Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)
Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében
dunk a vályog és vert fal elterjedéséről. Kevesebb információval rendelkezünk viszont a nagyobb múltú egyéb sárfalakról. Sárfalak A sárfalazás technikája a régi irodalomban, többnyire a 19. század közepéig rejtve marad. A 18. századi baranyai följegyzések mindössze utalnak a rakott sárfal déli, Siklós vidéki és drávaszögi elterjedésére. 138 Széchényi Ferenc 1805-ben fogalmazott és somogyi birtokain bevezetett Rendeléseiben előírja, hogy: „Iparkodjanak a Jobbágyok, . . ., házaikat tömésből vagy fetske rakásból és nem fából tsinálni, ..." Ebben a fölsorolásban a fecskerakás már külön falféleségként szerepel. Az ezt követő években a marcali és csokonyai uradalom jobbágyait következetesen arra utasítják, hogy építsenek fecskerakással vagy vályogfallal, ehhez az uradalom pénzért alapozó téglát is juttat. 139 A rendelésekben azt is olvashatjuk továbbá, hogy a német jobbágyok, a köröshegyi és marcali lakosok már ekkor, 1805-ben sárból kezdik házaikat építeni. A múlt század közepén fölvett paraszti inventáriumokban Somogy megyében egyremásra jelentkezik a „sárbul rakott" jelző a tömés és vályog megjelölések mellett. 140 1857-ben Csorba József is megemlíti a somogyi talpas sövényházak és a tömés mellett a „ . . . sok szalmával kevert, 's taposott fecskerakást". 141 A 20. század eleji néprajzi leírások a Balaton mellékén és általában Somogy megyében határozottan megkülönböztetik a rakott sárfalat a másfajta földfalaktól. 142 Csánki Dezső a sárfalat a következőképpen jellemzi: „ . . . a sarat sok törekkel keverték és a jól összetaposott sáranyagot, azon nedvesen, vasvillával rakták fallá. Ez volt az ú. n. fecskerakás." Azt is elmondja azonban, hogy ez a fajta építkezés már csaknem megszűnt a megyében. 143 Talán éppen korai elmúlása az oka annak, hogy a néprajzi kutatások kevés figyelmet szenteltek neki. Déldunántúli elterjedését és fajtáit ma már csak nehezen és hiányosan tudjuk rekonstruálni. A Néprajzi Atlasz alapján megrajzolt elterjedési térkép szerint 1900 körül a Délnyugat-Dunántúlon volt számottevő. 144 Más kutatásokból és gyűjtésekből szélesebb elterjedésre következtethetünk. Legtöbb adatunk Tolna megye északi feléből, a Mezőfölddel összefüggő vagy határos területekről származik. Felsőnyék, Pincehely, Dunaföldvár és Paks között szinte mindegyik faluban megörökítették. 145 Somogyban gyakori volt a Balaton-parton, Zselic északi szélén és a Dráva-parton (Péterhida, Drávaszentes). Baranyában előfordult a Mecsek keleti lejtőin, Kővágószöllős és Pécsvárad környékén, a tolnai megyehatáron innen és túl egyes magyar és német falvakban (Györe, Szebény) meg a belső-drávaszögi Várdarócon. Több helyen felderítették Zala és Somogy határterületén, Garabonc, Szőkedencs, Surd 146 vidékén, ahol a göcseji és hetési építkezéshez kapcsolódik. Azokban a baranyai falvakban, melyekben a vert fallal és a vályoggal egy időben is létezett, az adatközlők mindenütt a legrégibb falazási módnak minősítették. 