Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
LUKÁCS LÁSZLÓ: Tűzhelyek a Káli medencei házban
10. kép. Az utolsó salföldi füstöskonyhás ház, Kossuth u. 38., 1982. múlt század első felében három szomszédos ház: Németh Gyula, Molnár Gyula és özv. Neuperger Lajosné háza. Utóbbi kettő uradalmi alkalmazottak számára épült. A Neuperger-ház (Jókai u. 1.) padlásán ma is megvan az alulról elzárt szabadkémény, amelybe balról egy, jobbról két füstcsatornát kötöttek. A népi műemlék Istvándi-ház 1918-ig szabadkéményes volt. Ekkor a nagy tűzvészt követő átépítés során mászókéményt kapott, amit a termelőszövetkezet megalakulása után cilincerkémény váltott fel. Építtetője, Istvándi József sok földdel, szőlővel rendelkező gazdaember volt. Kovács Lajos szentbékkállai kőműves szerint a szabdkéményt a konyha belső felét lefedő téglaboltozat tartja, középen 120x120 cm-es nyílással, ahonnan a padlástérben gúla alakban szűkülő kémény indul. Mindszentkállán szabadkéményes Cséri Flórián háza (Jókai u. 9.). Kéményén az 1820-as évszám olvasható. Kőből épült csehssüvegboltozat borul a konyha külső és belső felére, utóbbi tartja a szabadkéményt. A legtöbb szabadkéményes házra Kővágóörsön akadtam. Közülük a népi műemlék jellegű Salamon-ház szabadkéményét 1914^15-ben zárták le. Poroszsüveg boltozatot építettek a kémény alá, amit a konyha közepén egy vasúti sín tart. A baloldali boltmezőn ajtónyílást hagytak, ahol a továbbra is húsfüstölésre használt kéménybe feljártak. A kormot is ezen keresztül tisztították le. Mivel erre a célra a kéményen is van a padláson egy vasajtó, ezért a boltozott födémen lévő ajtót 1925— 30 körül befalazták. Hasonló módon zárták le a szabadkéményt az 1930-as években Papp Károlyéknál (Jókai u. 89.). Itt a poroszsüveg boltozat külső boltmezőjében ma is megtalálható a deszka ajtó, ahol a szabadkéménybe a füstölni való húst felakasztották. A ma is meglévő kemence füstjárata a padláson az alul lezárt szabadkéményhez csatlakozik. Kurányi Imrééknél (Jókai u. 99.) ugyancsak középen vasgerenda által hordott poroszsüveg boltozattal zárták le a szabadkéményt. A Barla-ház szabadkéményét 1928-ban, a Duchon-házét 1948-ban zárták le. Szabadkéményes ház volt a Gombos-ház is, amely ma Gabay László budapesti tanár nyaralója (Vörösmarty u. 12.). A Kernács-kúriában, Gellei Erzsébet és Szalay Ferenc házában, Szomjas György és dr. Komjáthy Attila nyaralójában ma is megvan a szabadkémény. Gellei Erzsébet háza eredetileg kereskedőház volt, bótkamrájában butelláztak is. A szabadkéményes konyha belső felét ajtóval ellátott fallal választották el a konyha külső felétől. A válaszfalon belül a kő boltozaton álló tégla szabadkémény, az alatta elhelyezkedő kemencével, tűzpadkával és katlannal ma is jól tanulmányozható. Ugyanígy zárták le a szabadkéményes konyha belső felét Szalay Ferne népi műemlék jellegű házánál (Jókai u. 18.), ahol a szabadkémény alatt kemence és katlan található. A szabadkémény téglából boltozott, szép kéményfejben végződik. A ház eredetileg uradalmi ház volt, a grófi parádéskocsis számára épült. Az uradalom csak századunk elején idegenítette el. Szomjas György nyarakíja (Petőfi u. 44.) előzőleg Ács Lajos háza volt. Polgár nevű számadó juhász építtette. Polgáréktól az 1890-es években vette meg az Ácscsalád. A vételt valószínűleg a ház külső vakolása követte, mivel a csipkefalon az 1897-es évszám olvasható. A konyha szabadkéményes. A kéményt tartó dongaboltozat kő, maga a kémény tégla. Ácsék a konyha belső, szabadkémény alatti részét elfalazták, ezt a területet csak kéményként használták. Ide vezették a konyha és a két szoba tüzelőberendezéseinek füstjét. Az elfalazás mögött megmaradt a kocka alakú kemence, tőle jobbra a kétsütős, kétplattnis takaréktűzhely, balra a tüzelőpadka, a végében, a konyha bal sarkában a katlan. A ház mai tulajdonosa az elfalazást kibontotta. Dr. Komjáthy Attila budapesti építészmérnök nyaralója koráb11. kép. A füstöskonyha kormos falai és födémé, Salföld, Kossuth u. 38. 1982. 12. kép. A füstöskonyhás ház kormos padlása, Salföld, Kossuth u. 38., 1982.