Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Közlemények - JANOVICH ISTVÁN: A kártékony rovarok bioaktiv anyagainak felhasználása az ellenük való védekezésben
hál, így a farontóknál is a báb állapot követi, s csak ebből bújik ki a nemző. A fejlődésnek ezt a formáját teljes átalakulásnak nevezzük. (4. kép). Az álca melynek már merev kültakarója van, a bebábozódásig állandóan táplálkozva fejlődik, s emiatt többször vedlik. A farontó rovarok álcái fehérek, sárgák, csontszínűek. A feji rész mögött, esetleg még más területen is erős kitin dudorok találhatók. Ezek az ún. tolópárnák melyek a rágott menetekben való haladást teszik lehetővé. A pete lerakásából a kifejlett rovar megjelenéséig tartó fejlődési ciklust nemzedék vagy generáció váltásnak nevezzük. Ez fajonként változó (pl. szíjácsbogár évenként, az ácscincér 4 évenként ad új generációt). A múzeumi jelentőségű farontó rovaroknál két báb típus fordul elő : az ún. szabadbáb: (bogarak, darazsak), ahol a végtagok szabadon maradnak és az ún. fedett báb: (lepkék) itt a végtagokat egy speciális váladék a testhez ragasztja s az egész bábot egy hártyaburok fedi be, melyen a test körvonalai áttetszenek. A petékből kikelő álca fejlődésének ütemét a rágott faanyagban található fehérje és cukorszerű vegyületek menynyisége nagyban befolyásolja. A belső — hormonális — szabályozás ennek megfelelően hamarabb vagy később váltja ki az ún. postembrionális fejlődés végét lezáró bábulást. A farontó rovarok többsége — így a fő műtárgy- és épületkárosítók is — rajzással egybekötötten a faanyagon kívül párosodnak. Sajnos a kopogóbogárféléknek nincs határozott rajzási idejük, így áprilistól-augusztusig állandóan új nemzők bújhatnak elő. Előbbiek miatt szexuálatraktáns csapdák folyamatos alkalmazása nagy segítséget jelenthetne a velük szembeni védekezésben. c) Farontó rovarok kártétel szerinti csoportosítása A faanyag károsítása szempontjából a farontó rovarokat három csoportba soroljuk. Elsődleges károsítok: az élő ép, egészséges lábonálló faanyagokat támadják meg. (pl. cserebogarak, sok lepke faj, stb.) Másodlagos károsítok: a beteg, vagy kivágott rönk és farakodó területen tárolt faanyagot támadják meg. A farontó rovarok zöme ide tartozik (pl. díszbogarak, a legtöbb cincér, üvegszárnyú lepkék, fában költő szuvak, az ún. valódi szúbogarak, stb.). Néhány faj hosszabb generációváltási ideje miatt — ha a faanyagot viszonylag frissen építik be — épületekbe is bekerülhet (pl. kék fenyőcincér, ácscincér, nagy fadarázs). Harmadlagos károsítok: a kidöntött és részben már kiszáradt, a feldolgozott és beépített épület ill. bútoranyagot, az esetleg korhadó feldolgozott faanyagot támadják meg. Ide tartoznak a műemléki-múzeumi faanyagkárosítók. Két alcsoportot szokás megkülönböztetni: — Az ép egészséges faanyagban károsítok (pl. házi cincér, szíjácsbogár, falisztbogarak, az álszuvak : azon belül különösen a nagy- és kis kopogóbogár). — A gombák által bontott faanyagban károsítok (pl. ácscincér, farontó ormányosok, csuklyás kopogóbogár). Ha a felépítés — életmód — és kár szerinti csoportosítás jellemzőit figyelembe vesszük, úgy elmondható, hogy mintegy tíz alapvetően gyakran előforduló fajjal kell felvennünk a küzdelmet, ami ugyan nem könnyű, de a következőkben ismertetendő hasonló módszerek alkalmazása révén középtávon talán mégsem reménytelen. 4. kép. A szijácsbogár teljes átalakulásának fejlődési szakaszai. (Gyarmati—Igmándi—Pagony: Faanyagvédelem. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1975. p. 95. 67. ábra nyomán), a = pete, b = álca, c = báb, d = imágó (nemző). II. A bioaktiv anyagok A) Rovarhormonok A rovarhormonok olyan természetes bioaktiv anyagok, melyet az egyed saját szervezete termel ki, és abban is használódik fel mégpedig a szervrendszer és az élettevékenység szabályozása céljára. Előbbiek miatt az egyes rovarfajok saját hormonjait velük szemben alkalmazva mód nyílik a faj egyedeinek szervezetébe történő beavatkozásra. A jelenlegi biokémiai gyakorlat szerint a hormonok közül elsősorban az alábbiak állnak az érdeklődés középpontjában : 1. aktivációs, 2. vedlési 3. juvenális hormonok. Az utóbbiakon belül még megkülönböztetnek : 3.1. juveniális hormon — analógokat 3.2. anti-juvenális hormonokat. 1. Az aktivációs hormonok. A biológiai szerep tekintetében a legfontosabbak ugyanis a szervezet egész hormonrendszerének működését, ezek szabályozzák. Mint bonyolult információ átvivők, képesek (hogy csak néhány lényeges momentumot emeljünk ki) a fényperiódusról, hőmérsékletről, nedvességtartalomról és tápanyagmennyiségről kapott információkat egy genetikusan előre meghatározott kód szerint a legoptimálisabb fejlődési programm szolgálatába állítani, és így a szekréciós rendszer irányítása segítségével az egyedfejlődést a leghatékonyabban szolgálni. 2 Az előbbiek után talán nem meglepő, hogy ezek a bonyolult összetételű, nagymolekulájú vegyületek kémiai szerkezet tekintetében komplikáltak. így azután még kevés ismeret áll rendelkezésünkre felépítésükről, mert szerkezetük jórészt nem tisztázott, miáltal felhasználhatóságuk is inkább a jövő kutatási eredményeitől várható. Az aktivációs hormonokat (a továbbiakban AH) mai ismereteink szerint a kémiai jelleg alapján két típusba sorolják, úgymint: a) katekolamin jellegű vegyületek : (pl. dopamin, adrenalin, noradrenalin), melyek az AH kisebb csoportjának alkotói 3 .
