Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - BALÁZS GYÖRGY: Történeti források a vámosoroszi szárazmalomról

Balázs György TÖRTÉNETI FORRÁSOK A VÁMOSOROSZI SZÁRAZMALOMRÓL A vámosoroszi szárazmalom nem ismeretlen a szakirodalomban: NAGY Gyula 1959-ben részletesen ismertette.

1 Tanulmánya bevezetőjében tervbe vette a még meglévő szárazmalmok felkutatását, tanulmányozását, távolabbi célként a magyarországi szárazmalmok monográfiájának megírását jelölte meg. A szárazmalmok kutatását néprajzi és ipartörténeti szempontból egyaránt fontosnak tartotta. Érdeklődése kiterjedt a „népies iparághoz" kapcsolódó gazdag szókincsanyag, a malmokhoz fűződő népszokások, a falu életében vitt szerepük, a molnárok élete, céhszervezete kutatására.

2 Korábban a szarvasi szárazmalomról írt tanulmányt,

3 majd a mekényesi olajütő szárazmalom feldolgozását adta közre.

4 A Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában lévő gyűjtései, kéziratai e konkrét objektumokhoz kapcsolódókon túl

5 (könyvészeti kijegyzések,

6 helyszíni gyűjtések több községből,

7 ikonográfiái helyek kijegyzése

8 stb.) a magyarországi szárazmalmok monográfiájának körvonalait rajzolják ki. NAGY Gyula érdeme, hogy a vámosoroszi szárazmalom elkerülte a pusztulást. Kérésére a malmot 1955-ben egy építészcsoport felmérte (Gilyén N. Ott É., Ráth Gy.)

9

, majd a veszélyessé vált épületet az Országos Műemléki Felügyelőség 1957-ben elbontatta. Ezt követően a Néprajzi Múzeum a felépítendő Falumúzeum (ma Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre) számára a helyi református egyház tulajdonát képező szárazmalmot megvásárolta. A malom a múzeum Felső-Tisza-vidékét bemutató épületcsoportjában épült fel. NAGY Gyula tanulmányában a meghajtó és őrlőszerkezet, valamint az olajütő részletes ismertetését olvashatjuk. Leírja - adatközlőkre támaszkodva - a malom és az olajütő működését, a köleshántolás menetét, röviden a malom társadalmi szerepét is említi. A malom történetéről ennyit jegyez meg: „A református egyház tulajdona. A malmot az egyház 1846-ban használtan vette a csegöldi uradalomtól. Onnan szállították át Vámosorosziba."

111 NAGY Gyula forrása a malom vásárlásáról KISS Kálmán egyháztörténeti munkája, melyben konkrét forrás megjelölése nélkül ez áll: . . .„Van még az egyháznak egy vályogból készült zsindelyes magtára is a papitelken s egy szárazmalma a tanítóilak közelében az utczán; mely utóbbi 1846-ban vétetett".

11 Kézenfekvő volt a feltételezés, hogy KISS Kálmán a parochiális iratanyagban talált erre vonatkozó feljegyzéseket. Ezt követően GÖNYEI Sándor tesz említést többek között (Gebe, Szatmárcseke) a vámosoroszi szárazmalomról.

12 NAGY Gyula leírását, s a tanulmányban közölt felmérést veszi alapul PONGRÁCZ Pál a Régi malomépítészet c. könyvében, a szárazmalmokról szóló fejezetben,

13 valamint Gilyén N.-Mendele F.-Tóth J. a Felső-Tisza-vidék népi építészetében.

14 1977-78-79-ben több ízben kutattunk az egyházközségi iratanyagban

15 SABJÁN Tibor és SZÁLAI András építészekkel. Az ott talált források, melyek a református egyházközség gazdasági életére, ezen belül a szárazmalom történetére is fényt vetnek, s a helyszíni gyűjtések során pontosított (és a történeti anyaggal összevetett) néprajzi adatok feldolgozása a NAGY Gyula által leírottakat szerencsésen kiegészítik, helyenként módosítják. /. Malomjog, malomhelyek és malomtípusok Szatmárban Mint láttuk, a szárazmalom a református egyházközség, tehát egy közösség tulajdona volt, s a Vámosoroszi eklézsia nem állt egyedül mint malomtulajdonos; a 18. századtól vannak írott adataink a Felső-Tisza-vidéki református egyházközségek malomtartásáról. Hogyan szerezhették meg az abban az időben többnyire üldözött református közösségek a királyi kisebb haszonvételek körébe tartozó jogokat? A malomtartás joga a jura regalia minora (Jura Curialia) körébe tartozott az italmérési vagy korcsmáltatási, a mészárszéki vagy húsvágatási és -méretési, a halászati, a boltbérszedési, pálinkafőzési, a tégla- és mészégetési, kővágási, agyagbányászati és fövenyásási, a rév és vám, valamint a vásártartási (piac) joggal együtt, s mint a földesúri joggal összekapcsolt haszonvételek, magánjogi jellegű.

16 Ezek a haszonvételek eredetileg a királyt illették, de szemben a regalia majora körébe tartozó és elidegeníthetetlen jogokkal (bánya- és sóregale, postaés vámjog, vadászati, pénzverési jog), előbbiek törvényes úton - törvény, kiváltság, vagy elbirtoklás útján átruházhatók a jogélvezőre (a földesúrra) és a nemesi birtokjog részeivé, majd tartozékaivá lettek, s ennek tulajdonjoga folytán illették meg a földesurat. A malomjogot egykor mint kizárólagos földesúri jogot, malmok tartása révén gyakorolták,

17 s a használatuk után megállapított vámot szedték. Később az adomány, kiváltság által jogosítottakon kívül mások is állítottak, tartottak fenn malmokat, de mindenkor a jogosítottak engedelmével, s azoknak fizetett bizonyos díj után.

18 A földesúr engedélyét megváltva, így a jobbágyoknak is lehetett malmuk, használatát elnyerhették egyes községek, városi polgárok is, s ezt a jogot a mindenkori földesúrnak tiszteletben kellett tartania, „az őrlés jogosulatlan gyakorlása" esetén azonban jogában állott a malmot a törvényszerű eljárás mellett kisajátítani, kibecsültetni.

19 A tulajdonjogi különbségek az adózás során különültek el a „jobbágymalom" és a „földesűri malom" között: 1563. „. . . azok a molnárok és kézművesek is, a kik nem földesuruk zsoldjában szolgálnak, az adó fizetésére kötelezettek és reá szorítottak legyenek".

20