítésére is vállalkozott. Ezért itt általánosnak mondható, hogy az építkezést az ács vezette. Ennek az is lehetett az oka, hogy „. . . itten tényleg úgy volt, itt annyi szabó volt, hogy már azoknak aratni kellett, meg kapálni, itten nem lehetett a mesterségben dolgozni. Ugyanakkor annyi ács és kőműves - azt nem mondom, hogy annyi, de ács az volt. Kimondottan kőműves az nem nagyon sok volt. Na de nem is nagyon kellett kőműves, mert az ácsmester vezette, míg betömték a falat, aztán kivágták az ajtót, ablakot, úgyhogy nem nagyon kellett kőműves". A szőgyéni ácsok a közelebbi környéken is vállaltak munkát. Barton a gazda külön egyezett meg a faltömőkkel, és külön a tetőszerkezet elkészítésére és befedésére az ácsokkal. Ebben a községben több faltömő banda is működött, akik nemcsak a faluban vállaltak munkát, hanem a községtől északra eső településeken is csinálták a vert falat. Az építtető ilyenkor ó/ben (189 cm) állapodott meg a faltömők vezetőjével. Bényben mindkét megoldás egyformán ismert volt, az ácsoknak voltak külön faltömő emberei, vagy falrakói, ugyanakkor a faltöméssel foglalkozók a tetőszerkezet elkészítését is elvállalták téli munkának. Kisgyarmaton a századforduló táján már jobban elváltak a mesterségek, itt gyakoribb volt az, hogy külön emberek készítették a falat, és mások a tetőszerkezetet, esetleg a bepucolásra kőművest is fogadtak. A megegyezéssel egyidőben el kellett dönteni, hogy a megrendelő mekkora és milyen házat akar. Megmondta, mekkora szoba kell neki és meghatározta, hogy pitvar, hátsó ház. kamra, istálló, szín legyen benne. A szoba hosszmérete általában négy méter volt (Szőgyén). Barton is „a gazdaság szerint (határozták meg a ház méretét). Kell neki két szoba, konyha, kamra, istálló, meg egy lóistálló, aztán meg egy tehénistálló, ezeket így csinálták. Az istálló attól függött, hogy mennyi állatot számolt. Akkora volt a tehénistálló is, amennyi a gazdaság volt". Egy nagyjószágra „olyan jó két métert számoltak . . ., hogy annak mozgási lehetősége legyen. A jószágot az istállóban egy sorba kötötték. Volt olyan is, hogy a lóistálló keresztbe volt". Lényegében hasonlóan határozták meg a ház méreteit a többi községben is. 20. kép. Bart, 259. sz., padlásfeljáró az udvari homlokzatról