Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Tanulmányok - HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a Gerecse hegységben különös tekintettel a kőfejtők barlanglakásaira
log tették meg. Az 1930-as évek végétől kezdtek kerékpárokat használni, de akkor sem mindenki, sokan továbbra is gyalog jártak. így volt ez 1949-ig, amikor naponta közlekedő munkásbuszjáratot indítottak a falu és a kőbányák között. Az egy-egy hetes távollétek ideje alatt a tardosbányai kőfejtők a süttői kőbányákban, vagy azok közelében lévő barlanglakásokban laktak („Nem törődtek akkor a munkással, hogy hol eszik, hol lakik, hol alszik. Csak jöjjön dolgozni és reggeltől fájrontig dolgozzon."), csak egy bányában (Müller-bánya) állt rendelkezésükre fennálló falú épület is. Minden süttői kőbányában voltak barlanglakások, az ott dolgozó munkások számától függően némelyikben sok. Ezek többsége már nem látható. Egy részüket a meddőhányó temette be (pl. Gazda-bánya), más részük bejárata beomlott (pl. Diósvölgyi-bánya, Keszli-bánya). Néhányat rendbe hoztak és ma raktárként hasznosítanak (pl. Müllerbánya). Az alábbiakban a még meglévő barlanglakások leírását adom saját megfigyeléseim és tardosbányai adatközlők elmondása alapján. Ezek a következők: Diósvölgyi-bánya 1., 2., 3. számú barlanglakás (a továbbiakban: Dv—1, Dv—2, Dv—-3), Keszli-bánya 1., 2., 3., 4., 5. számú barlanglakás (a továbbiakban: K—1, K—2, K—3, K—4, K—5). A tanulmányozott és felmért barlanglakások közül 6 jó, eredeti állapotban maradt meg, 2 (Dv—2, K—4) már igen rossz, omladozott állapotban van. A kőfejtők által gunyhónak (néha, ritkábban pincének) nevezett lakóhelyeket kivétel nélkül az édesvízi mészkőre 4—8 m vastagságban települő löszbe vájták. Századunkban ilyeneket a kőfejtők már nem (vagy csak ritkán) csináltak, hanem használták az elődeik által csákányokkal, ásókkal, lapátokkal készített gunyhókat. Készítésük ideje a 19. század közepére, második felére tehető. Akkor voltak ugyanis a nagy bányanyitások, illetve újra nyitások. Pl. a Diósvölgyi-bányában 1845-ben, a Harasztibányában 1860-ban, a Keszli-bányában 1880-ban kezdték meg a nagyarányú termelést. 49 Az egyik gunyhó (Dv—1) falába karcolva az 1885-ös évszám látható. A 8 barlanglakás közül 7 alaprajza téglalap-, egyé (Dv—1) pedig L-alakú és mindegyik boltozatos kiképzésű. Ajtók már egyik gunyhón sincsenek, azonban használatuk idején többségük rendelkezett ajtóval. Az egyikben (Dv—1) a bejárati rész kővel van kiboltozva. Az ajtók fából készültek, némelyiken 30—40 cm nagyságú ablak is volt. Néhány gunyhónak nem volt faajtaja, ezeknél azt kukoricakóróval helyettesítették: 3—4 kéve kukoricakóróx több helyen összekötöttek és azt tették a bejárathoz („Nem köllött félni, hogy valaki valamit ellop, mert nem volt mit ellopni."). Minden barlanglakásban volt tüzelőberendezés. Ezeknek két típusát lehetett megfigyelni: a. A bejárat közvetlen közelében (a jobb, vagy a bal oldalon) üregeket mélyítettek a tűzhelyeknek, amely pl. kis pléhkályha, vagy sparhelt volt. Sparheltnak nevezték a némileg megfaragott kövekből vagy téglából összerakott, sárral összeragasztott tűzhelyet is. Ezek tetejére vaslapot helyeztek. A füst elvezetése oldalirányban, a