Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ILON GÁBOR-SABJÁN TIBOR: 15. századi cserépkályhák Külsővatról

alakú szem fordul elő. A hosszabb volt a kályha alsó részében, ahogy ezt a sárdarabokból megállapíthattuk (S/2, számú és S/5, számú töredékek), míg a rövidebb csempék a felső hengeres részben voltak. Ennek oka abban rejlik, hogy az alsó vastagabb fal viselte a felső rész súlyát, de abban is, hogy a kerek rész a sarkoknál nem esne a szögletes falakra, ha azok keskenyebbek lennének. Tehát a kályha alsó részén a jelentős falvastagság nemcsak a teherviselés miatt van, hanem elsősorban a két különböző alakzat egymásra helyezésekor keletkezett külpontos nyomás felvételére. (15, 17. kép.) Ezt a problémát később a csempékből készített középső párkányok oldották meg. Ekkor a falvastagság is jelentősen csökkent. A hosszabb, tál alakú csempék vizsgálatakor azt is megállapíthattuk, hogy a csempék feneke közvetlenül nem érintkezett a lánggal, fenéklapjuk tiszta, illetve pelyvás sározás nyoma figyelhető meg rajtuk. Tehát a kályhák eredeti falvastagsága több volt, mint a csempe 18 cm-es mélysége. Legkevesebb 5-7 cm sározást feltételezve, a kályhafal legalább 23-25 cm vastag lehetett. A kályha szélességénél tehát abból kellett kiindulnunk, hogy a két kályhafal vastagsága fél métert is kitett, tehát ha a legkisebb belméretet vesszük (70 cm), akkor a kályha szélessége minimum 120 cm volt. A csempék méreteinek és mennyiségének megfelelően tehát két mai fogalmaink szerint - nagyméretű kályha alapterületét vettük fel, összhangban a fentebb bemutatott ásatások paramétereivel. („A" kályha: belméret 93/145 cm, külméret 144/170 cm. „B" kályha: belméret 80/130 cm, külméret 126/153 cm.) (15, 17. kép.) Nem érintettük még a kályhák padkájának a kérdését. Az Alföldön és a Dunántúl keleti részén a kályhák tűztere közvetlenül a földön volt, míg a Dunántúl közepéről fél méter magas, kőből falazott padkákat ismerünk. Ilyen kőfallal kerített alépítmény került elő Sarva(yon és Ecséren is.

