Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a Gerecse hegységben különös tekintettel a kőfejtők barlanglakásaira

be, babfőzelékbe aprítva fogyasztottak, zsíron megpirították, megsütötték, vagy csak zsír nélkül megmelegítették. A gombócot tört főtt krumpliból és lisztből otthon az asszonyok készítették és meg is főzték. Három-négy nap után már olyan szőrös (penészes) volt, hogy meg kellett borotválni, vagyis a penész felületét bicskával le kellett faragni („Meghámoztuk, mint a krumplit."). Esténként kártyáztak (pl. huszonegyeztek pénzre, vagy pléskára), Süttőről felhozott újságokat olvastak (a fiatalok felolvastak az idősebbeknek), boroztak, esetleg felkeresték a süttői borospincéket. Petróleumlámpával vagy gyertyával világítottak, amelyek a gunyhó valamelyik tárolófülkéjében álltak. Sötétedéskor általában mindenki lefeküdt aludni, amelynek egyik oka a fáradtság volt, a másik az, hogy így takarékoskodtak a számukra drága világítószerekkel. A priccseken vagy a földön aludtak. A fekvőhelyekre szalmát, a sáncon szedett füvet, szénát, ritkábban szalmazsákot raktak. Régi, levetett gúnyákkal és pokrócokkal takaróztak. Sokat szenvedtek a szinte kiirthatatlan bolháktól, amelyek nagy tömegben lepték el a gunyhókat („Bolha annyi vót, hogy az ember amikor ment, ropogott a bakancsa alatt.") Hétfőn mindig egy kutyát küldtek be először a gunyhóba, hogy összeszedje a kiéhezett bolhákat. Amikor kijött, kínjában hempergett a földön („Gurult, mint a labda."). Ahol nem volt kutya, ott egy ember vállalkozott a bolhák összeszedésére : levette a bakancsát, feltűrte a nadrágszárat, úgy ment be a gunyhóba, majd a sáncon söpörte le magáról azokat. Amit a fentiekben a gunyhókról és azok használatáról leírtam, a múltra, századunk első felére vonatkozik. E régi, letűnt életforma emlékét már csak néhány omladozó barlanglakás és az öreg riccerek emlékezete őrzi.