bejárat mellett fúrt lyukon keresztül történt. Az ajtók mellett mélyített boltozatos üregek még több gunyhóban látszanak (Dv—2, Dv—3, K—1, K—2), a tűzhelye lenek viszont már csak a maradványai (kövek, téglák) láthatóak (K—2). b. Egy gunyhóban (Dv—1) a tüzelőberendezés nem a bejárat közvetlen közelében állt, hanem némileg beljebb. Itt még ép a tűzhely, látszik, hogy helyben bányászott kőből készítették. A kissé megfaragott, alakított köveket pelyvás sárral cementálták össze. A tanulmányozottak közül ez volt az egyetlen gunyhó, amelyből a füstelvezetés függőleges irányban történt, a löszbe faragott boltozatos üregen és egy ahhoz csatlakozó lyukon keresztül. A tűzhely feletti füstelvezető lyukon kívül a barlanglakás végében még egy lyuk vezet függőleges irányban a felszínre, ami valószínűleg a szellőztetést, a terjengő füst jobb elvezetését szolgálta. Szinte minden gunyhó falán (de a Dv—l-ben, Dv—3ban, K—2-ben különösen) vastag füst- és koromlerakódás látszik, bizonyságaként annak, hogy a füstelvezetés korántsem volt tökéletes. Ezt az adatközlők is megerősítették, akik elmondták, hogy „Sokszor olyan füst volt, hogy alig lehetett látni.", „Mindenkinek a ruhája, meg a teste csupa füst volt." Nyilván a füst- és koromlerakódások miatt is volt, hogy némelyik gúnyból meszeléssel, festéssel próbálták tisztábbá, egészségesebbé tenni. Fehér meszelés és világosszürke festés nyomai néhol (Dv—2, Dv—3, K—4) ma is megfigyelhetők. Fekvés, alvás céljára némelyik barlanglakásban (K—1, K—2, K—3, K—4) löszből fekvőpadkákat faragtak ki. Ezek mindenütt a bejárattal szemben állnak. Az egyik gunyhóban (K—1) külön kis hálóüreget is kialakítottak. E padkákat priccsnek vagy fődpriccsnek nevezik. Voltak fapriccsek is, amelyek kb. 50 cm magasságú faguglikra rakott, erősített deszkákból készültek. Amelyik gunyhóban nem volt prices, azokban az egyik oldalon végig és a végében a földön aludtak. Némelyik barlanglakásban a fekvőpadkán, illetve a földön szalmamaradványok látszanak (Dv—2, K—1). A legtöbb helyen (Dv—2, Dv—3, K—2, K—3, K—4, K—5) löszből kifaragott ülőpadkák is vannak a bejárattal szemben (Dv—2, K—5), az egyik (K—3), vagy mindkét oldalon (K—2). Némelyik úgy van kifaragva, hogy a támaszkodó rész íves, az emberi hát vonalát követi (K—2). Az egyik gunyhóban (Dv—3) kb. 50 cm magasságban olyan bemélyítés látható a falon, amely feltehetően padként használt deszka elhelyezésére, rögzítésére szolgált. Minden gunyhóban, a földtől különböző magasságban, változó számú, különféle alakú és méretű tárolófülke van a falakba mélyítve. Ezeket vakablakoknak is nevezik. Az egyik nagyméretű tárolófülke alsó részére faragott kőlapot helyeztek (Dv—1), másutt (K—2) több olyan tárolófülke is van, amelyekbe belül még kisebb lyukakat is mélyítettek. Egy helyen (K—1) olyan vájat látszik a falban (kb. fejmagasságban), amely feltehetően polc elhelyezésére szolgált. Egyes helyeken (pl. Dv—3) kis lyukak is láthatók a falban, amelyekbe ruhatartó fadarabokat szúrtak. A barlanglakások falán több helyen (Dv—1, Dv—3, K—2, K—4) bekarcolt feliratok, nevek, monogrammok, évszámok (a legrégebbi: 1885, Dv—1) is megfigyelhetők, itt-ott ruhafoszlányok, lábbelimaradványok is megmaradtak.