3

" Az ecséri lelet érdekessége, hogy a kályhaalap mögött a falban megmaradt a kályha szájnyílása is. Ennek magassága azt bizonyította, hogy a kályha tűztere kb. fél méterre a padlószint felett volt. A rekonstrukció során mi is hasonló magasságú padkákat tételeztünk fel. A kályha oldala és a fal közötti zug neve „kuckó". Az alföldi kályhákon már a késő középkorban megfigyelhető ennek következetes alkalmazása. A Dunántúlról kevesebb adat áll rendelkezésünkre, de a népi analógiák alapján feltételezhetjük, hogy a padkás kályháknak is volt kuckója. A rekonstrukció során a kályhákat kuckóval képzeltük el, ami azt is jelenti, hogy a kályhák nem szorosan a sarokba épültek, hanem attól egy kicsit távolabb helyezkedtek el. Az alsó szögletes rész és a felső hengeres test között volt a kályha válla, melyet elsősorban a két rész közötti formai különbség hangsúlyozott. Maga a középső párkány viszonylag hangsúlytalan volt, felfelé szűkülő profiljával, kis keresztmetszetével csak a díszítés szerepét látta el. Az „A" kályhánál a felső rész átmérője és az alsó rész szélessége között csak 2-2 cm méretkülönbség volt. Mint már említettük, a kályhák felső részének keskenyebb fala volt. (Az itt alkalmazott tál alakú csempék mélysége lOcm.) Az egymásra kerülő sorok rekonstrukciójánál számolnunk kell a paraszti gyakorlatból ismert szűkítés jelenségével, ami azt jelenti, hogy a felsőbb sorokat mindig fél csempével szűkebbre rakják, hogy a sokszög sarkai ne álljanak előrébb, mint az alsó sor csempéi. Ennek elsősorban esztétikai okai vannak. Könnyen előfordulhat, hogy az A-B/4. típus tál alakú félcsempéje éppen ilyen feladatot látott el. A rekonstrukció fontos részét képezte az oromzatok vizsgálata. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy „B" kályha tetejét a paraszti analógiákból is jól ismert pártázat szegélyezte. Az ilyen pártázatokat a 15. századtól egészen a 20. századig nyomon követhetjük, mint a korongolt kályhák egyik jellegzetességét. Több gondot okozott azonban az „A" kályha oromzatának rekonstrukciója. A négy típusba tartozó, de egymással rokon oromcsempék halmaza több kályha tetejére is elegendőnek tűnt. A megoldás kulcsát az eredeti sárpárkányok elemzése adta. A felső párkány töredékéből tudtuk, hogy a háromszögletű csempék egyszer a talpukra, egyszer a csúcsukra állítva alkottak zárt rendszerű oromzatot. Mivel kétfajta háromszögletű csempénk volt, a mérműves és az üres változat különböző kombinációival próbálkoztunk. Esztétikailag a legjobb kompozíciót a talpára állított mérműves csempék közé csúcsával beillesztett üres tál alakú csempék variációja adta. Nem lehetett a zárt oromcsempék sorába illeszteni a felépítménnyel ellátott háromszögletű csempéket (lovagfejes és tornyos csempék). A rajtuk talált illetve a hozzájuk tartozó sárpárkányok vizsgálata alapján tudjuk, hogy ezekhez nem csatlakozott másik csempe, tehát a kályha tetején szabadon álltak. Abból a tényből, hogy csak egy-egy példány töredékei kerültek elő, arra következtettünk, hogy ezek nem lehettek sűrűn egymás mellett felállítva, hanem ritkán helyezkedtek el. Helyük nem lehetett máshol, mint a kályha legtetején, a zárt oromcsempesor felett. Rekonstrukciónkban a kétszer tizenkét csempéből álló oromzat négy fő pontjára helyeztük őket. Itt kell megemlítenünk, hogy az oromzat rekonstrukciójánál csak a tizenkettes elrendezés eredményezett olyan kiosztást, amelyben a kályha elejére és oldalára is szimmetrikusan lehetett a felső csempéket felrakni. Az ásatáskor talált háromszögletű csempék száma tízre tehető, tehát nagy a valószínűsége annak, hogy az eredeti oromzat is tizenkettes elrendezésű volt. A teljesség kedvéért szeretnénk bemutatni a kályhaoromzatoknak még egy - elméletileg lehetséges - változatát is. Az összes oromcsempe és a sárpárkányok által támasztott követelményeknek megfelel még egy olyan megoldás is, amelynél a háromszögletű csempék zárt sorára kerül a pártázat, de 4-5 cm-rel hátrább, mint a felső párkány széle, hiszen ezen ilyen nyomokat nem találtunk. Ebben az esetben a másik kályha teteje csak fűrészfogasan felrakott oromcsempékből állna. (14. kép.) Ezeknek a változatoknak azonban a valószínűsége rendkívül kevés, létezésüket az egyes csempékből rendelkezésünkre álló mennyiségek sem támasztják alá. A kályhák tetejének fedésére nincsenek konkrét adataink. A pártázatos kályha valószínűleg vízszintes tetővel zárult, de a másik kályha esetében felmerülhet a kupolás tető gondolata. A faluásatások leletei között nagy mennyiségben szerepelnek azok a hagyma alakú kályhacsempék, melyekről feltételezzük, hogy a kályhák kupolájában voltak. Kupolás tető töredékei kerültek elő több várásatás anyagából is.

31 A rekonstrukció utolsó lépése volt a kályha külalakjá-