Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - KURUCZ ENIKŐ: Anyag, szerkezet és technika Konyár népi építészetében

szűnt. Ez azonban nem jelentett törést az építkezés fejlődésében, mert igen közel Derecskén és Pocsajon is jól felszerelt telepek működtek. Mind a helybeliek, mind a távolabbiak épület- és tűzifát is árultak. A derecskéiben és a pocsajiban más építőanyagokat (téglát, cserepet, nyílászárókat) is tartottak. A mocsarak lecsapolása előtt szinte kizárólag náddal fedték a házakat, melynek minőségéről az előzőekben már szóltunk. A nádhoz hasonlóan alkalmazták a zsúpot is. Vidékünkön csak egy zsúpfélét ismernek. A kicsépelt rozscsomót a száránál kötik össze és a fejrészével felfelé helyezik a tetőre. Az 1930-as évektől már egyáltalán nem használták. Szalmatetőt (boglyatetőt) néhány kisebb melléképület, főként az ólak fedéséhez használtak. A fa- és zsindelytető egyáltalán nem terjedt el. Mint azt a népszámlálási adatok is bizonyítják egyetlen ilyen lakóház állt, de ez 1935-ben leégett.

13 A cserép rövid idő alatt tért hódított. Ennek legfőbb oka a már többszörösen említett környezeti változásban kereshető. Gyors terjedésének a nád minőségi romlásán kívül az egyre szigorúbbá váló tüzrendészeti előírások is kedveztek.

14 A cserepet szintén a derecskéi és a pocsaji fatelepről szerezték be. Néhány régebbi lakóházon hódfarkas cserepet találunk. A melléképületek egy részét is ezzel fedték, de ez már bontott anyag volt. Az újabb szögletes cserepek közül kettőt ismertek. Egyik a hazai cserép, ez fehér színű, könnyen törik. Nem nagyon kedvelték. A másik a bon cserép, piros színű, és szépen kong. Erősebb, mint a hazai. Annak ellenére, hogy a terület építőanyagban nem túl gazdag a meglévő anyagokat sokféleképpen használták: részint önállóan, részint egymással kombinálva. 2. Technikák, szerkezetek A faluban több építőmester is volt. Aki tehette már e század elején is hívott kőművest és ácsot, hogy irányítsa a munkát. A kőműves jelölte ki az alap helyét, rakta fel a falakat. Csak a tégla részek építését végezte, a vályogfalat már az ő irányítása nélkül cigányok csinálták. Ő rakta még a kéményt, a boltíveket és az utcai házvéget pucolta be. A faluban több építőmester is volt. Legjobban Aranyi Józsefet és Ferenczi Istvánt kedvelték. A tehetősebbek Derecskéről hívták Iklódi mestert, aki már segédet is hozott magával. A tetőszerkezetet, a nagykaput és sok esetben a nyílászárókat is ács készítette. Ács dinasztiák voltak, akik egymástól tanulták a mesterséget (Bazsa és Varga családok). Az igényesebb nyílászárókat asztalos csinálta. Szabó Ferenc volt a falu legkeresettebb asztalosa. Az épületnek az építőanyagok szempontjából leggyorsabban változó része az alapozás és a tetőfedés. Az első teendő a ház helyének kijelölése. A lakóházak nagy részét vagy teljesen az utcafrontra építették a kerítéssel egyvonalba, vagy az utca felől néhány méternyi virágoskertet hagytak ki. A mélyebben fekvő területeken (pl. a Szigeten) a lakóházak helyét meghordták. így az utcaszinthez mérten magasabb partoldal alakult ki. A töltéshez az utca vagy a vályogvető gödrök anyagát használták fel. A hordott töltést ledöngölték és az utcára lejtősen képezték ki. Levéltári anyagból tudjuk, hogy az Eszterházy-uradalom intézője bontatott le olyan lakóházat, mely nem az előírásoknak megfelelően épült.

15 Az építkezés szabályozására tehát már a múlt században is történtek intézkedések, bár ezeket az építők nem hajtották maradéktalanul végre. Korábban a ház helyén a földet egyszerűen csak elegyengették és jól megtaposták. Erre került a falazat. Ennek egy fejlettebb formája volt, amikor a lakóház alaprajzának megfelelően kb. 1/2 m mély és ugyanilyen széles árkot ástak, és ebbe agyagot döngöltek. A tégla megjelenésével az alapozás technikája is megváltozott. A téglaalapot a földbe süllyesztették 40—50 cm-re és ugyanennyire hozták fel a padlószint fölé is. Ma már az építészeti rendeletek előírják, hogy mindegyik háznak beton alapot kell készíteni.

16 Mivel a lakóházak építése minden időben igen nagy családi esemény volt a falusi ember életében, kezdetét és végét ünnepélyes aktusok kísérték. A fundamentum elkészítése után a község papja a család jelenlétében megáldotta a kezdődő munkát. A fundamentumba, illetve a falazatba ilyenkor emléktárgyakat helyeztek el. Több adatközlő emlékszik arra, hogy a ház építésekor „valamilyen írást" tettek a falba.

17 Ezeket az utcai fal sarkába, vagy a fal közepébe helyezték el. A szokást tovább folytatták a téglaalapú épületeknél is. Az íráson kívül az akkor forgalomban lévő pénzt és érméket is raktak a falba. A falba rejtett írások közül eddig csak egy került elő. Ez sem lakóház, hanem istálló falából. (A mai Rákóczi út 60. szám alatt 1900-ban építtette Farkas Ferenc az istállóját, s ennek falából 1967-ben bontáskor került elő.)

18 Rajta van a tulajdonos neve, az építés ideje, a telek ára, valamint az építésben résztvevők neve. Kultikus jelentéssel bíró tárgyakra nem derült fény vizsgálataink során. A falazatok közül először a nád (vagy valamilyen más növényi anyag) és sár keverésével készült már említett technikákat vesszük részletes vizsgálat alá. Közülük elsősorban a nádpatics falú építmények érdemelnek különös figyelmet. Ma már ezzel a technikával készült épület nincs a faluban, de a múlt század 60-as éveiig igen gyakori volt. Egy 1652-es adóösszeírás szerint a házak jelentős része nádfalú és nádtetős épület volt.

19 A konyári nádpatics építkezés sok hasonlóságot mutat a sárrétihez,

20 de alapvető eltérések is vannak. Vizsgált területünkön a sarkokon gerenda vastagságú oszlopokat ástak le a földbe. Ezek voltak a ház tartópillérei. A veres nád kipusztulása után a vékonyabb nádból egy maroknyit összefogtak, végeit Összeillesztették, hogy egyenesen álljon. 220—230 cm hosszúra vágták. Ez lett a fal magassága. Ezután a kötegeket 3—4 helyen gyékénnyel jó szorosra összekötözték. Ezeket a nádkötegeket állították le a földbe egymástól 10—15 cm távolságra. Ekkor kezdték a pévás sarat rakni, és amikor egy arasznyi magasságot elértek ráfektették keresztben a következő nádköteget, melyet a függőlegeshez gyékénnyel jó erősen odakötöztek. Ezután újra a sár következett. A fal váza tehát egy nádrácsozat volt, melyet betapasztottak. A nádrács technikáját ismerjük még Püspökladányból és a Nagykunságról is.

21 Míg ezeknél a rácsozat függőleges és vízszintes része előre elkészült, s ezután tapasztották be, addig Konyáron csak a rács függőleges tartókévéit építet-