Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - SABJÁN TIBOR: Adatok a kályhásmesterségről I. (Völcsey Lajos, Dör)

Sabján Tibor ADATOK A KÁLYHÁSMESTERSÉGRŐL I. (VÖLCSEY LAJOS, DÖR) A hazai néprajzkutatás sajnos teljesen elhanyagolta kály­hásmesterségünk kutatását. Régészeti leletanyagot elemző tanulmányában Parádi Nándor írja le először a korongolt kályhaszem készítését. 1 Részletesebb, átfogóbb ismertetés hiányában a szakirodalom az ő adataira támaszkodva igyekszik a mesterséget bemutatni, illetve az egyes kályha­szemek készítésmódját rekonstruálni. 2 A kutatás elszalasztott lehetőségeire utalva írja Doma­novszky György: „a kályhásmesterség megismerésében ma már csak az ásatások és a levéltári kutatások hozhatnak további eredményeket." 3 Talán helyzetünk mégsem ennyire reménytelen ! A hiányosságok pótlása késztetett bennünket ennek a tanulmánysorozatnak a megindítására, melynek darabjaiban egy-egy fazekas illetve kályhás mesterségbeli tudását szeretnénk bemutatni. Célunk tehát a kályhacsempe készítésének és a kályha rakásának még lehetséges ismere­teit összegyűjteni és közzétenni, szem előtt tartva, hogy a kályhásmesterség kihalófélben van, tehát töredékes vagy hiányos adatok közzététele is fontos számunkra. A döri fazekasságról Sergő Erzsébet írt kétrészes tanul­mányt. 4 Ezekben a fazekasság technikai kérdéseit és a gyár­tott edény féleségeket ismerteti. A kályha készítésére nem tér ki, csak néhány helyen utal rá. Ismereteit idősebb Völ­csey Lajos fazekasmestertől gyűjti, akinek fia ifjabb Völ­csey Lajos ma az utolsó döri fazekas. 5 A mesterséget apjától és nagyapjától tanulta, szakiskolába nem járt. A kályha­készítés ismereteit is tőlük sajátította el, melyet a mai köve­telményeknek megfelelően maga fejlesztett tovább. Jelen dolgozatunkban munkája hagyományos eljárásait helyeztük előtérbe, röviden vázolva az újabb gyakorlati módszere­ket is. Természetesen a fazekasáru és a kályhacsempe előállí­tásának sok azonos művelete van. Az előbbieket Sergő Erzsébet tüzetesen feldolgozta munkájában, ezért a kályha­készítés leírásánál csak a technológia eltérő szakaszait is­mertetjük részletesen. 1. Az agyag előkészítése A döri fazekasok egykor a falu szélén bányászott agyagot használták fel, de Völcsey Lajos már a csornai téglagyárból hozott anyaggal dolgozik. A kályhának való agyag előkészítése ugyanúgy történik, mint az edényfélék esetében, de ezt annyira le kell soványí­tani, hogy éppen csak korongolni lehessen. Régen ezt úgy csinálták, hogy tiprás előtt 30% homokot kevertek hozzá. 6 Az utóbbi időkben samottport is tesznek az agyagba, kö­rülbelül 30—40%-ot. Ez azért előnyös, mert nem engedi deformálódni az agyagot. A lesoványított agyagot buciikba rakták. Ebből már csak olyan egyszerű tálformát lehetett korongolni, amely a kályhaszem készítéséhez szükséges. 2. A kályhaszem készítése A korongoláshoz kiválasztott buciit először az asztalon meggyúrja a mester, hogy tömörödjön. (1. kép.) Aztán a koronghoz ül és a buciit az agyaggal bekent korongra csapja. Ezután kezdődik a korongolás. (2. kép.) Az agyag­ból tál alakú formát korongol, melynek nagyságát szem­mérték alapján állapítja meg. Ez körülbelül 30 cm átmérőjű. Ha nagyobbra sikerül nem baj, mert a fölösleget később úgyis levágja. A tál vastagsága az aljától a széle felé foko­zatosan keskenyedik, a pereme szinte egy élben végződik. (3. kép.) A tál mintája vékony csíkokból áll, melyeket ko­rongolás közben ujjal alakít ki. Újabban a csempék aljára gombot korongok Ennek praktikus célja van : a gomb mögé lyukat fúr és összeépítéskor kapcsokat helyez bele. A kály­ha így szilárdabban építhető össze. A korongolás a tál fel­húzásával kész, következik a szem peremezése. A tál széleit négy oldalon szemmértékre felhajtja, nyitott tenyerével megnyomja. (4. kép.) Ezután az előre megnedve­sített keretet a felhajtott szélű tálra helyezi, majd egy apró pálcikával beméri a magasságát, miközben a korongot körbe forgatja. (5. kép.) A bemérés biztosítja, hogy a keret a korongtól mindenütt egyforma távolságra legyen, tehát a kályhaszem is egyforma vastag lesz. A pálcika fából ké­szül, hossza 6 cm körül van. A keret pontos beállítása után a tál széleit ujjal a kerethez nyomkodja, hogy a széleken és a sarkokon hozzátapadjon és hozzáidomuljon a sablon­hoz. Csak a keret rögzítése után lát hozzá a szélek készítésé­hez. Korongoláskor a tál széleit azért hagyja vékonyra, hogy könnyen vissza lehessen hajtani. Ha szükséges, a szélekről késsel levágja a fölösleges agyagot és hozzákezd a behajlításához. (6. kép.) Ezt úgy kell végrehajtani, hogy a levegő ne szoruljon alá, mert égetés közben „eldurran" a csempe. A szélek behajlítását oldalanként végzi úgy, hogy megvizezett mutatóujjával „simogatja, játszik vele," mi­közben a korongot kézzel igazítja állítja a keze alá. Ha ez­zel készen van, újra megméri, ellenőrzi keretet, mert az a munka közben elmozdulhatott. (7—10. kép.) A sablontól az agyagot a kerítővel (kis hegyes műanyag lapocska) választja el. (11. kép.) Ezután leveszi a keretet és ismét elsimítja a széleket, hogyne maradjon sorja. (12. kép.) A szélnek nemcsak díszítő szerepe van, hanem erősítő is, hiszen a kályhatest súlyát az egyes szemek a peremeik men­tén veszik át. A peremezés befejezésével a kályhaszem tulajdonképpen készen is van. Egy használt korongfejre szitával fahamut hint a mester, majd a metszővel leválasztja a szemet a ko­rongról (13. kép) és a tálszedővel a korongfejre helyezi. (14—*15. kép.) A hamu azért kell, hogy a szem ne ragadjon le, mert az agyag száradás közben zsugorodik, mozog és könnyen deformálódhat. A kész kályhaszemet általában hűvös helyen, legtöbb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom