Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Tanulmányok - K. CSILLÉRY KLÁRA: Statisztikai vizsgálatok a magyar népi bútorok történetéhez

ban, legelőbb az úri-polgári körökben jött divatba, a XVI—XVII. századtól kimutathatóan. Az előkelő családok bútorain sem lehetett ekkoriban ritka a név és az évszám, családi címerrel is párosítva, így faragással és festéssel díszes széken, karosszéken, főként pedig a kelengyebútoron, a ládán.

12 Jellemző, már egészen kései példája ennek az a gazdagon felékesített menyaszszonyi láda, amelyet 1695-ben Bethlen Kata vitt magával, férjének, II. Apafi Mihálynak, akkor még erdélyi fejedelemnek a házához. Ennél a ládánál még anynyira lényegesnek tartották a házasságkötés dátumának a megörökítését — nemkülönben a BK névjel és a családi címer megjelenítését —, hogy nem csupán a homloklapra festették fel, a kor szokása szerint, a felületet záró frízre, hanem a tető belső oldalán is ott kellett lennie, a középpontban elhelyezve.

13 A XVIII. századtól azután a magyarországi gazdag nemesi és polgári családok már jobbára csak a kelengyeládát kiszorító ruhaszekrényeknek némelyikére íratták fel a készítés — illetve a férjhezmenetel — dátumát,

14 ám megfelelően a Nyugat-Európa felöl ideérkező újabb bútoreszménynek, hovatovább már nem olvasható le semmiféle dátum a kastélyok, paloták és jómódú városi otthonok berendezéséről.

15 Továbbviszik azonban bútoraikon ezt a szokást a kurtanemesek, a kevésbé tehetős városi és mezővárosi polgárok meg parasztok. Ami a mezővárosokat illeti, ezekben is már a XVII. század folyamán kétségtelenül kezdetét vette a bútordatálás. Erdélyi szász mezővárosból, Barcarozsnyóról (Rosenau, Rîsnov, v. Brassó m.) ismeretes például olyan datált bútor, amelynek a színes virágozása már népművészetként minősíthető: egy 1694-es évszámú tálalószekrény.

16 A Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményének egyetlen XVII. századi évszámot viselő darabja, egy 1666-ból való, Kassa környéki asztal, ugyancsak a népies jellegű, élénk színezésű virágai alapján ítélve, alighanem szintén mezővárosi eredetű lehet.

17 Feltehető mindemellett az is, hogy jobbágyparasztok is igényeltek már évszámjelzést egyes bútordarabjaikra. Egyéb tárgyakon ugyanis ebből a környezetből is kimutatható a datálás ilyen korai alkalmazása; így még 1911-ben is látható volt az 1686-os évszám egy falusi ácsmesterre valló, virágos, rozettás faragású mestergerendán az egykor a győri püspökség birtokán fekvő kis falu, Börcs egyik házában.

18 Miként a szórványos idevágó emlékanyag mutatja, ez ido tájt már világosan jelentkeztek a díszítésben a későbbiekben egyre sokasodó népművészeti stílusok előfutárai : a döntően a gótikus és a reneszánsz növényi ornamentikán alapuló, jellegzetes festett és faragott minták. Az évszám feltüntetésének a szokása túlnyomórészt éppen ezekhez a virágos stílusokhoz kapcsolódott, majd pedig egészen a népművészet XX. századi elenyészéséig általában szinte kötelező velejárója volt a jelentősebb ilyen bútoroknak. Bármilyen szerény otthonba is kerültek az egyes darabok, a datálás, nagyon is érthetően, Magyarországon is legfoként a presztízsbútorokat illette. Kétségtelen azonban, hogy a dísztárgynak tekintett példányokra sem igényelt feltétlenül mindenki ilyen kiegészítést, és voltak elmaradott, kedvezőtlen gazdasági adottságú vidékek, így például Nyugat-Magyarország déli része és a Palócság, ahol csak igen későn, illetve korlátozottan kapott a datálás a bútorokon érvényt. Az évszám feltüntetésének a megkövetelése a bútort készítő mestertől, aki ezért minden bizonnyal külön honoráriumot várt el, különösen a kezdeti időkben nyilvánvalóan összefüggött az iskolázás fokozódásával, és a datálás gyarapodása egyben az írástudás általánosulása bizonyítékának is tűnik. Mégis megkísérelve bevonni, díszítőstílusuk alapján datálva, az évszám nélküli objektumokat is a vizsgálatba, a Néprajzi Múzeum anyaga arra enged következtetni, hogy az asztalosoktól rendelt fontosabb bútorpéldányoknak már a kezdeti időkben is mintegy a fele datált lehetett. Más a helyzet az évszámmal való megjelölés elmaradásának az időszakában, amikor a datálás elhagyása elsősorban a XIX. századi korstílus követelményeihez való igazodást jelzi — amelyben datálásnak már nincsen helye —, hasonlóképpen ahogyan ez a népi tárgyaknál Európában másutt is történt.

19 A datált és datálatlan népi bútorok közötti, egyre inkább az utóbbiak javára eltolódó arányok ebben a periódusban a mai tudásunk alapján még nem mérhetők fel. A népi példányokon általában feltűnően elhelyezett évszám mindazonáltal nem került mindvégig azonos funkciójú bútorfélékre a tanulmányozható két és fél évszázad folyamán. Mindez szemléletesen megmutatkozik az évszámos bútorok nyomán megrajzolt grafikonon (1. kép). A legkorábbi időszakból túlnyomórészt egyes a kelengyéhez tartozó datált bútorok szerepelnek. Mellettük 1714-bŐl egy családfői karosszék Debrecenből

20 és ugyanezen évből egy hegedűhátú széknek a támlája Sopronkeresztúrról (Deutschkreutz

v v. Sopron m.)

21 jelzi azt, hogy a szoba vendégfogadásra szolgáló részébe, a szentsarokba — GUNDA Béla kifejezésével, a kultikus térbe

22 — való bútordarabokat is szokássá vált, az Őket befogadó térrész jelentőségéhez illően, évszámmal jelölni. A szentsarokbeli bútorok száma azonban csak a század második felében kezd el mind jobban emelkedni a datáltakon belül, hogy azután a következőkben általában el is. hagyja az évszámos kelengyebútorokét. A datált kelengyebútorok között kezdettől mindvé-