Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

17. kép. b. utcai homlokzat valamint kocsiszín található. A cselédlakás konyhájában — a gazdaházzal ellentélben — megmaradt a hagyományos tüzelőberendezés. A fülöpszállási épület-együttes berendezésében a cselédet tartó nagygazda életmódját kívánjuk bemutatni. Az épületek telken való elhelyezése, a lakóház szép arányai, ívelt tornácoszlopsora a Duna—Tisza köze rangos mezővárosi építkezésének hagyományait őrzi.

61 3. Mezővárosi tér települési egység: Baja: Az alföldi mezőváros tájegységben kialakított tér egyik sarkán kívánjuk elhelyezni azt az időközben többszörösen átalakított épületet, melynek a 19. század második felére jellemző állapotát rekonstruálhatjuk. Az eklektikus, vakolatdíszes homlokzatú lakóház építtetőjét és az építés pontos dátumát ugyan nem ismerjük, de egy 1842-ből származó térkép tanúsága szerint már nagyjából a jelenkorihoz hasonló elhelyezkedésű volt. 1850—1860 között került egy szerb gabonakereskedő tulajdonába. Valószínűleg ekkor alakították ki a gabonatároló padlást, s több kisebb változtatást is végeztek az épületen. Az „L" alaprajzú épület rövidebb szárnyát egy gyalogos kapubejáró osztja két részre. Jobb oldalon egy szoba-konyhás lakórész (eredeti funkciójában személyzeti lakás), bal oldalon négy szoba, egy konyha és több kamra található, melyeket az udvari fronton boltíves tornác kapcsol össze. A vegyes — tégla és vályog — falazatú épület kötőgerendás, kétállószékes tetőszerkezet megoldásában képzett ács munkájára vall. Héjazata hódfarkú cserép. Eredeti tüzelőberendezéseire további kutatás szükséges, feltételezhető, hogy a konyha melletti szobák kályháinak (cserép vagy öntöttvas) füstje a konyhai kéménybe csatlakozott, a különálló szobák cserépkályháit a tornácról fűtötték. A lakóház berendezésében — ismerve a dunai gabonaszállításban fontos szerepet játszó Baja helyét — a múzeumi bemutatás során a ház életének azt a virágzó korszakát kívánjuk felidézni, mely a gabonakonjunktúra idejére tehető. A mezővárosi polgárság lakáskultúrájának mintegy felső szintjeként, a korszakban jellemző műbútorasztalos, Steindl bútorral, és polgári ízlésre utaló tárgyakkal, gazdag kereskedő-polgár otthon miliőjét kívánjuk megvalósítani.

62 Szentes: Az épület több funkciót látott el egyszerre: először lakást biztosított egy kalapos mesternek és családjának, másodszor az épület udvari frontjának leghátsó, nagyméretű helyiségében alakították ki a kalapos műhelyt, harmadszor az „L" alaprajzú épület utcai frontra néző kisebb helyiségeiben kapott elhelyezést az üzlet és a készáruraktár. Az „L" alaprajzú alápincézett ház végső formája három építési periódus eredménye. Alapozása, pincéje, tornác pillérei és boltívei égetett téglából, a felmenő falak vályogból készültek. Az utcai homlokzat eklektikus vakolatdíszítésű, a többi falsík fehérre meszelt. Az épület tetőszerkezete felújított állószékes, a nyeregtetőt cserép fedi. Az utcai frontot boltíves kocsi-kapu kapcsolja a szomszédos telekhez illetve épülethez, udvari homlokzatát síkmennyezetes pilléres-boltíves tornác tagolja, melynek mellvédjébe ülődeszkák vannak beépítve. A helyiségek részben mestergerendásak, részben síkmennyezetűek, a padozat föld, kőlap illetve deszkapadló. Az épületen kisebb-nagyobb átalakításokat végeztek, rekonstruálandó alaprajzi beosztása: az utcai kaputól indulva: készáruraktár—üzlethelyiségtiszta szoba—konyha—lakószoba—műhely. Azépület a családtagok visszaemlékezése szerint 1868-ban történt megvásárlása óta a Csuray-család tulajdona volt. A Csuray-család negyedíziglen visszamenőleg szentesi születésű, református vallású, kalapos dinasztia volt. Közel száz éven át hét kalapos mestert adott a városnak. A családnak a közeli Nagytőkén mintegy 10 hold körüli földje is volt, melyen kisebb tanya állt, ahol szerény méretű paraszti gazdálkodást folytattak. A 19. század utolsó évtizedeiben Csuray Mihály kalapos mester még a gyapjúkalap készítés kézműves hagyományai szerint dolgozott; maga és a segédei végezték a kalap készítés teljes munkáját, a nyers gyapjú előkészítésétől a végső formálásig, díszítésig. A gyapjúkalap készítésének archaikus eljárásait és munkaeszközeit magába foglaló teljes munkamenethez a felméréskor már elbontott külön épületek, épületrészek, helyiségek tartoztak. A felmért állapotok Csuray Mihály (és fia) kalapos mester műhelyének és üzletének azt a működési szakaszát jellemzik, amikor a mester már áttért a gyári tompok felhasználására, és a helyi árusításon túl jelentős vidéki vásározással tartotta fenn magát. A szentesi ház berendezése a hármas funkciónak megfelelően összetett. A készáruraktárban a falsíkok elé állított polcok dominálnak kész kalapokkal, előtérben kisebb munkaasztal, egy szalmavarrógép és egy támlás szék. Az üzlet berendezésében helyi asztalos készítette, szerény kivitelezésű, barna tónusú ún. erezett bútorzat a meghatározó: két kétrészes kalaptartó szekrény, alsó részén zárt, felső részén nyitott, polcain eladásra váró kalapokkal. A szekrények előtt eladó pult. Az egyik sarokban négyzetes, üvegezett, polcokkal tagolt ún. bemutató szekrény, a másik sarokban a falon tükör, kissé oldalt fogas, mellette szék és kisebb asztal. Az utcai ún. tiszta szobában a berendezés több elemének utalni kell a paraszti ősökre illetve rokonságra, valamint az iparos életmódra, de egészében véve polgári