147 A sárfalnak három fő változata és több átmeneti formája van. Legközismertebb a rakott sárfal, amit egyszerűen sárfalnak neveznek. Elterjedési területe egybeesik a vert faléval, de szűkebb annál. Elsősorban Tolna megyében, a Balaton körzetében és Belső-Somogy déli részén alkalmazták. Jól előkészített, megdolgozott sárból készült. Agyagos föld jó hozzá. A földet fölvágják, szalmával vagy törekkel és polyvával keverik, locsolják, majd megtapossák, leggyakrabban lóval tipratják, közben kapával szükség szerint átvágják, keverik. Akkor megfelelő, ha a taposó lábára már nem ragad rá, és ráállva az embert megbírja. A sárból aztán villával fölrakják a falat, döngölt alapra vagy alap nélkül, általában három sorban. Minden fogás után hagyják száradni, rokkanni 3-4 napig, néha egy hétig is. Az ilyen fal vastagabb a másfajta földfalaknál, Dunaföldvárott például 70-80 cm volt. 148 A villával rakott sárfal országszerte azonos módon készült, Fejér megyétől Pest megyén át Hajdúdorogig. Megfelelő szakismerettel és gyakorlattal rendelkező specialisták keze alatt a fal gyorsan magasodik. A szegénység mellett bizonyára éppen ez a termelékenység tartotta életben Heves megyében az 1960-as évekig, Pest megyében Budakalászon napjainkig. 149 Szennán (Somogy m.) gazdasági épületeket építettek olyan fecskerakással, amit karókkal merevítettek. Egy sor karót beállítottak a földbe, majd közeit és két oldalát megrakták az előbb leírt módon elkészített sárral, amikor a 70-80 cm magas karók tetejéhez értek, a karók közé újabb rövid husángokat „ültettek", s késedelem nélkül folytatták a falazást. 150 Nem ismerjük ennek a falhúzásnak a további részleteit. Úgy látszik, hogy igen közel áll a karós sárfalhoz, de mégis különbözik tőle, mégpedig abban, hogy a rövid dorongok csupán erősítik a falat, melynek domináns eleme a szalmás sár. Olyan átmeneti formának látszik, melynél még nem bíznak abban, hogy a sár megtartja önmagát. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy hagyományosan faépítkezésű területről van szó.) - Igen tanulságos egyúttal megfigyelni Somogy megyében a fecskerakás név tartalmának változását. Az előbbiek mellett alkalmazták a fonott sövényre, Zselicben és Belső-Somogyban pedig a karóközös talpas ház falát értették rajta. 151 A terminus állandósága talán a föld kezelésének és aprólékos fölrakásának azonosságát tükrözi. A sárfalak közül valószínűleg legrégibb a göngyöleges sárfal, amelynek emlékével már csak a terület szélein találkozhatunk. Tolna megyéből egyetlen helyről ismerjük, a Mezőföld szélén lévő Bikácsról. Neve itt csombolyag volt. 152 Somogy megye nyugati határán, Szőkedencsről tudunk róla. 153 Gazdagabban adatolt Zala megye déli részén (Garabonc, Surd 154 ). Göcsejből Gönczi Ferenc mórozott fal néven közli, ugyanarról a tájról, Mikekarácsonyfáról Barabás Jenő számol be az emberfejnyi gombócokból rakott mór/a/ról. 155 Ez a fajta mórfal föllelhető a Nyugat-Dunántúlon egészen a Kisalföldig, ahol az ún. muglifaP 56 készítése hasonló módon történt. Magunk Zala megye északi határa közelében Hosztóton és Csabrendeken (Veszprém m.) gyűjtöttünk adatokat 20. század eleji készítéséről. Hosztóton elmondták, hogy az előzőekben leírt módon megdolgozott sárból villával kiszakítottak egy darabot, és a földre hintett törekbe, polyvába hengergették, majd az így nyert 20-25 cm átmérőjű gombócokat villával rakták fallá. Ezt nevezték mórfalnak. ]57 A mórfal írott forrásainkban a 18. század elejétől szerepel. Az osztrák-bajor eredetű mór szó sár falazóanyagot jelent. Korai tartalma valószínűleg sárgombócos falra vonatkozott: ilyen lehetett a Vas megyei Karakón 1733-ban fölbecsült, árendás
